Sosem csináltam titkot abból, mennyire odavagyok Nigelláért. Képzeletbeli kapcsolatunkon akkor esett csorba, amikor – ha jól emlékszem tavaly előtt ősszel – megjelent a Nigellissima című, az olasz konyhaművészetet középpontba állító könyve. Akkor ugyanis, valamelyik a könyvet népszerűsítő interjújában leszólta a francia konyhát, hogy vele szemben felmagasztalja az olaszt, ami azon túl, hogy személyesen „elevenembe talált”, szerintem semmiképp nem tekinthető egy elegáns megnyilvánulásnak, pláne, ha azt nézzük, hogy a korai receptjeinek jó része francia ihletésű (sőt, azóta is akadt jócskán!). Na onnantól kezdve megszűnt az, hogy hétfő este 19.30-kor nincs más, csak a BBC2, és az új műsora – nem mondom, ha éppen semmi egyéb dolgom nem akadt, szólt a tévéből, de nem ültem már előtte áhítattal. És a könyvet sem vettem meg, hiába árulták bevezető áron a szupermarketekben 15 fontért, a normál RRP (recommended retail price – Angliában rányomtatják minden könyvre, ami nekem tetszik) 26 helyett.
Aztán hogy és hogy nem, kaptam Karácsonyra egy tabletet, amire így-úgy rákúszott a könyv digitális változata, én meg átbújtam. És persze meg kell hagyni: nem rossz, nem rossz! Meg aztán már rég volt 2012 ősze, és szegényre egyébként is rájárt azóta a rúd, úgyhogy itt az ideje elfelejteni a régi sérelmeket – gondoltam… és főztem… belőle. Az első étel, amit készítettem, az alább következő cukkinis tészta, amit első ránézésre kiszúrtam, aztán a következő bevásárlás alkalmával szinte önkéntelenül is nyúltam a cukkini után. Az elkészítése mérhetetlenül egyszerű: az ember felkockázza a cukkinit, némi újhagymán átfuttatja, fehérborral puhára párolja, összekeveri a kifőtt tésztával, majd parmezánnal és petrezselyemmel ízesíti. Semmi flanc, csak az édeskés cukkiniíz, a parmezán sóssága, a petrezselyem frissessége, és az egészet lágyan aláfestő, szinte lebegő szósz, mely a bor és a főzőlé összeolvadásából jött létre. Érdekes, hogy néhány éve még nem ízlett volna, hiányzott volna egy testes, mindent magába fojtó mártás, de ma már nagyra becsülöm az ilyen „üres” változatok könnyedségét.
Nigelissima cukkinis tésztája
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
- 240 g pipe rigate (kis túlzással hajlított penne) tészta (N. casareccét használ, alternatívaként pedig pennét vagy farfallét ajánl)
- 2 evőkanál olívaolaj (N. fokhagymás olajat használ, én inkább maradok a simánál, és finomra vágok egy igazi gerezdet)
- 1 gerezd fokhagyma – finomra aprítva
- 4 közepes termetű zöldhagyma - vékonyan felkarikázva
- 45 dkg cukkini – kis kockákra vágva
- 65 ml fehérbor vagy száraz vermut
- kis csokornyi petrezselyem – felaprítva (én felaprítom a szárát is, és a hagymákkal együtt azt is a serpenyőbe szórom)
- 3 evőkanálnyi (frissen) reszelt parmezán, plusz extra a tálaláshoz
A tésztát a szokásos módon, lobogó sós vízben al dentére főzöm.
Egy nagy serpenyőbe öntöm az olajat, beleszórom a finomra vágott fokhagymát, a karikázott zöldhagymát és a felaprított petrezselyemszárat, és közepes lángon úgy 2 percig kevergetem. Hozzáadom a cukkinit, és azzal – időnként átkevergetve – további 5 percet adok neki. Ekkor felöntöm a borral, hagyom, hogy bugyborékolni kezdjen, majd beleszórok 2 evőkanálnyit a felaprított petrezselyemből is. Sózom, mérséklem a tűzerőt, majd befedem a serpenyőt, és 5 perc gyöngyöztetéssel puhára főzöm a cukkinit.
Mielőtt leszűröm a tésztát, egy bögrényit kimerek a főzővizéből. A leszűrt tésztát rázuttyintom a cukkinira a serpenyőben, megszórom a 3 evőkanálnyi parmezánnal, alaposan megborsozom, és öntök rá úgy egy fél deci főzővizet (illetve amennyit szemre felvesz), majd alaposan átkeverem, és tálalok.
A kész adagokat még bőségesen megborsozom, reszelek rájuk extra parmezánt, és bőkezűen megszórom őket a visszatartott petrezselyemmel.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Monsieur körülbelül a második falatnál vágott egy fintort, majd kiette a tésztát, és meghagyta a cukkinit. Én meg az általa meghagyott cukkínidarabkákat boldogan a saját adagomra kanalaztam, és rendkívül elégedetten folytattam a falatozást. Sőt, másnak délben is kicsattanó örömmel fogadtam a maradékot!