Immáron itt az ideje, hogy beismerjem, az egy év alatt Kasztliban édességfüggő lettem. Régen olyan büszkén és magától értetődően feleltem a firtatózó kérdésekre, hogy nem, nekem nincs igényem édességre – hát mostantól nem tehetem. Na azért nem kell arra gondolni, hogy kilószámra tömöm magamba a habos-krémes dolgokat, de megvan a napi adagom.
Már nem emlékszem egészen pontosan, hogy kezdődött, mikor vált "hivatalossá". Gondolom szerepet játszott benne az a fránya időjárás, az új környezet, az új rutin kialakítása, a helyi szokások, no meg az, hogy Monsiuer-nek minden nap ételcsomagot kellett pakolni (Pesten ilyet nem játszottunk). Elkezdtem csokival kevert müzliszeletet venni nagyobb kiszerelésben, hogy pakoljak neki az ebéd mellé. Aztán megkóstoltam, és ízlett. Aztán ha nem volt elég az ebédem, megettem egyet a kávém mellé. És mire feleszméltem, ez a dolog szokásommá vált. Majd odáig jutottam, hogy már magamnak vettem csokis kekszet. Igaz, teljes kiőrlésűt, étcsokisat, de minden áldott nap ettem egyet a koffeinadaghoz. Sőt, néha ettem vacsora után jégkrémet (imádom a magnumot, és néha kihagyhatatlan akciók vannak), vagy csokipudingot. Végül eljutottam oda, hogy azért mégis valahogy gatyába kéne rázni ezt az új szokást, mert oké, hogy az a keksz elvileg tartalmaz rostokat, és étcsokival van bevonva, de nem én készítem, nem tudhatom száz százalékosan, mi is van benne, hogyan is készül.
Hát így jutottam el oda, hogy akkor csinálok muffint, és hivatalosan kinevezem cukornak a kávéba. Most a legtipikusabb muffinomat fogom bemutatni. Ne tessék valami muffincsodára gondolni, a hideg kiver a különböző cupcake-ek gondolatától, ahol a muffintésztába belekerül 15 deka cukor, majd a tetejére a krémbe újabb 20 deka. Igen, bizonyára nagyon finomak, de az az igazság, sose kóstoltam őket, és bízom benne, hogy ez így is marad, mert szégyentelennek tartom őket, és meggyőződésem egyébként, hogy az ég adta világon semmi szüksége sincs a szervezetünknek cukorra. Persze egy nagy (ünnepi, családi) étkezést követően valami izgalmasabb csodaédesség vagy egy szelet torta az más tészta, az alkalom, de ugye a cupcake-eket az emberek (itt legalábbis) csak úgy tömik magukba, mikor éppen meglátják őket. (Meg is van az eredménye.)
Az én muffinomban banán van. Nem azért, mert a banán egészséges, mert attól tartok, hogy onnantól kezdve, hogy cukorral keverjük, és megsütjük, a banán csöppet sem egészséges. Sőt, Apukámtól úgy hallottam, hogy a cukor hatására a gyümölcs az erjedés nemkívánatos útjára lép a gyomorban, ami fölöttébb ártalmas, és fahéjjal lehet egyensúlyba hozni a folyamatokat. Tehát a banán azért, hogy a muffin sokáig puha maradjon, és mellé kötelezően jár a fahéj.
Aztán. Kísérleteztem teljes kiőrlésű liszttel, de az nekem nem jött be ebben a felállásban túlságosan, mivel túl töménynek éreztem (almával más a helyzet), így maradok a sima lisztnél, viszont egy részét zabpehelyre cserélem, hogy adjak a rostoknak. És ha ez nem lenne elég, ebbe is keverek őrölt lenmagot, aminek a pozitív hatásairól nem olyan rég számoltam be a szódakenyérről szóló posztban.
A liszt egy következő részét kókuszreszelék váltja ki, igazság szerint főleg az íze miatt, de nem elhanyagolandó, hogy tartalmaz B, D és E vitamint, no meg magnéziumot és kálciumot is.
Adok hozzá még csokoládét is: hogy ne kelljen vele pepecselni, csokichipszet. Étcsokit természetesen, mert az a finom - szerintem. Sokat lehet hallani ugye egyébként a csoki antioxidáns hatásáról, de nem olyan régen olvastam David Lebovitz véleményét, miszerint a pörkölés, feldolgozás során a kakaóbab lényegében elveszíti azt, és ha valakiben, akkor példul benne megbízom csokoládéügyben.
Cukorból 90 grammban maximáltam a mennyiséget, de van, hogy csak 80-at használok – attól függ, menniyre lendül be a kezem. Szigorúan nádcukrot.
Szóval rendszerint ezt a banános-kókuszos-csokis muffint esszük Monsiuer-vel, napi kettőt: Ő egyet reggelire, én egyet az ebéd utáni kávéhoz. Szerintem isteni finom. Uracs is szereti, de még mindig azt mondja, hogy az ő ízlésének nem elég édes. Érdekes, ha kicsit cukrosabb lenne, én nem bírnék belőle egy egészet megenni. Egy pillanatig nem állítom egyébként, hogy egészséges, de talán kevésbé kártékony, és azt azért bizton mondom, hogy vannak benne egészséges részletek...
Egyébként normál, 12 muffinra elég adagot keverek ki belőle mindig, de csak hatot sütök meg egyszerre, mivel ugye nekünk az is 3 napig tart. Akkor a tizenkettő 6 nap lenne, ami azt jelenti, hogy a végén - némi túlzással - kétszersültet ropogtatnánk. Dinkaság lenne, a bekevert muffintészta kiválóan elvan 3 napig fóliával lefedve a hűtőben.
Muffin kávé mellé – banánnal, csokival és kókusszal
Hozzávalók a száraz részhez:
- 175 g liszt
- 50 zabpehely
- 25 g kókuszreszelék
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 1 teáskanál fahéj
- 1 teáskanál sütőpor
- ½ teáskanál szódabikarbóna
- 1 csipet só
- 80-90 g cukor
- 50 g sötét csokichipsz (lusta vagyok darabolni, pláne reszelni)
A nedvesek:
- 1 dl olaj (kényelemből folyamodok hozzá – nem kell vajat olvasztgatni, majd azt az edényt is mosogatni)
- 1 dl tej
- 1 tojás
- 1 érett banán
Előmelegítem a sütőt 190 fokra / gáz 5-ös fokozatra.
Ahogy az lenni szokott: először kimérem és összekeverem a szárazanyagokat, majd egy külön tálban a nedveseket, majd a kettőt összekeverem. Alaposan elegyítem, de nem dolgozom túl a tésztát, mert kemény lesz a muffin.
Én szilikon tepsit használok, ezért nem kapszlizgatok, hanem kapásból kanalazok. (Sosem szerettem kapszlizni. Egyrészt, mert a papír beleragad a tésztába, ami irritál. Aztán meg fölösleges pénzkidobásnak tartom. Persze, ott vannak az esztétikai szempontok, de annál meg csak fontosabb kicsit a környezetvédelem, nem? Minek használjunk még több papírt? Így is pocsékolunk eleget.)
20 perc alatt sülnek meg. Kapszli használata nélkül meg kell várni, míg teljesen kihűlnek, mielőtt az ember kiszedi őket a mélyedésekből.
Hogy áttérek-e valaha az agave szirupra és társaira, nem tudom. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy „everything in moderation, including moderation”…
