Anyukámat illeti a hála, hogy hazai lecsóval tudtuk megtisztelni a forradalom napját, no és persze magunkat. Hihetetlen, hogy úgy múlt el egy teljes nyár, hogy egy fia lecsó nem sok, annyi se került az asztalra. De nemrég szeretetcsomagot kaptunk, amiben akadt a nélkülözhetetlen tévépaprika, no és persze füstölt kolbász és kenyérszalonna is.
Könnyedén adta magát az ötlet, hogy a hőn áhított fogás október 23-án kerüljön terítékre, már csak a kivitelezés került veszélybe, mikor Monsieur felfedezte a paprikát, és kiszagolta a kolbászt. Végül kisebb veszteségekkel, de átvészeltük a várakozástól terhes egy hetet.
És igen tudom, hogy lecsót közzétenni gasztroblogon nem túl okos húzás, hiszen erre aztán végképp megvan mindenkinek a saját verziója, ami a legeslegjobb. De bátran szembeszállok az árral, és vállalom a kockázatot három okból:
- boldog vagyok, hogy végre és itt lecsót ehetek, pláne a mai napon, ha már más ünneplésből kimaradok,
- végre egyszer le akarom írni, hogy pontosan hogyan is készítem,
- talán csakúgy, mint engem, másokat is érdekel, hogy a többiek hogyan készítik a lecsót, és épp ezért a magyaros ráadás:
- bízom benne, hogy esetleg kommentben mások is megosztják, náluk hogyan kerül az asztalra ez a mennyei fogás.
Az én tojásos lecsóm
Hozzávalók:
- 50 g füstölt kenyérszalonna
- 2 nagy fej vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 1 szál füstölt kolbász (úgy 20 deka)
- 6 tv paprika (ennyit sikerült megmenteni)
- 1 sárga kaliforniai paprika (mert a 6 tévépaprika sajna nem elég)
- 1 hegyes erős paprika
- 7 paradicsa, viszonylag kisebb méretűek
- 1 teáskanál paprika
- 2 evőkanál balzsamecet
- fél chillipaprika (csak hogy kihangsúlyozza a hegyes erőset)
- 5 tojás
- só és frissen őrölt bors
Vékonyan felszeletelem a füstölt szalonnát, és egy nagy lábosban kissé mérsékeltebb lángon kiolvasztom a zsírját. Rádobom a nem túl finomra vágott vöröshagymát, óvatosan megsózom, picit tovább mérséklem a lángot, és úgy öt perc alatt puhára párolom. Amíg párolódik, vékonyan felkarikázom a kolbászt, és félkarikára vágom a tévépaprikákat, illetve a sárga kaliforniai paprikát, míg teljes karikára a hegyes erőset.
A megpuhult vöröshagymához hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, átkeverem, és ha megérzem a mennyei, utánozhatatlan fokhagymaillatot, mehet a lábosba a kolbász is. Feljebb veszem a lángot, és addig kevergetem, míg a kolbász elkezdi kiengedni a csodás, vöröses zsírját. Ekkor mehet hozzá a paprika is. Ismét alaposan átkeverem, újfent mérséklem a lángot, és lefedem, hadd párolódjon őkelme is, míg én nem túl apróra felvagdosom a paradicsát.
Ha paprika már nem túl „merev”, a lábosba zuttyintom a paradicsát is, illetve ekkor ízesítem a lecsómat a pirospaprikával és a balzsamecettel. Jogos a kérdés, hogy hogy a manóba kerül balzsemcet a lecsómba, de én úgy gondolom, hogy elmélyíti az ízeket: az édes valahogy édesebb lesz, a csípős pedig csípősebb. Addig főzöm így, míg a paprika megfő, de azért nem veszíti el teljesen a tartását, és a paradicsa nem tűnik el teljesen a szószban (a héját is azért szeretem rajta hagyni, hogy hangsúlyosabb maradjon).
A tojásokat 5 csipet sóval felverem, és alaposan borsozom, majd a kolbászos zöldségekre öntöm. Várok úgy fél percet, hogy a tojás nekiálljon megszilárdulni. Ekkor átkeverem, adok neki mondjuk újabb 20 másodpercet, és ismét keverek rajta. Ezt úgy másfél két percig ismétlem, amíg a tojás átfő, de nem keményedik agyon. Kóstolom, és ha kell, még sózok-borsozok rajta.
Kész!Tovább tisztelem az alkalmat azzal, hogy nem holmi szedett-vedett kenyérrel tálalom, hanem házi zabpelyhes zsömlével.
Szóval másnál hogyan készül? Tojásos vagy rizses?