A múlt héten elzarándokoltam a helyi bioboltba, mert kifogytam a zöld lencséből. Meg mert gondoltam, a tavaszi nagytakarításba az is beletartozik, hogy beszerzek némi méregtelenítő teát … amit azóta is elszántan iszogatok, pedig olyan bűn rossz, hogy nem is tudom, hogyan írhatnám le az ízét, épp ezért Monsieur az első pohár után kerek perec megtagadta, hogy a továbbiakban velem tartson. No és konfitált gyömbért, amivel Provence-ban találkoztam, és rögtön bele is szerettem, mert egy kiadós vacsora után hihetetlen jót tesz az emésztésnek, cukorba van forgatva, így desszertnek is beillik, illetve kellemetesen csípős, aminek az a folyománya, hogy az ember miután elfogyasztotta úgy érzi, kiporszívózták a légútjait. Végül aztán, az ott töltött közel egy óra alatt, ehhez képest vettem még hajdinát, vörös camargue rizst, meg szupergyümölcs keveréket, tönkölybúza-bulgur-quinoa keveréket, friss csírakeveréket és vastagra szeletelt füstölt lazacot is.
A hántolatlan, szépségesen vörös camargue rizsnek már hónapokkal ezelőtt megszállottja lettem: nem csak a színe nyűgőz le minden egyes alkalommal, hanem a mély, diós íze és roppanós textúrája is. A gabonakeverékből ezerszínű tavaszi saláta készült a hétvégén, ami hála az égnek, M-nek is ízlett, pedig korábban kategorikusan elzárkózott a quinoától. Az aszalt gyümölcsök közül a góji bogyóval M szülinapi tortáját díszítettem (pénteken ünnepeltük csak, két és fél héttel a valós dátum után), egyébként pedig aperitif mellé csipegetünk belőle, ha épp úgy tartja a kedvünk. A csírák felét pedig újabb adag vietnámi tekercsben tüntettem el szombaton, de a maradék még mindig ott árválkodott a hűtőben a füstölt lazaccal egyetemben.
És ahogy tűnődtem, mit is kezdhetnék velük, akkor ugrott be, hogy még március elején ettem lazacos chirashit a rue Charlot-i Nananshiban*, mikor felzárkóztató, maratoni, „mi van veled” találkozót tartottunk egy régi barátnőmmel, és az a chirashi fölöttébb finom volt. Ha még nem kötöttetek vele ismeretséget, a chirashi a következőképp épül fel: egy öblös japán tálban van egy szép adag nem meleg, de még nem is teljesen kihűlt, cukros rizsecettel ízesített, ragacsos szusirizs, amire kerülhet némi bébisaláta levél, ilyen-olyan csírák, avokádó, a tetejére pedig a delikvens ízlésének megfelelő nyers hal vagy tengeri kütyü, amit még megszórhatnak pirított szezámmaggal vagy mondjuk algacsíkokkal.
Szóval úgy döntöttem, chirashi lesz … már ha lehet valamit annak nevezni, amit nem nyers hallal koronázunk, de nekem ugye egyrészt a füstölt lazacot fel kellett használnom, másrészt pedig még nem mertem magam rászánni arra, hogy nyers halas kísérletezgetésbe kezdjek itthon. Így késő délután felmarkoltam a szupermarketben egy zacskó szusirizst, meg egy csomag szárított norilapot, majd hazaérve hozzáláttam. Aztán fél úton úgy döntöttem, most nem játszom az algával, mert lusta vagyok, és különben is csak egy lapot nyesegethetnék a két adag tetejére (mikor a zacskóban 7 van, és 1 hét alatt fel kell használni az összeset, ha kibontottuk), így a nori a konyhaszekrényben várja megdicsőülését. De a többieket megettük.
Chirashi füstölt lazaccal **
Hozzávalók 2 személyre:
- 20 dkg szusirizs (szigorúan szusirizs, más fajtától nem kapjuk az elvárt ragacsos eredményt)
- 4 evőkanál rizsecet
- 2 teáskanál cukor
- ½ + ½ teáskanál nagy szemű, szárított algával kevert tengeri só (természetesen annak híján a sima só is megteszi, csak arra figyeljetek, hogy ha nem nagy szemű, akkor majdnem csak feleannyit használjatok.
