Eredetileg tojásos nokedlit akartam főzni sok-sok pörcösre pirított szalonnával, de aztán eszembe jutott, hogy holnap ugye Monsieur itthon van, úgyhogy valami olyat kell inkább készíteni, amiből lehet maradékot produkálni másnap ebédre. A gondolatot hűtőmustra követte, amiből egy igen ízletes, és roppant egyszerűen elkészíthető fogás született: spagetti kolbásszal, némi zellerszárral, paradicsomszósszal.
Viszonylag gyakran, mondjuk kéthavonta egyszer kerül az asztalra ennek az ételnek ilyen-olyan variánsa, aminek során néhány egyszerű, magam által felállított szabályt mindig betartok. Először is, az alapvető hagyma mellé kell valami egyéb zöldség is, részben az íz- és textúra-skála színesítése végett, másrészt a vitaminok kedvéért. Aztán a chili elmaradhatatlan, mert ez az étel jól tűri, és ha tűri, nekem muszáj, az az én kvázi drogom. (És tényleg: egyesek szerint a kapszaicin valós függőséget alakíthat ki.) Aztán a paradicsomszószt mindig lágyítom valamivel: sajtkrémmel, creme fraiche-sel, tejszínnel. És végül: szükség van valamilyen zöldfűszerre. Petrezselyemre, rozmaringra, bazsalikomra, kakukkfűre – egyiket a kolbász, a másikat a paradicsom szereti.
Mi pedig ezt az ételt imádjuk. De gyanítom, nem sok olyan húsevő ember van, legyen fiú/férfi vagy lány/nő, aki ne enné örömmel. És a szakácsnak is hálás feladat…
Kolbászos spagetti a paradicsomos fajtából
Hozzávalók:
- 2 + 1 evőkanál olívaolaj
- 1 nagy fej vöröshagyma nem különösebben finomra vágva
- 3 nagydarab szárzeller a hátulján végigfutó elrághatatlan száraktól megszabadítva, majd vékonyan felcsíkozva
- 3 gerezd fokhagyma finomra vágva
- 1 zöld bird’s eye chili ollóval felkarikázva (aki csak „májusi meleget” szereti, magozza ki)
- 20 dkg kolbász félkarikára vágva
- 1 nagy plötynyi sherry (mondjuk úgy fél deci)
- 2 rozmaringág, levei leszedve és finomra vágva
- 1 hámozott konzervparadicsa
- 1 fél teáskanálnyi nádcukor
- 1 evőkanál balzsamecet
- ½ dl tejszín
- 40 dkg spagetti
- só és frissen őrölt bors
Egy nagy serpenyőben a két evőkanál olajon némi só kíséretében elkezdem pirítani a hagymát és a zellerdarabokat – először közepes, majd még kisebb lángon. Mikor már 5 perce puhulnak, a szokásos módon felrakom főni a tésztát (neki kell az 1 ek olaj).
Mikor a tésztavíz újra rotyog, a serpenyőbe dobom a fokhagymadarabkákat, és belekarikázom a chilit. Épphogy átkeverem, majd hozzáadom a kolbászt is, feljebb csavarom a lángot, újra átkeverem, és a serpenyőbe löttyintem a sherry-t (hihetetlen, hogy milyen csodás ízt kölcsönöz majd az ételnek!). Mikor elforrt az alkohol, belekeverem a rozmaringot, és ahogy megérzem az illatát, belezuttyintom a paradicsát. A kiürült konzervdobozt feléig feltöltöm tészta-főzővizzel, és azt is a serpenyőbe öntöm. Belekeverem a cukrot és a balzsamecetet, borsozom, majd pár perc alatt beforralom. (Nagyjából ekkor tartok ott időben, hogy le kell szűrnöm a tésztát. A főzővízből ezúttal is félreteszek pár merőkanálnyit.) Hozzáadom a tejszínt is, ismét rottyantok rajta egyet-kettőt, majd ellenőrzöm a fűszerezést, és ha kell, most adok még hozzá sót.
Végül összekeverem a leszűrt tésztát a szósszal, és ha kell, még óvatosan lötykölök hozzá a főzővízből. (Rendszerint kell, jót tesz neki. Valahogy mintha a szósz még jobban szeretné tőle a tésztát.)
Gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Olyan alapanyagokból, amik rendszerint mind ott lapulnak valahol. Egy baj van vele: az ember mindig többet eszik belőle, mint amennyit az éhség megkövetel…