A paella a spanyolok zászlós eledele. Az alapját az arabok által meghonosított rizs adja, amit a szárazföld belsejében tradícionálisan csirke- vagy nyúlhússal, míg a tengerparton halakkal, tenger gyümölcseivel fogyasztottak. Múlt időben, merthogy manapság már mindenhol mindenhogy… A színét a La Mancha vidékén termesztett sáfrány adja, nevét a jellegzetes, óriási átmérőjő, kétfülű serpenyőről kapta, amiben készítik.
Most, hogy mindezt leszögeztük, azt is meg kell állapítani, hogy az alább következő recept körülbelül annyira autentikus paella, amennyire a magyar családi asztalokon előforduló csirkemájjal és cukorborsóval összekevert, és esetlegesen (nálunk legalábbis) tejföllel tálalt rizses egytálétel autentikus rizottó. Azaz egyáltalán nem. Viszont némileg rokonítható, hiszen a rizs színezve van, spanyol chorizót adok hozzá, tengeri érintésként kerül bele garnéla, és mindez egytálételt alkot. Valahogy meg nevezni kell...
És még annyit előrebocsátanék, hogy ha a rizst előre elkészítjük, akkor az alábbiakban igazán villámvacsoráról van szó, ami ráadásul ínycsiklandozó is. Ami a garnélát illeti, én készre főzött, sima hűtőpultban tárolt garnélát használtam hozzá, amit otthon vagy főtt fagyasztott garnélával helyettesítenék, vagy nyers fagyasztottal, amit pl. a Nagycsarnokban lévő Ázsia boltban lehet beszerezni, elég jó minőségű, viszont ugye ezesetben magunknak kell tisztogatnunk, és a bélcsatornáját egy a hátán ejtett vágáson át eltávolítanunk. A fagyasztott állatkákat a zöldborsóval együtt pakolnám a serpenyőbe.
Hozzávalók 3 adaghoz:
25 dkg barna rizs
1 marhahúsleves kocka
némi kurkuma és cayenne bors
1 evőkanálnyi olívaolaj
2 kisebb vöröshagyma félkarikára vágva
2 gerezd fokhagyma aprítva
10 dkg chorizo vékkonyan karikázva
fél chilipaprika
20 dkg nagyon zsenge mirelit zöldborsó (itt az ilyet petits pois-nak hívják, ami ugye franciául szimplán zöldborsót jelent)
fél citrom leve
15 dkg főtt nagyméretű garnéla
1 kis maréknyi bazsalika felcsíkozva
Első körben direkte enyhén pempősre főzöm a rizst a leveskockával, kurkumával és cayenne borssal.
Eztán egy nagy serpenyőben felforrósítom az olajat, kicsit megpirítgatom rajta a vöröshagymát, majd rádobom a fokhagymát, egyszer átkeverem, és hozzáadom a chorizót és a chilit is. Kicsit kevergetem, hogy a kolbász elkezdje kiadni a zsírtartalmát, majd hozzáadom a borsót és a citromlevet, és felöntöm annyi vízzel, ami nagyjából ellepi. Úgy három percig főzöm, majd belekeverem a rizst, alaposan elegyítem, lezárom a lángot, és hozzáadom a garnélát és a bazsalikát is. Pár percig pihentetem, hogy a meleg fogadtatás közepette a rákocskák is átmelegedjenek, majd nagggggyon boldogan tálalok.
Íz- és állagorgia: az édes, ámde húsos, harsogóan friss és rugalmas garnéla és robosztus, földhözragadt kolbász; a zsenge, harapásra roppanó borsó és az erős chili; és mindezek találkozása az enyhén diós ízű, épp megfelelőképp nedves barnarizsben... A Bordeaux melletti faluban elfogyasztott fejenként majd 10 kiló szinte még élő-véres bélszínt/hátszínt/báránybordát/lapockát/kacsamellet, no és a friss osztrigát leszámítva az elmúlt időszak egyik legistenibb vacsorája!
