Egy omlett létezik a számomra (egyelőre, bár az idő és a tapasztalás ezen még változtathat), ami vacsorára is elképzelhető, mégpedig az alábbiakban leírt spenótos-fokhagymás omlett. Mert a friss spenót és a fokhagyma párosa számomra különleges, és mindent a mennyekbe repít. Lustán kifinomult étel ez, és valahogy hihhhetetlen elégedettségérzést hordoz magában. Francia bisztróhangulat otthon.
Ami az omlettet illeti, én úgy szeretem, ha az alja szépen megsült, helyenként bronzos, a közepe lágy, a teteje pedig selymes, majdnem még folyós, de valahogy mégsem, és sajttól nyúlós. Ezt elérendő, nekem az alább ismertetésre kerülő módszer vált be. Ha mások úgy tartják, a nagy könyv avagy saját tapasztalatuk szerint nem így kéne eljárni, nem vitatkozom. A tojássütés személyes dolog. Aki még nincs vele tegező viszonyban, kövesse a szabályokat, akinek viszont már megvolt a pertu, csinálja, ahogy jól esik.
Bár egy dologban én sem ismerek tréfát: az omlett alá vaj kell! Az adja meg neki azt az extramélységet, ami élménnyé emeli a fogyasztását. (Na arról meg végképp nem akarok tudomást venni, hogy egyes karcsúságmániások az USA nyugati partján képesek csak fehérjéből enni. Én is szeretek vékony lenni, de zsírra is szükség van - igaz, mértékkel, de szükség van. A franciák, mint a legtöbb gasztronómiával kapcsolatos kérdésben, itt is messze lekörözik a többi nemzetet: együnk mindent élvezettel, de tartsunk mértéket! És ha igazán megtanuljuk élvezni, kiélvezni (!) az ételt, akkor a mértéktartás egyáltalán nem esik nehezünkre!)
Omlett spenóttal és fokhagymával
Hozzávalók 2 személyre:
- 15dkg spenót
- 2 x 10-15g vaj
- 2 x 3 gerezd fokhagyma
- 2 x 3 tojás
- 2 x 1 evőkanál creme fraiche
- só és frissen őrölt bors
- 2 x 7-8 dkg érett cheddar (mert szokásommal ellentétben spontán vacsora volt, így csak ez a sajt ez volt itthon – de ha készültem volna tudatosan a fogásra, tuti hogy valamilyen kéksajtot használtam volna, persze lényegesen kevesebbet, mondjuk 5-6 dekát kettőnknek)
A spenót tisztításával kezdek, ami itt lényegében annyit jelent, hogy átnézem a leveleket, ahol nagyobb a szár, letépkedem, és a leveleket nagyobb darabokra vágom. (Nem bébispenóttal dolgozom, de nem is nagy, „kifejlett” spenóttal. Ha olyanom lenne, kitépném a fő erét, és kisebb csíkokra vágnám.)
Innentől egyedi adagokban dolgozom, ugyanis egyszerre egy omlettet készítek. Tehát az alábbiakra értendő a duplaszereposztás.
Jöhet 3 fokhagyma: tisztítom őket, erőteljesen rájuktenyerelek a kés pengéjével, hogy „megtörjenek”, majd így kis darabora szeletelem őket. Ne legyen se túl finom, se túl durva – érezni akarom a fokhagymadarabokat, azt akarom, hogy minden falatba kerüljenek, de ne teljes, mégsem teljes, nagy szeletben.
A tojásokat feltöröm, sóval és borssal ízesítem (még aprólány koromban a nagy és okos Bátyám mondta, hogy a rántottába mindig annyiszor egy csipet só kell, ahány tojásból áll – azóta eszerint járok el), belekeverem a creme fraichet, és alaposan felverem. Mániákus tojásverő vagyok.
Jöhet a sütés! Egy nagyobb átmérőjű serpenyőt használok, ami rendelkezik fedővel. Felolvasztom benne az egyadagnyi vajat, de nem akarom, hogy durván felforrósodjon. Amint felolvadt, beleszórom a fokhagymadarabokat, picit hagyom őket sülögetni, de nem akarom túlzásba vinni, mert azt akarom, hogy érződjön az igazi fokhagymaíz. Úgyhogy amikor a serpenyőből illatos, erőteljes fokhagymaillat száll felém, hozzáadom a spenót felét. Átkevergetem, hogy a spenót összeessen, de ezt sem viszem túlzásba, hogy megmaradjon a zöldség konzisztenciája. Ezért úgy egy percen belül ráöntöm az ízesített tojásadagot. Kicsit meglötykölöm a serpenyőt, hogy alaposan szétterjedjen, majd lefedem, és a felére redukálom a lángot. Így az alja nem ég meg, míg a közepe szilárdulgat, és a teteje kvázi finoman párolódik. Amikor úgy látom, hogy az oldala, oldala-alja kellőképp megszilárdult – egy-két perc kérdése –, finoman a szélek alá nyúlok egy nagyobb spatulával, és úgy döntögetem a serpenyőt, hogy a tojás befolyjon a megemelt szélek alá. Újra lefedem, de tényleg nagyon rövid időre, és folyamatosan figyelem, mikor éri el azt az állapotot, mikor a teteje már csak icipicit folyékony. Ha ez bekövetkezik, megszórom az egyadagnyi sajttal, újra lefedem, és mellette maradok. Ezúttal azt figyelem, mikor olvad meg a sajt. Hipp-hopp megtörténik ez is, és az én ízlésem szerint ekkor készült el az omlett.
Elzárom a lángot, és egy spatulával/szedőlapáttal először az egyik oldalát hajtom be kicsit több mint feléig, majd a másikat épphogy rá. Kész: az alja sült, a közepe lágy, a teteje selymes, ahogy fentebb írtam. Egyszerű, őszinte ízek és alapanyagok, mennyei végeredmény. Akár hetente tudnám enni. Vinaigrette-es zöldsalátával, pirítóssal tálalom.
A második omlettel majd ugyanígy járok el, de az elsőt azonnal Monsieur-nek adom, és evésre buzdítom, mert az omlett szigorúan melegen-olvadtan jó.
