Egy-két hónapja fedeztem fel a szupermarketben Hugh Fearnley-Whittingstall (River Cottage pasi) Hugh’s Three Good Things című könyvét. Kétszer is belelapoztam futólag, de csábító akciós ára ellenére mégsem vettem meg. Pedig az alapkoncepció, ha nincs is benne új a nap alatt, nagyon jó, és igazán inspiráló: arról van szó, hogy Hugh kiválaszt 3 egymással tökéletesen harmonizáló alapanyagot, és alkot belőlük egy mennyei fogást. Máshogy kifejezve azt a - belegondolva – alapigazságot mondja ki, hogy néhány (jelen esetben három) egymással kifogástalan összhangot alkotó hozzávaló megalkotja egy mennyei fogás vázát, már csak a lyukakat kell betömni néhány mindennapi hozzávalóval. Csakhogy, a kidolgozással elégedetlen voltam. Ugyanis azt vártam volna, hogy az épp kiválasztott három alapanyagból minimum három, egymástól gyökeresen különböző ételt készít el, de sajnos nem: megmaradt az egy kombináció, egy étel felépítésnél…
Na de mondok egy nagyon triviális példát csak a szemléltetés kedvéért. Paradicsom, mozzarella, bazsalikom: alkothatják a jól ismert caprese salátát, pakolhatjuk őket pizzára (a híres Margherita), vagy készíthetünk egy egyszerű paradicsomszószos spagettit, amit apróra vágott bazsalikommal és rámorzsolt mozzarellával tálalhatunk (vagy, a mozzarellát összeforgathatjuk a forró spagettivel - hm, nem is tudom...).
Nos, nekem a paradicsom-mozzarella-bazsalikom édeshármassal egyenértékű evidencia a dió, spenót és kéksajt triumvirátusa. Így nem is volt kérdés, hogy a hűtőszekrényben megbúvó maradék spenótot a mélyhűtőbe állandósított dióval, és a legalább hetente egyszer vásárolt kéksajttal (jelen esetben a dán Castello krémes változatával) párosítsam, ezúttal rizottóban. De ki tudja, lehet, hogy legközelebb quiche-ben egyesülnek…
Rizottó kéksajttal, spenóttal és dióval
Hozzávalók:
- 2 kisebb marék dió
- 1 evőkanál vaj
- 1 evőkanál olaj
- 1 salotta hagyma finomra vágva
- 1 zellerszál finomra vágva
- 25 dkg rizottó rizs (arborio vagy carneloni)
- 1 dl vermut
- 1 liter zöldségalaplé
- 10 dkg kéksajt
- 10 dkg bébispenót
Egy nagy serpenyőben szárazon átpirítgatom a diót, majd mikor már illatos, kiszedem, félreteszem, a serpenyőt pedig egy papírtörlővel tisztára törlöm, és visszateszem a tűzre. Összeolvasztom benne a vajat és az olajat, majd mérsékelt lángon, finoman sózva, úgy 5 perc alatt puhára párolom benne a finomra vágott hagymát és zellert.
Közben felmelegítem a levest, és a továbbiakban arra törekszem, hogy épphogy forráspont alatt tartsam. A diót durvára aprítom.
A zöldségekhez keverem a rizst, azt is egy-két perc alatt átpirítom, majd kicsit feljebb veszem a lángot, és ráöntöm a vermutot, majd kevergetve várom, hogy a rizs beszívja. Ahogy ez megtörtént, elkezdem adagolni az alaplevet: egyszerre csak egy merőkanállal, majd kevergetem, míg a rizs beszívja, és akkor jöhet a következő adag. Ez a játék úgy 15-20 percig megy, míg a rizs sokszorosára dagad, kívül csábítóan krémes és puha lesz, de még megőrzi roppanós tartását – ekkor kell késznek nyilvánítani, és elzárni a lángot. Ennél a verziónál egyébként érdemes kicsit levesesebb állagúra hagyni, mert majd a beleolvadó sajt az extra „levet” kiválóan besűríti.
Tehát a gáz elzárása után a rizottóhoz keverem a darabokra morzsolt sajtot, a diódarabok kétharmadát, és a spenótot, alaposan elegyítem, majd lefedem a kész ételt, és 5 percig békén hagyom.
A vacsorát boldogan elosztom két tányér között, és megszórom a félretett diódarabkákkal. Ha éppen olyanom van, meglocsolom egy kevés dióolajjal is…
A rizottókészítésről itt gyűjtöttem össze mindent, ami csak eszembe jutott.
