A vonaton vissza Pestre a frissen (igyekezetem szerint csak a legközelebbi hazaútig) kisajátított zseniális Váncsa-könyvet olvastam, vacsiötlet után ácsingózva. Épp a salátákat tanulmányoztam, mikor beugrott, hogy fokhagymalevest akarok. Hogy miképp történhetett ez a furcsa ihlet-társítás, nem tudom, de azt éreztem, hogy húha, de jó volt a Joanne Harristől, vagyishogy a Joanne Harris Simone nénikéjétől kölcsönzött fokhagymaleves-recept némileg ízlésünkre fabrikálva. Úgyhogy mit volt mit tenni, az került az asztalra: hazaértünk fél három felé, fél ötre pedig már a tányérunkban volt!
Fokhagymaleves
Hozzávalók:
- 5 fej fokhagyma (lehetőleg szépen zárt fejek, amik félbevágás után is egyben maradnak a sütésnél)
- bőségesen olívaolaj
- úgy 2 evőkanál liszt
- 1,5 liter húsleves (kockából)
- 1 csokor petrezselyem
- só, frissen őrölt bors és a korábban oly bőszen emlegetett provence-i fűszerkeverék
- néhány szelet bacon
- szikkadt kenyér kruton készítéséhez
Rendkívül egyszerűen indítunk: előmelegítjük a sütőt 140 fokra, leemelünk egy kellemetes sütőtálat (esetemben egy jénai tepsit), felezzük a fokhagymafejeket (a leesni kívánó héjakat – de csak azokat! - eltávolítjuk), sózzuk-borsozzuk, az előmelegített sütőbe bepakoljuk, majd nagyjából egy és negyed órán át sütjük. Az a lényeg, hogy a teteje kicsit megbarnuljon, míg a belseje selymesen krémes legyen. A durván egy óra alatt, míg semmi dolgunk, kéjesen elnyújtózunk a kanapén, és boldogan folytatjuk Váncsa István könyvének a tanulmányozását, illetve időnként nagyokat szippantunk a sütőből kiáramló illatokból.
Ha fokhagymák megsültek, kivesszük őket a sütőből, és várunk kicsit, hogy hozzájuk tudjunk nyúlni. Amikor végül hozzájuk nyúlunk, még mindig elég forróak ahhoz, hogy leégessük a kezünket, de sebaj, valahogy kibírjuk, mert csak és kizárólag az eredményre koncentrálunk. Szóval belenyomjuk a gerezdek tartalmát egy nagyobb lábosba, majd meglocsoljuk a sütőedényben maradt ízletes olajjal, és fogjuk a krumplitörőt, amivel is jól elbánunk az olajos gerezdekkel. Ha kellemetesen rusztikusra törtük őket, megszórjuk a liszttel (ha nem elég az olaj, hogy felszívja, még kicsit lötykölünk rá), elkeverjük, és rántásszerűen kicsit lepirítjuk. Ezalatt a vízforralóban nagyjából másfél liter vizet forralunk, s az immáron szépséges színű fokhagymás rántást óvatosan felöntjük vele, és utána dobunk két erőleves kockát, meg egy csapott evőkanálnyi provence-i fűszerkeveréket (akinek akad otthon, szórhat helyette friss kakufüvet is). Húsz-huszonöt percig rotyogtatjuk össze.
Ezalatt megmossuk és leitatjuk a csokor petrezselymet. Aztán, ha két emberre tálalunk, előveszünk egy kisebb serpenyőt, megsimogatjuk némi (!) olajjal, és megsütünk benne két szelet bacont félbevágva, olyan istenigazából ropogósra. Ha megvagyunk velük, papírtörlőre rakjuk a szeleteket, ugyanis így ropogósak is maradnak. Eztán még több olajat lötykölünk a serpenyőbe, jó alaposan hevítjük, és megsütünk benne három vékony szelet, felkockázott kenyeret, majd őket is papírtörlőre szedjük.
Annyi dolgunk maradt, hogy a petrezselymet a kész levesbe aprítjuk, és jöhet is a tálalás. Levest merünk, belevagdossuk a ropogós szalonnát, majd megszórjuk krutonnal, és jókedélyű kanalazgatásba kezdünk. (Némi kellemes száraz fehérborral tovább fokozhatjuk az élményt, sőt, akár főzésnél is adhatunk a leveshez egy keveset, ha éppen olyanunk van:-).)