Azt kell mondjam, szinte alig főzök vele, a blogon is mindösszesen csak két bejegyzésben szerepel, pedig bizony az édesköményt tartom a zöldségek egyik legizgalmasabbikának. Ha megérzem az ánizsos illatát, azonnal beindul a számban a nyálkiválasztás (biztos ezért szeretem annyira a Ricard-t is), és ha eszembe jut, milyen izgalmasan roppanós állagú, rögtön lélegzetelállító vacsorát vizionizálok.
Az édeskömény iránti rajongás a mediterrán országokban kötelező jellegű, a kultúra szerves része. Olyannyira, hogy az ókori görögök szerint például felbecsülhetetlen szolgálatot is tett az emberiségnek, a mitológia ugyanis úgy tartja, hogy Prométheusz egy édesköményszárba rejtve csempészte le a parazsat az Olimposzról az embereknek...
Ha nem is hasonló volumenű, de számomra is roppant nagy szolgálatot tett a minap, amikor is a vacsorára szánt karajt varázsolta mennyeivé. Egyrészt fűszerként a húst illatosítva, másrészt roppanós, friss zöldségként, az a mellé tálalt salátában.
Karaj kétszeri édesköménnyel
Hozzávalók:
- 2 szelet (esetemben csonttal együtt vágott) malackaraj (szeletenként 160-180 g) – konyhai papírtörlőn alaposan leitatva
- 1 + 2 evőkanál vaj
- 1 + 1 evőkanál olaj
- édesköménymag (ami igazából a termés)
- 1 dl száraz fehérbor
- 1 nagy édesköménygumó fele – levelek külön finomra aprítva, torzsarész kivágva, majd maga a gumó vékonyan felszeletelve (a amaradékból másnap magamnak dobtam össze salátát tonhallal)
- fél fej lilahagyma – vékonyan szeletleve
- 1 kisebb, savanykás piros alma – negyedelve, kimagozva, vékonyan felszeletelve
- fél citrom leve (jöhetett volna a reszelt héja is, de most nem bio citromom volt itthon, annak pedig tartózkodom a mindenféle méreggel kezelt héjától)
- 1 evőkanál majonéz (ezért nem gyártottam le egy adag házit, inkább vettem egy üveg jó minőségű boltit)
- ½ evőkanál görög joghurt (sima is megteszi, de én csak görögöt tartok)
- 40 dkg apró szemű újkrumpli – lesikálva, az igazán aprók egészben hagyva, a többi felezve, harmadolva
- só, nagy szemű tengeri só és frissen őrölt bors
A krumplikat lobogó sós vízben 3-4 perc alatt előfőzöm, majd egy szűrőben visszarakom a lábosba, lábossal a tűzre, hogy elpárologjon róla a nedvesség.
A karaj mindkét oldalát sózom és borsozom, majd gazdagon megszórom édesköménymaggal, és mutatóujjal finoman a húsba is ütögetem.
A krumpli lábosában felhevítek két evőkanálnyi vajat és egy evőkanálnyi olajat, majd beleszórom a krumplidarabkákat, lefedem, és időnként átrázogatva megpirítom. Sózni akkor sózom, mikor már készen van és ropogós – veszek egy nagy csipet fleur de selt (kézzel szüretelt, nagy szemű tengeri sót, sóvirágot), a krumplira szórom, ismét alaposan átrázom, és (a mielőbbi) tálalásig félreteszem.
Közben persze nem feledkezem meg a karajról sem: egy nagy serpenyőben számára is nagy lángon összeolvasztok egy evőkanálnyi vajat és olajat, és mikor már forró, oldalanként két és fél perc alatt kérget pirítok a húsra. Eztán felöntöm a borral, egy perc alatt beforralom, majd lejjebb veszem a lángot, befedem a serpenyőt, és további 4 perc alatt készre párolom a húst. (Ha nem csontos lenne, akkor kevesebb időt adnék neki egyébként.)
A saláta összeállítása is gyerekjáték: egy tálba szórom a felaprított édesköményt, lilahagymát és almát, megöntözöm a citromlével, és alaposan átkeverem. Közvetlenül tálalás előtt pedig összeforgatom a finoman sózott és alaposan borsozott majonézzel és joghurttal.
Tálalásnál értelemszerűen mindenki kap mindenből, csak arra kell nagyon koncentrálnom, hogy a hús alatt maradt isteni nedveket ne csak véletlenül mind a saját husimra locsoljam.
Mondhatnám, hogy ánizslikőrrel fogyasztjuk, de nem: száraz fehérborral öblögetjük, és közben nagyon „hűmölünk”, mert nagyon-nagyon finom.