Csakúgy mint otthon, itthon is elvágták már a nyarat egy ideje. Sötét van és relatíve hideg (nem Kasztlihoz képest persze, hanem az itteni elvárásaimhoz képest), és sokat is esik, pfujj! Úgyhogy a múlt hét közepe táján megszólaltak a fejemben a csengettyűk, amik azt jelzik, most már nagyon levest akarok. Esténként ezért szorgalmasan bújtam Julia Child francia konyhaiskolájának mindkét kötetét, és hosszas tanakodás és a csillagokkal való egyeztetés után arra jutottam, hogy ez alkalommal mindössze egy darab leves jöhet belőle számításba, ami egyébként a legszebb névre hallgat, amit valaha is pipáltam. Ő a Potage Célestine.
Ám mindezek ellenére szombat délelőtt mégis enyhe fenntartással vágtam bele a készítésébe, tekintve, hogy relatíve kevés „zöldsés-zöldség” kerül bele, ellenben annál több keményítő, nevezetesen krumpli, és a nála (levesbe) számomra sokkal szokatlanabb rizs is. Mikor elkészült, félősen kóstoltam, majd hirtelen nagyon csalódott lettem, mert akkor és ott nem ízlett, és szinte már haragosan dobozoltam be a tetemes mennyiségű maradékot, gondolván, hogy jesszus, hogy fogom én ezt mind megenni… Aztán másnap újrakóstoltam – kicsit fifikásabban, készítettem rá ugyanis kolbászchipszet. Harmadnap aztán megint ettem, és evett Monsieur is, és repetát is kért, mert rájöttünk, hogy a leves csodás, én meg dinka vagyok. Illetve csak voltam valamiért szombaton, mert aztán én is rajongó lettem, és most pedig már bizton állíthatom, hogy fogom én ezt még készíteni a jövőben is. Mindezek ellenére azt le kell szögeznem, hogy az elnevezést nem értem, mert én Célestine-t szépségesen légiesnek képzelem, ellenben ez a leves sűrű és robusztus, vagyis éppen olyan, amilyenre szívnek és gyomornak ilyen időjárás közepette szüksége van…
Potage Célestine
Hozzávalók 6 adaghoz:
- 45 + 60 g vaj
- 2 póréhagyma fehér szára – felkarikázva
- 6 nagy zellerszár – hosszú, fás „erezetétől” megfosztva, felkarikázva
- 8,5 dl csirkealaplé
- 90 g rizs
- 3 közepes krumpli – megpucolva, felkockázva
- 4,25 dl tej - felmelegítve
- 1 csipet cukor
- 3 evőkanálnyi aprított petrezselyem
- ½ teáskanál szárított tárkony (illetve a petrezselyem és a szárított tárkony kombináció helyett 3 ek friss tárkony vagy turbolya még jobb lenne, de nekem most nem akadt itthon egyik sem)
Egy közepes lábosban felolvasztom a vajat, rászórom a póré- és a zellerkarikákat negyed teáskanál só kíséretében, és kis lángon 10 percig izzasztom (elszíneződni nem hagyom). Eztán felöntöm a csirkealaplével, hozzáadom a rizst, és fedetlenül 25 percig gyöngyöztetem.
Mikor a 25 perc gyöngyöződésből már 15 perc letelt, nyúlok egy másik, nagyobb lábosért, amibe beleöntök 4,5 deci frissen forralt vizet, alaposan alágyújtok, aztán mikor ott is forrni kezd, sózom, majd nagyjából 10 perc alatt puhára főzöm benne a krumplit.
Amint letelik a zöldségek és a rizs 25 perce, nekiesek egy botmixerrel, és addig nyúzom őket, míg homogén levest kapok. Ekkor hozzákeverem az időközben megfőtt krumpli főzőlevét is.
A krumplira ráöntök egy bögrényit a tejből, majd szintúgy kezelésbe veszem a botmixerrel. Ahogy az utolsó szem krumpli is a pengék áldozatául esett, hozzákeverem a maradék tejet is. Ekkor elérkezett az idő a két lábos tartalmának egyesítésére: a pórés-zelleres-rizses levet adom a krumplipüréhez. Finoman felforralom, belekeverem a cukrot, majd ellenőrzöm a fűszerezést.
(Eddig el lehet előre készíteni a levest, a továbbiakat azonban szigorúan tálalás előtt illik megcselekedni.) A frissen forralt leves alatt elzárom a lángot, sőt, le is veszem a főzőlapról, majd apró darabonként belekeverem a 60 grammnyi vajat is, csakúgy, mint a finomra vágott zöldfűszereket. De! Akinek van szépséges levesestálja, és vendégeket vár, az ne a levesbe keverje a vajat, hanem keverje habosra a levesestálban, majd dolgozza bele a nagyon finomra vágott fűszereket, és arra merje rá a levest. JC ezen felül azt mondja, tálaljuk krutonnal – no de ez az, ami az én esetemben szóba sem jöhet, mert akkor számomra tényleg sok lenne már nehézbombázóból.
