Ismerkedős blogger-játék

Bizony már két hete is van, hogy Zenóbia volt olyan kedves, és meghívott egy – eredetileg Szera által meghirdetett – blogger ismerkedős játékra, amire természetesen nagy örömmel igent is mondtam, merthogy ez egy érdekes és izgalmas dilemma, hogy mégis mit osszak meg magamról, másrészt pedig igazán megtisztelő, hogy végre egyszer nem csak másoknál látom az ilyet, hanem magam is meghívást kapok.

Jöjjenek először a szabályok:

Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kiszemelt. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különlegeset, akár hétköznapit. Keress 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba. Végezetül értesítsd őket a blogjukon, hogy meghívtad őket a játékra.

És akkor a hét dolog:

1. … bár annak, aki olvassa a blogot, igazából nem okoz meglepetést: egyik sem. A név onnan jött, hogy Monsieur bordeaux-i születésű, és a blog indulásakor Budapesten éltünk, így a két város (kitágítva ország) alapvetően meghatározta az étkezéshez való hozzáállásunkat, illetve gasztronómiai érdeklődésünket. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy 2011 májusában Észak-Angliába költöztünk (Newcastle-upon-Tyne-ba, vagyis Kasztliba), így a blog is onnan íródott, de persze a név már maradt. Ahogy maradt 2013 júliusában is, amikor Párizsba, pontosabban egyik nyugati elővárosába, a csudaszép Saint-Germain-en-Laye-be költöztünk. Remélem, itt (ha esetleg nem is Szanzsiban, de legalább Île-de-France-ban) immáron megülünk a hátsónkon kényelmesen, mert HunMoiselle szereti itt...
2. Ha lenne úgymond „fölös” 24.100 euróm, beiratkoznék a Le Cordon Blue szakácsképzésére, mely az egyik legnagyobb presztízsű a világon, hogy A-tól Z-ig elsajátítsam a francia gasztronómia csínját-bínját. Aztán meg nem lennék éttermi szakács… merthogy el nem tudom képzelni, hogy bírnám azt a fajta fizikai és lelki megterhelést (olvassátok el jEnci posztjait a témában), illetve hihetetlennek tetszik számomra, hogy hogyan lehet azt a fajta életmódot összeegyeztetni a „családi élettel” (újfent: minden elismerésem jEncié). Helyette mondjuk gasztrotúrákat vezetnék Párizsban, vagy ahogy már mások is más országokból előtte, írnék egy könyvet a Cordon Bleu-s élményekből, vagy tanítanék főzőiskolában, vagy lényegében csinálnék majdhogynem bármit, ami kapcsolódik az evéshez, persze (hangsúlyosan) a profi szakácskodást kivéve.
3. Bár rajongok a szép, minőségi ruhákért, ha választanom kell, hogy inkább ruhabeszerező bevásárlásra indulok, vagy élelmiszert veszek, egyértelműen az élelmiszer-vásárlás mellett teszem le a voksom. Sőt, inkább lesem a hentesek, sajtosok, zöldségesek, delikáteszek kirakatait, mint a csilivili butikokéit. Imádom csorgatni a nyálam egy épicerie fine ablakára tapadva, illetve imádok átböngészni minden az utcára kitett étlapot, ami az utamba kerül. Ezek után gondolom nem meglepő, hogy ételt venni is imádok, megszállottan, afféle gyűjtögető módjára. Mert rosszul érzem magam, ha nincs itthon legalább háromféle száraztésztából egy-egy kilónyi, nincs feltöltve a mélyhűtő, nincs mindenből az avokádótól kezdve a petrezselymen át a zellerszárig. Ha nincs legalább ötféle fehér-, és vörös-, no meg néhány rosé bor, és bár havonta ha egyszer iszunk pezsgőt, abból is mindig muszáj, hogy legyen itthon legalább 3 üveg. Úgyhogy sokat is költök élelmiszerre, és rengeteget cipekedem (ennek megfelelően a hát- és karizmaim meglehetősen fejlettek).
