Igen, tisztában vagyok vele, hogy a cím enyhe képzavarról árulkodik, merthogy hogyan is lehet egy étel egyszerre rizs (risi) és tészta (pasta), de mindjárt megmagyarázom, hogyan is áll össze a dolog a fejemben.
Szóval ugye adott az olaszok világhíres risi e bisije, ami lényegében rizottó szalonnával és zsenge zöldborsóval, és valami fenségesen finom, az a fajta tipikusan egyszerű, de nagyszerű egytálétel, és nem mellesleg belőle fejlődött ki a mi rizibizink is. Nagyon egyszerű elkészíteni, viszont ugye ott kell állni felette, és kevergetni vagy 20-25 percig, csak úgy, mint az összes többi rizottót, ami időnként terapeutikus hatással van a megtépázott idegeinkre, ugyanakkor én körülbelül ötből három alkalommal, mikor rizottót terveztem készíteni vacsorára, az utolsó percben meggondoltam magam, hogy áhh, ehhez a macerához most semmi kedvem sincs. Így történt ez akkor is, mikor először készítettem ezt a tésztát: risi e bisi volt betervezve, de a lustaság erősebb volt az esetleges idegkimerültségnél, úgyhogy úgy döntöttem, hogy én ezúttal nem vállalom be a kavargatást. Enni viszont továbbra is kellett ugye, és akkor szállt meg az ihlet, hogy ugyan már, mi lenne, ha a risi e bisi hozzávalóiból, vagyis a szalonnából, borsóból, petrezselyemből és parmezánból tésztaételt készítenék. A rizottó krémes állagát tejszín és némi tésztafőző víz beforralásával szándékoltam elérni, a parmezánnal pedig pusztán ízesíteni, illetve tovább testesíteni akartam a mártást, nem sajtszósszá alakítani… A végeredmény kegyetlenül finom lett, addig ettük, míg volt belőle, pedig Monsieur nem is rajong a zöldborsóért.
Azóta a fogás risi e bisi pasta néven új életre kelt, kiegészült némi fokhagymával, az ízesítésre szánt zöldfűszert pedig pillanatnyi hangulatomnak vagy a raktárkészletemnek megfelelően alakítom. De ami a legfontosabb, immáron nem csak akkor készül, ha nincs kedvem risi e bisivel bajlódni: állandó beugró vacsoravendéggé vált, mindig van itthon hozzá minden hozzávaló, és ha a szükség vagy a kedvem úgy hozza, szűk 15 perc alatt a tányéron van. Sikere töretlen, sőt, immáron vastaps is fogadja.
Hozzávalók 3 adaghoz (amit nagy eséllyel eltűntet 2 ember is):
- 30 dkg linguini vagy spagetti
- 1 evőkanál olívaolaj
- 10 dkg füstölt, húsos szalonna – pálcikákra vágva
- 1 evőkanál vaj
- 4 gerezd fokhagyma – vékonyan felszeletelve
- 20 dkg nagyon zsenge zöldborsó
- 2 dl zsíros tejszín (30 %-os)
- 30-40 gramm parmezán – lereszelve
- fél csokor petrezselyem vagy bazsalikom vagy (legutóbb) 6 ág tárkony – finomra aprítva
A tésztát lobogó, sós vízben felrakom főni – a teatojást egy perccel rövidebb időre állítom, mint amit a csomagoláson javallanak.
Egy nagy serpenyőben felhevítem az olajat, majd addig kavargatom rajta a szalonnát, míg sercegni kezd. Ekkor hozzáadom a fokhagymát és a vajat, majd időnként átkevergetve, úgy 4-5 perc alatt illatosra pirítom őket (ennyi zsiradék hozzáadása mellett nem nagyon kell aggódni azon, hogy leég a fokhagyma). Eztán hozzákeverem a borsót, és addig kavargatom, míg a szemek már nem tűnnek fagyosnak (kb. 1 perc). Végül felöntöm a tejszínnel, hozzámerek egy merőkanálnyit a tészta főzővizéből, majd nagy lángon össze-, illetve beforralom a szószt.
Mikor jelez a teatojás, kimerek egy fél bögrényit a tészta főzővizéből, majd leszűröm azt. A szósz alatt elzárom a lángot, belekeverem a parmezánt, majd a tésztát, továbbá (ezúttal) a tárkonyt is, alaposan elkeverem, majd ha úgy ítélem meg, adok hozzá még egy kevés főzővizet, és jóleső izgalommal tálalok. A saját adagomat erőteljes megáldom a borsőrlővel is.
