Lelkes híve vagyok a tapas bároknak. Nincs is annál izgalmasabb, mint egy nagy társasággal össze-vissza rendelni rengeteg mindent, és italozás, no meg heves társalkodás közepette időnként csippenteni kicsit ebből, meg abból, és amabból, hogy az ember megint csak igyon, és fecsegjen hosszú órák hosszat.

A sors fintora, hogy eleddig nekünk ez így sohasem jött össze. Mindössze kétszer voltunk nem kettecskén tapas bárban ugyanis. Egyszer Monsieur szüleivel San Sebastiánban, mikor városnézés közepette csak berohantunk, meg kirohantunk hipp és hopp, és különben is csak olyan dolgokat vettünk, amiket már kenyéren tálaltak, hát mindenki nyammogta a magáét (de meg kell hagyni egyébként, a fokhagymás polip mennyei volt.) Másodszor meg itt, Kasztliban, holmi párosrandi-félén, a szomszéd sráccal, meg a még nem egészen barátnőjével, és sajnos ő tipikus angol módjára két perc alatt telezabálta magát, majd rohanni is akart a pubba. Én meg nyilvánvaló okokból nem álltam neki akadékoskodni, már csak azért sem, mert maga a bár is afféle angol tapas bár volt, őrjöngő közönséggel, őket is túlharsogó zenével, no meg olyan személyzettel, akikről sütött, hogy csak az érdekli őket, hogy egy este alatt a lehető legtöbb ember zabáljon, fizessen, és távozzon.

Szóval egy ideje már érlelődött bennem a gondolat, hogy itthon kéne egy falatka estet rendeznem kettőnknek, és szombaton végül tett is követte az elhatározást. Tízféle kisebb-nagyobb fogást tálaltam egy üveg könnyed, gyümölcsös spanyol vörös mellé, és leszámítva, hogy addigra dörgedelmesen elfáradtam, fölöttébb idilli estét produkáltunk magunknak. Azért nem mondom, hogy mondjuk havonta rittyentek egy hasonló terülj-terülj asztalkámat, mert rengeteg vele a vesződség, de az biztos, hogy bizonyos időközönként visszatapsoljuk ezt a felhozatalt…

Tapas est

Patatas bravas, vagyis krumpli paradicsomszószban. Fél kiló krumplit (illetve én most újrumplit) közepes darabokra vágtam, majd úgy 10 percig előfőztem. Közben egy másik egy lábosban egy evőkanál olívaolajon úgy 5 percig pirítottam egy nagy fej finomra vágott vöröshagymát négy gerezd vékonyan felkarikázott fokhagymával, majd hozzáadtam két magtalanított és egy magos szintúgy karikázott bird’s eye chilit, egy nagyon kis kockákra vagdosott sárgarépát és egy kis csokor kakukkfű leveleit, és újabb 5 percet adtam nekik. Eztán hozzákevertem egy hámozott paradicsakonzervet és egy evőkanál sherry ecetet, sóztam és borsoztam, majd 15 perc alatt összerotyogtattam. Közben a krumplit leszűrtem, majd a szűrőben visszahelyeztem a tűzre, hogy pár perc alatt elpárologjon róla a felesleges nedvesség. (Eddig a pontig előre el lehet készíteni.) Eztán az immáron száraz krumplifőző lábosban felhevítettem vagy fél deci olívaolajat, és a krumplidarabokat olyan 6-7 perc alatt megpirítottam benne egy nagy rozmaringág leveleinek a kíséretében. (Pirítás után, ha nagyon olajos lenne a krumpli, konyhai papírtörlőn érdemes leitatni, de mivel nálam nem állt elő ez a helyzet, ilyennel nem bajlódtam.) Elzértam a krumpli alatt a lángot, alaposan sóztam és borsoztam, megszórtam egy teáskanálnyi paprikával, majd összekevertem a szósszal. (Nem az összessel, mert túl soknak találtam – a maradék szósz hétfőn Monsiuer tésztasalátájára került. Egyébként aki a szószt homogénebbre szeretné, az turmixolja.) Bár hihetetlenül finom volt, nálunk nem fogyott el az egész, ezért hétfőn azt ettem ebédre újramelegítve, és úgy is isteni volt.

Citromos spárga. 30 deka megtisztított zöldspárgát egy nagy serpenyőben egy-egy evőkanál olívaolajon két részletben némi só és bors kíséretében úgy 2-4 perc alatt időnként átrázogatva megpirítgattam. (Ha valakinek van grillserpenyője, az használja azt, persze szigorúan olaj nélkül, és nem rázogatva a spárgákat, hanem időről időre átfordítva.) Egy nagy kés segítségével egy fokhagymát némi tengeri só kíséretében pépesre pacsáltam (a mozsár persze némileg egyszerűbben megoldotta volna), majd hozzákevertem egy fél citrom levét, némi borsot, és úgy 4 evőkanálnyi extra szűz olívaolajat, és a spárgára öntöttem, majd a nagy falatozásig a hűtőben hagytam pácolódni. (A spárga olaja is csodás tunkolni természetesen.)  

