Laura Caldert már vagy fél éve fedeztem fel magamnak: mikor minden Nigella-videót eltűntettek a youtube-ról, alternatívák után kutattam, és akkor találtam rá az ő French Food at Home című műsorára. Laura kanadai, és a története lényegében a mostanság szokásos: ilyen-olyan bölcsészkaron vagy közgázon tanult, aztán ha jól emlékszem, a kommunikációs szakmában helyezkedett el, majd egyszer csak rájött, hogy az a világ nem neki való. Fogta magát, felkerekedett, és Franciaországig meg sem állt, ahol kitanulta a szakácsmesterséget, étteremben is dolgozott, majd hazatért Kanadába, és nekiállt gasztronómiáról írni. Könyvei jelentek meg, és hipp-hopp tévés szakáccsá avanzsált. Laura egyébként szimpatikus nő, bár a humorhoz való viszonyunk alapjaiban eltér, de sebaj, attól még élvezem a műsorait, pláne, hogy izgalmas fogásokat mutat be bennük.
Az egyik részben olyan ételeket főzött, melyeket a (már gyerekkorban) felnőtt ízlelőbimbókkal rendelkező francia gyerkőcökkel etetnek, így felnőttek táplálására is alkalmasak. Abban láttam a következő levest, és ahogy megrendeltem a csodás, nyálcsorgatóan szépséges botmixeremet, Vercingetorixot (lásd Fbook), rögtön eszembe jutott, és meg is vettem a hozzávalókat. Egyszerű cukkinikrémlevesről van szó egyébként. Két érdekessége van azonban: egyrészt sem a hagymát, sem a cukkinit nem kell pirítani, csak szimplán csirkealaplében puhára főzni, másrészt pedig – és az adja lényegében a plusz ízt – turmixolás előtt Laura Vache qui rit-vel gazdagítja a levest. Vach qui rit-t egyébként Angliában is árulnak Laughing cow néven, mert hogy azt jelenti, vagyis nevető tehenet. Ne tessék egyébként semmi fennköltre gondolni, ugyanis hiába kacag oly nagyon az a tehén, a produktum lényegében egyenlő a mi háromszög medvesajtunkkal, így azzal nyugodtan helyettesíthető. Vagy már otthon is bevezették? (Igen rákerestem, és megtaláltam Pély Barna csodás reklámhimnuszát, de egyéb termékoldalt nem leltem, bár bevallom, nem szenteltem a keresésének az estémet. Amennyiben árulnák, bocsi, nem okoskodni akartam.)
Cukkinikrémleves a francia gyerekek szája íze szerint
Hozzávalók:
- 3 közepes cukkini
- 1 nagy vöröshagyma
- úgy egy liter csirkealaplé (amennyi ellepi a zöldségeket)
- 4 Vache quit rit, avagy a nevető tehén, vagy bármilyen ömlesztett háromszögsajt, annyi a lényeg, hogy úgy négyszer 21, vagyis 84 gramm kell belőle
- kevés só és frissen őrölt bors
A cukkinit és a hagymát lusta félkarikákra vágtam (vagyis nem törekedtem éppenséggel arra, hogy hű de finomra vágjam őket), majd beledobtam őket egy nagy fazékba, amit felöntöttem a annyi forrásban lévő vízzel, amennyi viszonylag kényelmesen ellepte őket. Mivel ez úgy 1 liter volt, a lábosba dobtam két csirkeleves kockát, nagy lángon felforraltam, majd lefedtem, és takaréklángon 10-15 perc alatt vajpuhára főztem a zöldségeket.
Mikor megfőttek, belekevertem a sajtháromszögeket, vártam, hogy egy icipicit hűljön a leves, majd botmixerrel pépesítettem. Utána pikk-pakk gyorsan újra összerottyantottam, majd lelkesen mertem magunknak.
A tetejüket finoman megszórtam füstölt paprikával, locsoltam rájuk egy kevés extra szűz olívaolajat, és kíváncsian nekikestünk, majd pillanatok alatt arra jutottunk, hogy a francia gyerekeknek jó az ízlése, és ez a leves addiktív. Illetve Monsieur még annyival árnyalta a nevető tehén történetét, hogy kicsi gyerekként ő is nagyon imádta, de a nővére egyszer rászólt, hogy miért azt, mikor a helyettesítő terméke, a Kiri kiri sokkal finomabb, és jó testvérként azóta Monsiuer is hanyagolta a tehénkét a Kiri kiri javára…