- 2 kis maroknyi fekete retek-, édeskömény- és rukkolacsíra vegyesen (vagy amilyen apró csíra tetszik – a szójababcsírát mondjuk itt inkább hanyagoljátok)
- egy nagyobb avokádó fele – vékonyan felszeletelve
- 20 dkg, nem vékonyan szeletelt és nem túl sós (szinte már nyers ízű) füstölt lazac (ki kell tapasztalni, melyik márka milyen, de általában minél jobb minőségű, annál kevésbé sós, pláne, ha bio)
- Kísérőnek esetleg: japán (édes) szójaszósz, wasabi, pácolt gyömbér
Az egyetlen, amivel itt munka van, az a rizs, cserébe viszont arra nagyon oda kell figyelni. Először egy edénybe mérem, majd lassan elkezdtem felengedni vízzel, és közben a kezemmel folyamatosan kavargatom-morzsolgatom, majd leöntöm róla vizet. Ezt hétszer ismétlem meg, mert valahol azt olvastam, hogy tradicionálisan ennyiszer kell, de egyébként az a cél, hogy addig mossuk, míg a víz már nem színeződik el fehérre, hanem átlátszó marad. Erre a lépésre azért van szükség, hogy megszabaduljunk a felesleges keményítőtől, és a rizs ne legyen egy pépes, kásaszerű massza. Ezután felöntöm dupla mennyiségű hideg vízzel, és békén hagyom legalább fél, de akár két óra hosszat is. (Okosok azt mondják, ettől finomabb lesz, én meg itt eminensként követem az általuk javalltakat, bár tudományos magyarázattal e témában még nem futottam össze.) Ezután nagy lángon felforralom, hozzáadom a fél teáskanálnyi tengeri sót, takaréklángra veszem, befedem, és 10-15 percig gyöngyöztetem, míg beszívja a vizet. Ekkor leveszem a tűzhelyről, a fedő alá beteszek egy nedves konyharuhát, majd hagyom, hogy langyosra hűljön. Mikor a rizs már langyos, egy másik edényben összemelengetem az ecetet, a cukrot és a másik fél teáskanálnyi sót, majd szépen a rizshez keverem.
Az ily módon késznek nyilvánított rizst elosztom két mélytányér között, és előkotrom a hűtőből a csírákat és a füstölt halat. Először az avokádót rendezem el a rizsen szépen körbe, majd a lazacot, és végezetül a tányér közepére halmozom az embriózöldségeket, majd mehetnek is a tányérok az asztalra, a szójaszósz, a gyömbér és a wasabi által kísérve. Nálunk mondjuk egyik sem hiányzott különösebben, csak én nyomtam be egy zacskó wasabit, mert ha lehetőségem van rá, hogy prüszköljek vacsora közben, akkor nem hagyom ki. Itthon legalábbis. Étteremben, elsőrangú nyers lazacot nem rontanék el vele…
Egyszerű, egészséges, finom és laktató vacsora - most azt mondom, jöhet bármikor!
Ez a Nanashi-féle, hirtelenjében, nagyon rossz fényviszonyok között fotózott változat.
*A Nanashi bento étteremként definiálja magát, de bento boxokon kívül vannak külön elő- és főételek is. Mi úgy keveredtünk oda, hogy a barátnőm japán kollégái ajánlották, ami ugyebár jelent valamit. Elég bobo hely egyébként, letisztult, nem magamutogató, minden bio (még a borok is), az árak barátiak (én ha jól emlékszem nagyjából 30 eurót fizettem shitake gombáért, a chirashiért, meg egy pohár száraz fehérért). Nem itt fogjátok elkölteni életetek legjobb vacsoráját, de az biztos, hogy ha betértek, elégedett gyomorral távoztok. Csak abban reménykedjetek, ha a Marais-beli étterembe mentek, hogy nem lesz ott a szőke hajú, vastagkeretes (überhipster) szemüveges felszolgálólány, mert ahányszor csak odajött az asztalhoz, legszívesebben mindketten behúztunk volna neki egyet, pedig alapvetően mindketten kedves-bájos úrilányok vagyunk. Ez a leányzó csak akkor bírt kedves lenni, mikor a számlát egyenlítettük ki.
** Ha valaki kommentben a füstölt lazac és a chirashi összekapcsolásán óhajtana akadékoskodni, ezúton kérem, hogy ne erre pazarolja el az energiáit, és kíméljen meg engem is attól, hogy magamban pusmogva melegebb égtájak felé irányítsam a figyelmét. Ugyanis tudom, leírtam…
