Hát igen, már annyi a restanciám, hogy azt sem tudom, hova kapjak: 5 napja nem raktam ki semmit, ami eleddig nem volt jellemző rám. De mentségemre legyen szólva, eléggé megszaporodtak a teendőim mostanság: workshopra treníroztam, barátokat fogadtam, otthon (mármint szüleimnél) voltam, és utazásra készültem. De azért szerencsére főzni főztem, méghozzá a következőket:
- citromos rizottót,
- paradicsával és vörösborral sült franciás lencseragut kolbásszal,
- grillezett polentát tejszínes-tojásos sülthagymával,
- almás-joghurtos palacsintát juharsziruppal,
- az utóbbi időszak legfinomabb tésztaételét, aminek hamarosan nevet is alkotok,
- gratin dauphinois-t főételként, zöldbabbal,
- háromféle ízsítésű házikekszet,
- no és rendeztem egy pizza-faló estet is.
Fentiek nagy részét igyekszem előbb-utóbb megírni, a többség – úgy vélem – igencsak kiérdemelte.
Azonban most más a főtémám, ugyanis elutaztunk. Méghozzá abba a bizonyos Bordeaux melletti napfényes faluba. Tegnap reggel még otthon rántottáztunk, de azóta a következőkben volt részünk:
- első repülőút: kritikán aluli sonkás szendvics kólával (nem szoktam ilyen alantasságot elkövetni, tradicionálisan mindig száraz vörösbort kérek a repülőn, de ez egyszer gyógyszer miatt nem ment),
- második repülőút: kritikán aluli sajtos rágicsa, minőségileg igencsak kérdőjeles Rhône-menti vörösborral, de végre legalább vörösborral,
- ergó reggel 10-től este 9-ig éhezés, ugyanis a két repülő között reptérváltás és késés miatt olyan kevés volt az időnk, hogy még egy Paul-féle (és igencsak finom) szendvicsre sem jutotta belőle,
- majd jött a megdicsőülés, a tegnapi vacsi rendelésre: bordeaux-i (tehát nem Champagne-ból való), ámde igen kiváló pezsgő, hozzá falatozni kistermelői saucisson (kolbász), majd foie gras mazsolával dúsított hagymalekvárral és pirított brioche-sal, és végül a várva-várt helyi bélszínszelet törtbors mártással, kacsazsírban pirított, Bretagne-ból frissen „importált” burgonyával, desszertként az általam készített házikeksszel (ugyanis más már nem fért volna belénk), no és persze egy jó üveg Haut Médoc-kal,
- ma reggelire én kivételesen beértem vajas bagette-tel, ugyanis a vaj az én nagyon kedvenc bretagne-i, fleur de sel-lel dúsított vajam, ami mindent az egekbe emel (és hát a bagette se lófitty),
- ebédre ilyen-olyan zöldségekből és surimiből készített salit ettünk, ötféle sajttól követve,
- majd vacsira mennyei báránycomb került terítékre kuszkusszal, és piment d’Espelette-tel készült csípős szóssal, no meg persze egy szép üveg Château Corbin-nal.
Tehát én most nagyon jól vagyok. És őszintén szólva kicsit nehéz is írni, mert annyi mindent kell enni, meg csinálni, meg nézni, hogy csak na. De a legfőbb, hogy egész nap a kertben kellett flangálnom, ugyanis itt, dél-nyugaton napközben 16-18 fok van (de kinn a napon van az 23 is akár), hétágra süt a nap, és TAVASZ van, tényleg nagybetűs TAVASZ, nyílnak a virágok (nárcisz, ibolya, ésatöbbi), csiripelnek a madarak (de mennyi!), és az ember minden egyes szippantással a színtiszta, őszinte életörömöt szívja magába. Csak csukott szemmel emeli a fejét a napfény felé, mosolyog-mosolyog, és ha úgy tartja kedve, kacarászva táncra perdül (én legalábbis)!
Úgyhogy mivel ételeket amúgy se nagyon fotóztam (egyelőre nem akarok hosszabb magyarázkodásba bocsátkozni Monsieur szülei felé), hadd próbáljalak néhány tavaszi képpel Téged is, kedves olvasó, jókedvre hangolni.
Nőtársaimnak pedig szép virágokban és jó ételekben gazdag nőnapot kívánok!
Ó, és még egy (remélem nem elhamarkodott) ígéret a végére: mostantól igyekszem az itt fogyasztott kiválóságokról hosszabban, no de főleg mélyebben is beszámolni.