Kasztliban a város nem vonz. Bár építészetileg tulajdonképpen csinosnak, de legalábbis izgalmasnak mondható, a hangulata mégis szürke, borongós még szép időben is. Nem is nagyon forgolódunk a belvárosban, legfeljebb könyvet venni, vagy 3-4 havonta egyszer kötelező-szórakozni, már amennyiben az „illik-már-egyszer-ottlenni” kollegákkal történő esti program szórakozásnak tekinthető. Félreértés ne essék, nem vagyunk besavanyodott fajták, otthon kivettük a részünket az éjszakai életből, de itt valahogy sokkal barbárabban szórakoznak a delikvensek. A vizelő, földön fetrengő, netán gyomortartalomtól szabaduló fiatalok állandó tartozékai az utcaképnek, a zajszint (utcán, étteremben, tömegközlekedési eszközökön) csúnyán ráver a még tolerálható szintre, a helyek túlzsúfoltságáról, lökdösődésről, tapogatásról már ne is beszéljünk. Zene pedig kizárólag klubzene van. Hiányzik a francnak.
Helyette a jó idő beköszöntével igyekszünk minden vasárnap a tengerpartra menni, mert az viszont csodálatos. Tynemouth és a vár a romkolostorral, Whitley Bay és az ő diszkrét itt art deco, ott viktoriánus bája, és a kilométereken és kilométereken át sorakozó, egymásba fonódó öblök, ahol a bátrabbak strandolnak, a többiek sétálnak, kutyát sétáltatnak a homokban. Az élővilág is parádés, és a színek! Az öböl felett a harsogóan zöld fű vadvirágokkal tarkítva, alant a homok aranya, majd a tenger csábítóan erős, smaragdzölddel kevert kékje, felette az ég türkize.
Az egyetlen dolog, ami megzavarja az idillt, az az igen gyakran feltámadó rendkívül erős szél, ami néha lehetetlenné teszi a társalgást, megfájdítja a fület, homokot fúj mindenhova, orrba, szájba, hajba, cipőbe, és bizony csontig hatol. Bizony, valamit valamiért…
Végre úgy tűnik, hogy beköszöntött a tavasz. És szombaton úgy döntöttünk, itt az idő, vasárnap belevágunk. Szerencsénkre csodálatos napsütésre ébredtünk, így még a hétvégére a stratégiailag fontos szakaszon üzemen kívül helyezett metró sem állhatott az utunkba (állandóan ez van egyébként: ahogy kicsit szebb az idő, egy-egy szakaszon karbantartják a metrót). Készre sütöttem két bébibagettet, szendvicset csináltam belőlük, legyártottam egy szép adag teát, csomagoltam icipici hazai pálinkát (ne feledjük a szelet!), vacsorára pedig olyan ételt terveztem, aminek az elkészítése semmi, de semmi erőfeszítést nem igényel. Mert a tengerparti sétának étkezési szempontból három alapszabálya van: szendvicset vinni kell, legyen otthon leves, amit ahogy megérkezünk, rögtön forróra fel lehet melegíteni, és jólesően bekanalazni, illetve a vacsora legyen nagyon-nagyon könnyen elkészíthető, mert bizony a homokban megtett 5-6 kilométer kiöl az emberből mindenféle további fizikai aktivitásra vonatkozó hajlandóságot.
Következzék hát most a vasárnapi vacsoránk, ami nem csak tengerparti séta után életmentő, de egy végeérhetetlen munkanapot követően is roppant hálás fogás. Mindössze egy jénai kell hozzá, és a mi dolgunk lényegében mindössze annyi, hogy néhány dolgot belerendezzünk – semmi felette álldogálok, keverem-kavarom.
Sütőben sült lazac újburgonyával, hosszúszárú brokkolival és koktélparadicsommal
Hozzávalók:
- 8 nagyobb újburgonya (jó, jó, tudom, hogy otthon még várni kell rá, de itt van, ezért én örülök neki, és használom)
- 1 ág rozmaring
- 120 g hosszúszárú brokkoli (írtam már róla korábban az illatos csirkemellnél, egyébként nyugodtan helyettesítsük például sima brokkolival, zöldbabbal vagy spárgával, netán kaliforniai paprikával – kinek mi van otthon, és mit szeret)
- 10 koktálparadicsa
- 1-2 evőkanál balzsamecet
- 2 szelet lazacfilé
- 1 evőkanál olívaolaj, plusz néhány fújásnyi egy olajsprayből
- nagyszemű tengeri só és frissen őrölt bors
- néhány bazsalikomlevél a tálaláshoz
Előmelegítem a sütőt 200 fokra (gáz 6-os fokozat), és előveszem a tepsi alakú jénaimat. A krumplikat alaposan megmosom, tisztára törlöm, majd félbevágom, és egy tálban/zacskóban/a jénaiban összeforgatom az egy evőkanál olívaolajjal. Elrendezem a sütőedényben, megszórom egy kevés nagy szemű tengeri sóval, tekerek rá borsot, mellédobom a félbetört rozmarinágat, majd 25 percre betolom a sütőbe.
Amíg sül, megmosom a brokkolikat és a koktélparadicsát, leitatom a halacskát, majd hátradőlök a kanapén, és gasztroblogokat olvasok.
25 perc után átforgatom a krumplikat, hogy egyenletesen süljenek, és közéjük szórom a brokkoliszáracskákat, majd újabb 10 percre visszatolom őket a sütőbe. A halacskáimat sózom és borsozom.
Eztán jöhet a harmadik, és egyben utolsó sütőkör: ezúttal a paradicsákat rendezem a többi zöldség köré, meglocsolom a zöldségeket egy evőkanálnyi balzsamecettel, majd óvatosan megfújkodom némi olívaolajjal (akinek nincs olajspraye, óvatosan locsolgassa helyette), rájuk fektetem a halacskákat, nagyon óvatosan ők is kapnak egy kis ecetet, és végül 10 perc alatt immáron készre sütöm a vacsorát. Tálalásnál rájuk tépkedek néhány bazsalikalevelet.
Isteni finom, a sütőben sült lazac légiesen omlós, a zöldségek ropogósak, a paradicsom mennyeien édes - mindez kifáradva igazi életmentő.