  
Fokhagymás chorizo. 15 deka chorizót ujjnyi vastag szeletekre, majd a szeleteket félbe vágtam, és egy forró serpenyőbe szórtam, majd meglocsoltam némi olívaolajjal, és 3-4 percig időnként kevergetve pirítottam. Ekkor hozzászórtam öt gerezd nagyobbacskákra szeletelt fokhagymát, így is adtam nekik egy percet, majd elzártam a lángot. A serpenyőbe öntöttem egy evőkanálnyi sherry ecetet és mézet, és alaposan összeforgattam. Tálalásnál igyekeztem az utolsó csöpp ízes olajat is a tányérra önteni, ugyanis mennyei friss kenyérrel kitunkolva.

Sült paprika. 3 hosszú piros édes paprikát (pointed red bell pepper néven vettem, sajnos a magyar nevével nem vagyok tisztában, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy otthon kapható-e, ami viszont nem probléma, tekintve, hogy a legtöbben ugyebár úgyis kaliforniai paprikát szoktak sütni) egy kicsi, alufóliával kibélelt tepsire tettem, majd 220 fokra előmelegített sütőben egyszer átforgatva úgy 20 percig sütöttem. Akkor van készen, mikor szépen feketére sült a héja – na akkor kivettem, egy másik darab alufóliával beborítottam, és úgy 10-15 percre félretettem, hogy felpuhuljon a héja, és le lehessen húzni. Mikor ez is megvolt, kiszedegettem a szárát és a magházát is, majd mindegyiket négybe-ötbe tépkedtem, elrendeztem egymás mellé egy kisebb tálba, rávágtam 2-3 gerezd fokhagymát, meglocsolom extra szűz olívaolajjal, és ezt is félretettem kicsit marinálódni. Tálalás előtt megszórtam nagy-nagy szemű, Ré szigetéről importált tengeri sóval. (Az olaja ennek is minden pénzt megér.)

Citrommal töltött zöld olívabogyó. Veszek egy konzervet, amiben citrommal töltött olívabogyó van, majd kinyitom, és levével együtt kis tálkába öntöm őket, és beleszúrok két (vagy ahányan vagyunk) fogpiszkáló pálcikát a szedegetést könnyítendő.

Saláta fehér öntettel. Egy közepes salátaszívet (little gem lettuce) leveleire szedtem, egymás mellé kiteregettem őket tányérra, majd meglocsoltam valamennyit az egy-egy evőkanál majonézből, görög joghurtból, tejfölből és extra szűz olívaolajból álló öntettel, majd megszórom pirított tökmaggal. Nyilván semmi köze Spanyolországhoz, ezt hirtelen felindulásból követtem el.

Jamón Ibérico. Elővettem a hűtőből a Franciaországból importált nagy darab Jamón Ibéricónkat, vagyis ibériai sonkánkat, majd kerámiakéssel csudafinom szeleteket varázsoltam belőle egy tányérra. (Általában persze az egy kilós Jamón Ibérico sonka nálunk sem alaptartozék. Na ez esetben egy szupermarket nemzetközi polcán néznék szét valami gyárilag hajszálvékonyra szeletelt spanyol sonkáért, pölö jamon serranóért.)

Kéksajt. Nagyobb darabkákat törtem le a kéksajtból, és elrendeztem a sonka mellé. A kéksajtnak ismételten semmi köze Spanyolföldhöz, viszont meg volt az az előnye, hogy ott volt a hűtőben. Ha nem lett volna, akkor manchego sajtot vettem volna (vagy nem, ki tudja), amit nagyobb darabokra szeleteltem volna, megszórtam volna néni kakukkfűvel, majd rányomtam volna egy kevés folyékony állagú mézet.

Tabbouleh(szerűség). 15 deka bulgurt egy fedeles dobozba szórtam, majd leöntöttem annyi forrásban lévő vízzel, hogy jó ujjnyival ellepje, és rámorzsoltam egy harmad zöldségleves kockát, majd 20 percre lefedtem, míg megszívta magát. Közben két kis cukkinit hosszában negyedeltem, majd vékonyan felcsíkoztam, és egy evőkanálnyi olívaolajon némi sóval és persze borssal pár perc alatt megpirítgattam. A búzatöretről leöntöttem a felesleges vizet, sőt, ki is nyomkodtam, majd hozzákevertem a cukkinit, egy fél felkockázott lilahagymát és egy csokor felaprított petrezselymet (mehetne hozzá menta is, de az nem volt itthon), majd hozzáreszeltem egy citrom héját, hozzáfacsartam a felének a levét, hozzákevertem úgy 3 evőkanál extra szűz olívaolajat, és késznek nyilvánítottam. (Ha hozzáadunk némi fetát vagy mozzarellát, ne adj ég kéksajtot, akkor tökéletes ebéddobozba is.)

Rozmaringos fougasse. Na ez egy isteni provence-i kenyérféle, ami úgy néz ki, mint egy nagy falevél az erezetével, de itt most nem írom meg, hogyan is készítem pontosan, mert egy teljes bejegyzést tervezek szentelni neki.

Nos, mára ennyi. Legközelebb esetleg croquetasszal (ha nagyon-nagyon sok lesz a fölös energiám), albondigasszal, tortillával és gambasszal jelentkezem tapas tárgykörben…