Nem ha-ha-vicces kedvemben vagyok, és arra próbálok utalni, hogy ha a kenyeret elég időre magára hagyjuk, zöldre vált, hanem azt akarom kifejteni, hogy ha igazán jó panzanellát, azaz olasz kenyérsalátát akarunk készíteni, az bizony sok időbe telik. Először is, szükségünk van hozzá jó minőségű kenyérmaradékra, ami több ponton is nehézségekbe ütközik. Először is ugyebár jó minőségű kenyeret kell beszerezni, vagy készíteni. Ami a készítést illeti, a legtöbben – (nem) szerény véleményem szerint alaptalanul – túl macerásnak tartják, a beszerzést meg erőteljesen befolyásolja, hogy ki mennyit és helyileg hol dolgozik, mert bizony nem egyszer előfordul, hogy ha az ember a munkaidő végeztével akar kenyeret venni, már csak szeletelt gumit talál.Aztán, ha ezen a ponton túljutunk, jön a következő akadály: kell hogy maradjon a nagyon finom kenyerünkből másnapra, ami ugye azért nem egyszerű, mert a nagyon finom kenyér szabályosan beugrik a szánkba.
Ha ez a feltétel is teljesül, jön az igazi türelemjáték, ugyanis a halálosan szimpla összetevőkből úgy lesz egy mennyei csemegévé lényegült panzanella, hogy az összeállítást követően minimum 12 órán át hagyjuk az ízeket szépen összeérni. Ami pedig az összetevőket illeti, ugye mindenképp kell bele az a hosszan taglalt kenyér, aztán paradicsa, lilahagyma, fokhagyma, extra szűz olívaolaj, balzsamecet, bazsalika, icipici cukor, no és persze só és bors. És mivel ilyen alapdolgokkal állunk szemben, úgy járunk igazán jól, ha mindenből a lehető legjobb minőséget használjuk. Egyébként a panzanellánkhoz hozzáadhatunk ezeken kívül szinte bármi egyéb fajta zöldséget, ami tengődik a hűtőben, és ízlésünkkel összeegyeztethető a salátában. Giorgio Locatelli, akivel otthon a TV Paprikán találkozhatunk, például uborkát is vág bele. És erről jut eszembe, hogy olyan is van, aki nem maradék kenyérből készíti, hanem direkte emiatt vesz mondjuk egy ciabattát. Én nem tenném, számomra pont a maradék-felhasználás adja a varázsát. No de ízlések és pofonok…
Ami az én salátámat illeti, a Doris Grant veknimből maradt 70 gramm. Szigorúan egyszemélyes adagra volt elég. Monsieur nem is tud a panzanella létezéséről...
Panzanella
Hozzávalók egy személyre:
70 g jó minőségű kenyér
1 fej lilahagyma félholdakra vágva
2 evőkanál balzsamecet
2 paradicsom magházától megfosztva, a kenyérfalatkáknál kicsit kisebb méretű kockákra vágva
1 gerezd fokhagyma felaprítva
maldon só, frissen őrölt bors
iciripiciri csipet nádcukor
extra szűz olívaolaj
kis maréknyi bazsalikom durvára tépkedve
A kenyeret héjával együtt kis katonákra vágom.
Egy elég mély tányérba szórom a lilahagyma félholdakat, és megöntözöm őket a balzsamecettel. Hagyom, hogy a balzsamecet visszacsípjen a hagymának, és azalatt kimagozom, és felaprítom a paradicsákat (akinek úgy jobban tetszik, blansírozza őket, és a héjukat is húzza le) és a fokhagymát. Mikor a hagyma már veszített kicsit a lila színéből, és inkább már pinkbe játszik, hozzákeverem a paradicsadarabokat, a fokhagymát, sózom a nagy szemű sómmal, borsozom, és belekeverem a csipetnyi cukrot is. Úgy öt percet várok, hozzáadom a kenyérkatonákat is, és meglocsolom az extra szűz olívaolajjal. Úgy három evőkanálnyi megy rá, de ez inkább érzésre megy. Végül beletépkedem a bazsalika harmadát, lefedem fóliával, berakom a hűtőbe, és minimum 12 órára, bár legutóbb 24 órára (!) megfeledkezem róla.
És mikor letelik a várakozási idő, belekeverem a maradék bazsalikát, hagyom, hogy szobahőmérsékletre melegedjen, majd boldogan nekilátok, és a türelmem elnyeri jutalmát.