Ezzel a bejegyzéssel már régóta tartozom mind a Lányoknak, mind a blogomnak, ugyanis még a múlt hét elején ünnepeltük KM születésnapját, és azóta külön-külön (mármint a Lányok) szinte minden nap rákérdeznek a közzétételre.
Szűk körben mókáztunk ezúttal, csak mi hárman lányok, nálunk. Készítettem némi harapnivalót, no meg egy egyszerű tortát. Nevezetesen pizzát és Tarte Tatint, amiket házi narancsos limonádéval, vagyishát főleg pezsgővel öblögettünk bőszen. A Tarte Tatint már ezer éve ki akartam próbálni, csak valahogy mindig más lett a dugialmáimból, a pizza meg már szinte hagyománnyá nőtte ki magát köreinkben, mióta BLány először javasolta a készítését.
Nagy mázlim van barátosnőimmel, az olasz finomságot demokratikusan készítjük: én gondoskodom a tésztáról, no meg a szószról, ők pedig hozzák a feltéteket; általában kolbászt, gombát, sajtot, esetenként paradicsát. Tehát a hozzávalók némileg esetlegesek, de a végeredmény mindig finom.
Pizza lánybuli-módra
Hozzávalók 2 nagy pizzához:
- fél kg liszt
- 1 csapott evőkanálnyi só
- 1 evőkanálnyi provence-i fűszerkeverék (tudom-tudom, mindent ezzel váltok ki, de hát százszor jobb minőségűbb, mint a mindenütt kapható hazai szárított oregánó)
- rengeteg frissen őrölt bors
- 1 tasak (7 g) szárított élesztő
- 1 teáskanál cukor
- 3 dl langyos víz
- 3 evőkanál olaj + még egy kevés a tál kikenéséhez
Anyukám sosem készít kelt tésztát, mert valamiért tart tőle. Én is csak körülbelül egy éve készítettem először, részben valószínűleg Anyukámtól átvett félelmeim miatt, másrészt meg azért, mert nincs különösebb igényem az édességekre. De hát a pizza (és a fokhagymás csiga) az más tészta, már persze ha én magam készítem, mert lássuk be, a nálunk kapható pizzák többsége sajnos kritikán aluli. No de vissza a kelt tésztához: nincs miért félni tőle. Gyakorlatilag gyerekjáték. Pár dologra kell odafigyelni, és a manapság kapható élesztőkkel képtelenség elrontani. Az aranyszabályok a következők: szárított élesztőből ne használjunk bontottat, az némileg már kétesélyes. Aztán törekedjünk arra, hogy a liszt és víz legyen langyos. Végül pedig, mikor az élesztőt elegyítjük a vízzel és a cukorral, hagyjunk neki egy-két percet kibontakozni.
És akkor a gyakorlati keverem-kavarom.
A lisztet alacsony fokozaton egy mikrót-tűrő edényben (nálam ez rendszerint a mérleg mérőedénye, sőt a kész tésztát is ebben kelesztem – éljen a kevesebb mosogatás) meglangyosítjuk, majd belekeverjük a fűszerkeveréket, és a sót-borsot. Az élesztőt egy óriástálba szórom a cukorral együtt, majd hozzáadom a langyos vizet, egy kézihabverővel elkeverem, majd pár percet várok.
A várakozás alatt előbányászom az őszintén szólva nem túl minőségi gépi habverőmet, és bedugom a dagasztókart. Illetve ezúttal bedugtam volna, ha sikerült volna, de mivel legutóbb a tészta felkúszott a karokon, és úgy tűnik eltömítette a dugaszrészt, arra voltam kárhoztatva, hogy kézzel dagasszam a - normál esetben géppel 7 percig, majd kézzel újabb egy percig megdolgozandó – tésztát 10 percig. Erre egy rendkívül furcsa, ámde működő, és tornagyakorlattal felérő módszert fejlesztettem ki, nevezetesen, hogy két kézzel markolom a gyurmát, majd a kvázi nyolcas formában csavarva húzogatom a két felet a levegőben, miközben a kellő lendületet egyik, majd másik térdemet behajlítva adom meg. A 10 perc leteltével kiabáltam Monsieur-nek, hogy most-de-azonnal jöjjön, és szórjon lisztet dolgos kezeimre, no meg a deszkára, hogy megszabadulhassak a ragaszkodó anyagtól.