4. Kiskoromban lényegében mindenfajta tevékenységbe belekezdtem, amire volt lehetőség. Karatézni jártam, néptáncoltam, társastáncoltam, úsztam, kosaraztam, kéziztem, sőt, sakkszakkörre is beiratkoztam. A sakk aztán több mint 10 évig határozta meg a mindennapjaimat: hét közben edzettem, hétvégén és iskolai szünetben versenyeztem, nyári szünetben sakktáborokban voltam. Ezek többsége afféle bulinak is beillett tulajdonképp, jó volt a közösség, viszont a kaja (mert itt szigorúan kaja) maga volt a fertelem. Ha nem nagy nemzetközi versenyről volt szó (amiket szerencsére gyakran többé-kevésbé jobb hotelekben szerveztek), akkor az étkeztetést iskolai, illetve egyéb menzákon oldották meg, amikről gondolom nem kell beszélnem senkinek. Ilyenkor, ha nem volt ott olyan személy, aki kényszerített volna, nem jártam el enni.
5. Ha éhes vagyok, és nem adnak ennem, méghozzá finomat, akkor hisztérikussá válok. És minél tovább nem eszem, annál inkább válogatós leszek, annál inkább szükségem van arra, hogy olyat kapjak, amire tényleg vágyom, és ami tényleg jól van elkészítve és nagyon finom. Viszont ha ekkor ez sokáig nem következik be, akkor egyszerűen elkezdek „nem enni”: általánosan elmegy az étvágyam addig, amíg a lehető legjobb körülmények között (nyugodtan, szép környezetben, nem sietve) nem ehetek valami istenit. Így lényegében volt néhány olyan év kamaszkoromban, mikor hét közben kvázi nem ettem. Ez folytatódott volna a pesti diákéveim alatt is, ha nem állok neki ott egyedül főzni tanulgatni, és magamnak ebédcsomagot pakolni. De hála a jó égnek elkezdtem, mert ez így azért mégiscsak egészségesebb ugye.
6. Monsiuer-n kívül szerelmes vagyok még Julius Caesarba, és mostanság egy kicsit IV. Henrikbe is. A Caesar-mánia sok (vagy 10?) évvel ezelőtt kezdődött, mikor a kezembe akadt Colleen McCullough Róma-sorozata, ami után aztán módszeresen elolvastam róla minden könyvet, amit csak a Szabó Ervin Könyvtárból ki tudtam venni. Ami IV. Henriket illeti, mindig is az egyik kedvenc francia királyom volt, de mostani helyére akkor került, amikor nem olyan régen a Bátyámtól megkaptam Heinrich Mann róla szóló sorozatát. Imádom a történelmi regényeket egyébként is Gárdonyi Gézától Graves-en át Robert Merle-ig. És különösen rajongok az ókori Rómának azon korszakáért, amely a köztársaság hanyatlásának kezdetétől a császárság megszilárdulásáig tart. Ebből a korszakból a kezembe akadt jó néhány ponyva is, amiket olvasva rendszeresen hangosan szentségeltem, hogy mi a manóért ír történelmi regényt valaki úgy, hogy fogggalma sincs a valós eseményekről vagy történelmi összefüggésekről. A korszakot érintő filmekkel ugyanakkor elnézőbb vagyok, például az új Róma sorozatot is egész élvezettel néztem.
7. (Sietve leszögezem, hogy rossz az, aki rosszra gondol…!) Meg vagyok róla győződve, hogy egy igazán jó fogás a hozzá illő alkohol nélkül rengeteget veszít az értékéből. Persze úgy is finom, persze, no de ha nincs mellé, ami még jobban kihozná az ízeit, az élmény bizony nem teljes. Ez nemrég vált abszolút meggyőződésemmé, mert január közepén tartottam egy ünnepek utáni néhány hetes detox-periódust, amikor is egyáltalán nem ittam alkoholt. És bizony a legszaftosabb bárány, a legfrissebb hal, hejj, a legistenibb fogások sem elégítették ki maximálisan a finom ízek utáni kényszeres vágyamat. Talán ez alól egyedül a húsmentes fogások képeztek kivételt. De ezért vega nem leszek!

No és akkor most jön az a rész, hogy kiket szeretnék felkérni a további játékra. Őket:

1. Mam’zelle Pickwicket a La Revue Rose-tól,
2. jEncit a Vajaskenyértől,
3. Zitát a www.babykitchen.blog.hu szerzőjét,
4. a Vidékek legbelül blog szerzőjét,
5. a Csicseriborsó, bab, lencse blog szerzőjét,
6. Sajtosbrokkolit a Kaja, pia, zongorától, és
7. Fekete Bárányékat.

Ilyen vagyok roppant elfoglalt állapotomban konyhai védőfelszerelésben.