Egy hónapban egyszer tör ki rajtam az édesség iránti vágy. Persze olyankor juszt sincs itthon semmi (csokit, bonbont, pralinét soha nem is veszek). Úgyhogy rendszerint a falat kaparom, vagy rávetem magam a sütésre tartott étcsokira, esetleg a féléves mikulásra, merthogy szégyenszemre boltba le nem kullogok, az tuti.
Most először jutott eszembe, hogy esetleg össze is dobhatnék valamit. De persze semmi komolyat, úgymond igazi édességet, csak valami pitty-putty, keverem-kavarom cuccot.
Anyukámnak van ilyen receptje: csak kefiresnek hívjuk, mert minden hozzávalót kefires pohárral kell hozzá kimérni. Ő gyakran készíti is, mondjuk némileg átgondoltabban, mint amit én az alábbiak szerint összeütöttem. Úgyhogy kérem, senki ne vegye ezt kész alkotásnak – ez pusztán iránymutatás, arra az esetre, ha valaki úgy járna, mint jómagam ezen a szellős vasárnap délutánon.
Ergo az alaptésztát illik valami gyümölccsel vagy esetleg csokidarabokkal variálni…
Azért mondjuk nálunk ez az alapproduktum is még aznap elfogyott – és kérem, ne tessék újjal mutogatni és nagyokat röhögni: nem én voltam, én ugyanis csak egy szelet erejéig kívántam az édeset, bár addig nagyon.
Dirr-durr kefires
Hozzávalók:
- 1 pohár kefir
- 2 pohár liszt
- 1 pohár cukor
- ½ pohár olaj
- 1 tasak sütőpor (utólag átgondolva tökéletesen elég bele fél is)
- 2 tojás
- 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- néhány szem mazsola
Előmelegítem a sütőt 180 fokra, és kivajazok-kilisztezek egy kisebb tepsit.
A cukrozatlan kakaóig mindent szépen egy tálba lötykölök, és három mozdulattal egy kézihabverő segítségével összekeverek. Lényegében meg is vagyok.
Na jó, annyit még teszek, hogy beleöntöm a masszát a tepsibe, egy villával „márványosra” keverem benne a kakaóport, és rácsalakban kirakom a tetejét mazsolával, hogy mégis legyen valami mintázata.
Kábé 25 percig sütöm. (Hajrá a tűpróba!)
Ami a márványos keverést illeti, ennyi kakaó nem volt képes arra, hogy megszínezze – ez van. A mazsola meg ugye semmi mintát nem adott, miután felvágtam, de Monsieur legalább boldogan konstatálta, hogy tutira felismert egy összetevőt.
A márványossághiány pótlása végett körbenéztem, hogy mit tudnék hozzácsapni – így tálalódott nálunk első körben feketeribizli lekvárral és tejszínhabbal. A maradék akárhány darabot Monsieur csak úgy magában, kuttyafuttában dobta be.
Ja, és ha valakinek nem csúszna le rögtön az egész, ne aggódjon, a kefir miatt napokig kitűnően eláll, ugyanis így nincs pofája kiszáradni.