Emlékeszem, mennyire meglepődtem, mikor Anyukám egyszer sok évekkel ezelőtt a szokásos tojásos lecsó helyett olyat tálalt, amibe salátaleveleket is belefőzött. Nem voltam elragadtatva az újítástól, firtattam is gőzerővel, milyen ok húzódik meg a háttérben, mire Anya magától értetődően annyit felelt, hogy volt itthon némi fejes saláta, ami már nem volt túl friss, hát gondolt egyet, és belefőzte a lecsóba. Aminek úgyis az lenne a lényege, hogy olyan hozzávalókat rakjunk bele, amivel az év adott szakaszában bőven meg vagyunk áldva, sőt mi több, szinte már nem is tudunk velük mit kezdeni. Nem mondom, érvnek nem volt utolsó, de ettől még nem tűnt számomra csábítóbbnak az étel. Míg meg nem kóstoltam. Mert bizony ízre teljesen rendben volt, sőt mi több, onnantól kezdve direkte örültem, ha volt otthon némi fonnyadt salátám lecsófőzéskor. De mint annyi másról, erről is megfeledkeztem időközben…
Aztán, már kevésbé régen, felfedeztem a petits pois á lá française-t. Ebben a tradicionális francia ételben a zsenge zöldborsó (petits pois) a főszereplő, melyet vajban, kevés folyadék hozzáadásával párolnak vajpuhára, és hagymával, no meg salátaszívvel tesznek igazi emlékezetes fogássá. Julia Child egészen odáig megy, hogy ezt önálló tányérként kell tálalni, és kanállal enni, sőt, külön bort kell felszolgálni hozzá. Én azért nem biztos, hogy idáig mennék, tekintve, hogy Monsiuer kifutna a világból, de mondjuk egy csodás darab sült hús mellé köretnek mennyei. Aztán később persze a petits pois á lá française is megbújt az agyam egy eldugott lebeényben...
Mostanáig. Merthogy nem olyan régen úgy esett, hogy valahogy megfeledkeztem némi maradék salátafejről, és bizony már épp azon voltam, hogy fájdalmas búcsút veszek tőle, mikor beindult a belső sziréna, előugrottak az emlékek, a kezem, benne a salátafejjel megállt a levegőben, és a gondolat megszületett: rántotta! Ha a saláta jól együtt tud működni a lecsóval és a zöldborsóval, akkor én most rántottával is összeházasítom! Monsiuer el volt ragadtatva az eredménytől, no és persze HunMoiselle is!
Aztán tegnap mikor elmentem bevásárolni, szokás szerint átnéztem azt a pultot is, ahová a hamarosan „lejáró szavatosságú” zöldségeket, gyümölcsöket szokták kipakolni, természetesen jelentősen csökkentett áron. (Ha a korábbiakból nem derült volna ki egyértelműen, szeretem értelemesen elkölteni a pénzt.) És bár ezúttal nem akadtam köztük semmi izgalmasra, találtam helyette fél kilónyi „selected second-nek” kikiáltott vegyes salátalevelet 15 penny-ért, átszámítva mondjuk 55 forintért! (Normál esetben 10-20 deka levél került mondjuk 1-1,5 fontba.) Elvileg e mögött az kéne hogy álljon, hogy a kevésbé szép darabokat, amiket nyilván nem venne meg senki, tisztességesen felcímkézik, és töredékáron próbálják valakire rásózni. De bennem komolyan az merült fel inkább, hogy az eladók azért címkézik így őket, hogy maguk vásárolhassák meg nap végén olcsón a terméket, miután egy válogatott silányt mindenki messzire elkerült. Merthogy ezeknek a salátaleveknek kutya bajuk sem volt, sőt szebbek bizony, mint amit időnként egyébként árulnak. És jártam így már citrommal és édesköménnyel, no meg hagymával is, és azok is csodálatosak voltak valahányan. Hát agyalágyult lettem volna otthagyni, pláne, hogy jelen esetben engem az sem zavart volna, ha kicsikét fonnyadtak, mert nem saliként gondoltam őket tálalni, hanem reggelire rántottába, majd este pedig tavaszias raguba belefőzve…
No de immáron ennyi szócséplés után a kitartó olvasó ezennel megkapja jutalmát az alábbiakban, a salátás rántotta receptjének formájában.
Rántotta salátalevelekkel és egyebekkel
Hozzávalók 1 roppant kiadós adaghoz:
- 1 fél evőkanálnyi vaj
- 1 fél evőkanálnyi olaj
- 1 kis darabka jóféle szalonna (füstölt, kolozsvári, kinek mi tetszik) – mit mondjak, úgy két vékony, hüvelyknyi hosszú szeletke kis kockákra vágva
- negyed fej vöröshagyma felkockázva
- két maréknyi vegyes salátalevél felcsíkozva
- 6-8 kisebb mentalevél
- fél bird’s eye chili (aki nem bírja a csípőset, magozza ki, nagy a tűzereje)
- nagyjából a szalonnával megegyező mennyiségű cheddar (vagy kinek mi tetszik, akad) felkockázva
- 3 tojás, némi sóval és borssal felverve (Bátyám kiskoromban mindig úgy mondta, hogy annyi csipet só, ahány tojás – én ehhez tartom magam, mert Ő a nagy és okos)
- só és frissen őrölt bors
Egy nagy, jó hőtartó képességű serpenyőben összeolvasztom a vajat és az olajat, majd beledobom a szalonnadarabkákat és a hagymát, és addig pirítgatom, míg a hagyma elkezd elszíneződni. Ekkor rádobom a salátát és a mentát, ollóval belekarikázom a chilit, finoman sózom-borsozom, és addig kevergetem, míg a saláta összeesik, de azért még marad némi tartása. Most leveszem a tűzről, és mérnöki pontossággal elrendezem benne a sajtdarabokat úgy, hogy egymástól egyenlő távolságra legyenek, és közvetlenül a serpenyővel érintkezzenek. Mikor elégedett vagyok az eredménnyel, visszateszem a serpenyőt a tűzre, a kezem ügyébe helyezem a felvert tojásokat, és figyelem, hogy a sajt mikor kezd szépen sülni. Néhány 10 másodperc kérdése az egész, és olyan kezd lenni, mint mikor melegszendvicset sütünk, a sajt lefolyik a szendvics mellett és csodás-csodás íze lesz – ekkor öntöm rá a tojást, majd elzárom a lángot, a serpenyőm ugyanis épp elég hőt szívott magába ahhoz, hogy a rántotta készre süljön, de ugyanakkor krémes maradjon. Pár keverés, és néhány másodperc kérdése, és már tálalhatok is. Ezúttal csodás házi krumplis kenyérrel (hétvége van ugyebár) és kígyóuborkával.
Ennél ínycsiklandóbb reggelit én most el sem tudok képzelni! Kivéve az oef en cocotte-ot, de azt majd egy más alkalommal mesélem el. (Nemsokára, becsszó!)
Ps. Itt ugyan nem munkaszüneti nap sem a hétfő, sem a kedd, mert úgy tűnik, az angolok nem hirdetik fennen szóval a munka becsületét, de én lélekben otthon fogok majálisozni mindkét nap, az tuti! Ringlispílezni fogok, és Monsieur-vel libegőzni a János-hegyen!