Amint ez sikerül, a deszkán bucit formázva berakom a tésztát a kiolajozott tálba, és boldogan magára hagyom úgy egy órára, hogy megkeljen.
Ha jól időzítek (ami képtelenség, mert a Lányok mindig késnek – hol ennyit, hol annyit), akkor pont akkor telik le a kelesztési idő, mikor megérkeznek. (No de hogy korrekt legyek, ha pontosak lennének, akkor is innék velük egy pohár pezsgőt a pizzakészítés előtt.)
Szóval amikor minden hozzávaló megérkezik, kinyújtom a pizzát (de előtte az egészet boldogan ököllel illetem, icipicit át is gyúrom) – egyszerre egyet, vagyishogy a tészta felét, mindig nagyon vékonyra (milliméterekben számolandó, nekünk úgy jön be), és ha viszonylag kerekre sikerül, roppant büszke vagyok magamra. Merthogy az a legnagyobb nehézsége a pizzakészítésnek, hogy baromi nehéz kerekre nyújtani, mivelhogy rendkívül nyúlós-ragaszkodó az alapanyag, ergo nekem mindig kicsit mutáns alakot ölt, de az ízén ez mit sem változtat. Nyújtás után újabb minimum 5 percig kelni hagyom, majd megkenegetem a szósz felével.
Hozzávalók a szószhoz, két pizzára:
2 dl paradicsaszósz
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanálnyi provence-i fűszerkeverék
kevés só és frissen őrölt bors
(és mindezeket szépen összekeverem, majd lásd fent)
A sütőt 220 fokra melegítem elő.
A legutóbbi feltéteink (1 pizzára):
- szeletelt parasztkolbász (nem tudom mekkora kiszerelés, de ez standard, ha az ember csomagolva veszi) – kösz BL
- egy normál méretű gombakonzerv ¾-e – kösz KM
- egy fej lilahagyma
- 3 szárított chili (a Lányok felére egy morzsolódik, míg Monsieur plusz én felemre kettő)
- szeletelt trappista (először nagyot néztem, hogy nem lehet reszelni, de aztán rájöttem, hogy tulképp így még jobban mutat) – kösz KM
- provence-i fűszerkeverék
A kolbászokat csúsztatott körökben (esetemben roppant precízen) rádobáljuk a pizzára, majd jöhet a jó alaposan lecsepegtetett gomba (vigyázat, nehogy eláztassa a pizzát!), eztán a felezve szeletelt, majd „ízekre szedett” lilahagyma, amit betakargatunk a háromszög alakra vágott, mutatósan elhelyezett trappista-szeletekkel, és legeslegvégül finoman megszórjuk a fűszerkeverékkel. És eljött a pillanat, 20-25 percre (amíg a sajt szépen magbarnul) betoljuk a sütőbe – még egy pohár pezsgő – boldog szülinapot KM!
Nekem nincs pizzavágóm, és arra jöttem rá, hogy a pizzát egyébként legegyszerűbb erős konyhai ollóval négyfelé szeletelni. Négyfelé – Monsieur itthon volt, de kevéssé ért ahhoz magyarul, hogy bezavarjon a Lányokkal való társalgásba, és módosítani kéne miatta az érintett témákat! :-)
De egyébként pizza készült már pl. tonhalas üzemmódban is:
fokhagymás tejföl, lecsöpögtetett tonhalkonzerv, kapribogyó, lilahagyma, füstölt sajt – ez is zseniális!
És hogy mi lesz a második adag pizzatatésztámmal? Ez állandó dilemma. Mert a Lányoknak csak a szájuk nagy , de az étvágyuk kevésbé (bocsi Lányok, valójában megértem, pussz!). Márpedig az élesztő miatt kétadagnyi tésztát kell gyártani. Egyel az ezelőtti alkalommal előtt megpakoltam a második kinyújtott pizzát, és kiraktam a teraszra (márc elején még az is jól üzemelt hűtőként), de ezúttal a hűtőbe raktam a bucit, és másnap készítettem el a produktumot. Hát nem mondom, nem ugyanaz a minőség így elkészítve, de még mindig jobb, mint a rendelt pizzák 96 %-a.
Ps.: BLány követelt magának egy kis darab tésztát, amiből az Ő spec kispizzája lett. Megkapta!
Egészségedre BLány!
Tarte Tatin
Ami biztos megfelel az igazságnak, mert a nagy Larousse Gasztronómiai Lexikonban olvastam, hogy a Tatin nővérek, akik a múlt (olyan fura még mindig nekem, hogy a huszadik század már a múlt század) század elején egy rendkívül kedvelt szállodát üzemeltettek Közép-Franciaországban, a Loire mentén, Lamotte-Beuvronban alkották meg az aranyszínű karamell alatt sorakozó almás, omlóstésztás csodát.
Ami tényleg mennyei: alul sül a karamellen az alma, felette a porhanyós tészta.
A fáma szerint pedig Stéphanie Tatin volt a felelős a sütésért, és egy nap olyan elfoglalt volt (vagy szerelmes, hm?), hogy ildomosan elkezdte odaégetni az almát a cukorba (gondolom pl. normaindiai almatortához párolta a gyümölcsöt). Mit volt mit tenni, menteni akarta a menthetőt, hát beborította omlós édes tésztával, betolta a sütőbe, és tadam!!!! Az eredmény mennyei volt.
Akárhogy is, bárminek is az eredménye, az mind a mai napig, száz év elmúltával is nagyon is mennyei.
Hát megszületett az én tolmácsolásomban is.
Boldog szülinapot KM!
Hozzávalók az édes omlós tésztához:
- 15 dkg liszt + egy kevés lisztezni
- 10 dkg vaj apróra kockázva
- 25 g kristálycukor
- 2 tojássárgája
Először ezt kell elkészíteni. Tényleg nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. Magamat erről roppant mód meggyőztem.
Először a lisztet egy tálba tesszük, kockázva beledobáljuk a vajat, majd az ujjaink között gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk köbö erős kásásra (tényleg fontos ekkor a morzsás állag). Majd hozzáadjuk a cukrot és a két tojássárgáját, és amilyen gyorsan tudjuk, összegyúrjuk. Ha ez megtörtént, labdát formálunk belőle, becsomagoljuk pl alufóliába, és minimum 30 percre a hűtőbe száműzzük (de nyugodtan bedughatjuk egy napra is, vagy fagyaszthatjuk is!).
És az almához:
- 10 dkg kristálycukor
- 40 g vaj
- 5 közepes alma megpucolva, kimagozva, és nagyobb cikkekre szeletelve
- ó, és az eredeti receptben nem szerepel, de én megfejeltem jóadag fahéjjal, mert szerintem úgy egészségesebb (kommentben, emailben, ha kell, kifejtem)
No, ha a végtermék abszolút megteremtése mellett döntöttünk, akkor felolvasztjuk a vajat a cukorral egy 20-25, esetemben 24 cm átmérőjű serpenyőben, Nem kevergetünk semmiféle eszközzel. Nyugodtak vagyunk, csak a serpenyőt forgatjuk, különben a karamell megharagszik. Ha kicsit elkezd barnulni, szépen eloszlatjuk benne az almaszeleteket, és hat percig visszafogott lángon békén hagyjuk, majd megszórjuk fahéjjal.
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
A hat perc alatt kinyújtjuk a tésztát akkorára, ami bőséggel befedi a serpenyőnket.
A hat perc leteltével lehúzzuk a barna almáinkat a tűzről, és ráügyeskedjük a tésztát. Fedjük be az almákat, a túllógó részeket pedig nyomkodjuk be a serpenyő szélén. Toljuk be a sütőbe, és süssük 20 percig. Aztán élvezzük az ízeket. Tálalhatjuk vaníliafagyival, tejszínhabbal, de önmagában is, ahogy én most tettem.
Nos, fogyott a pezsgő, de remélhetőleg KM nem csak ezért volt elragadtatva.
Még inkább el volt ragadtatva BLány és Monsieur. Elkövettem azt a hibát, hogy négybe vágtam a tortát, és ők hárman kaptak egy-egy szeletet, de én még vártam a sajátom megevésével. BLány és Monsiuer le akartak csapni rá. Hát az lett a vége, hogy az én szeletem harmadolva lett...
Boldog szülinapot KM! De most már legközelebb csak jövőre! :-)
