Sokáig nem rajongtam különösebben a leveles tésztáért, de idővel beláttam, hogy az előre kinyújtott leveles tészta jóbarát. Gyakorlatilag minimális erőfeszítéssel lehet belőle vacsorát vagy vendégváró akármit készíteni, és ha esetleg akad maradék, azt némi salátával kiegészítve másnap tökéletes irodai ebédet kapunk. Ráadásul rajongok az angol nevéért. Puff pastry – hát nem szemléletes?
Úgyhogy ricottás-koktálparadicsás lepényt terveztem készíteni egyik este vacsorára. Ricottát még a sütőtökös lasagnéhoz vettem, csak ugye ott végül quarkot használtam, így a ricotta ott dekkolt a hűtőben, elvileg megfelelő lejárati idővel. Úgyhogy szépen kitekertem, tepsibe rendeztem a tésztát, majd mentem a ricottáért, előszedtem, és épp a tetejét emeltem le, mikor mérhetetlen bűz csapta meg az orromat. Az ember azt gondolná, hogy a bűzt követően a látvány már nem sokkolhat, de bizony sokkolt, így nem is részletezném. Valaki már, ki tudja mikor, kinyitotta azt a nyomorult ricottát! De ki és miért??? Na persze, ez költői kérdés.
Szóval így jártam. De a leveles tésztával meg ugye már kezdeni kellett valamit. Csudijó. Mindegy, passata volt itthon, no meg a koktélparadicsa, elveszve már nem voltam, hát átnéztem a hűtőt, és kiguberáltam holmi maradék sajtokat, meg gondolatban átnéztem a „kamrapolcot”, és az alább bemutatott fogást alkottam.
Soksajtos, paradicsomos pite
Hozzávalók:
- 1 csomag előre kinyújtott leveles tészta
- 1 evőkanál creme fraiche
- 1 dl passata
- 1 evőkanál csípős chili szósz
- 1 evőkanál krémsajt (Philadelphia)
- 3 gerezd fokhagyma
- nagyjából 20-20-20 g feta, kéksajt és camembert
- 12 koktélparadicsom
- 1 marék bazsalikalevél
Előmelegítettem a sütőt 200 fokra (gáz 6). A tésztát ugye kiterítettem egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd a szélére pedig vágtam úgy egy centis keretet, vigyázva, nehogy teljesen átvágjam – ettől a külső szél szépen felpuffad, és olyan lesz a lepényünk, mint egy tálca és a széle. A tészta közepét random módon megszurkáltam egy villával, nehogy az elősütés során nagyon felpuffadjon. Úgy 15-20 perc alatt sütöttem elő, míg enyhén barnás lett, de nem sült túl.
Amíg a tészta magában pihegett a sütőben, összekevertem a szósz hozzávalóit, azaz a passatát, a csípős chili szószt, a krémsajtot, a creme fraichet, szép adag őrölt borsot, no meg egy kevés sót. Ezt követően finomra vágtam a fokhagymát, és előbányásztam a maradék sajtokat. Meglepő módon mindhárom fajtából közel azonos mennyiséget találtam.
Az elősült tésztán szépen elkentem a paradicsaszószt, eloszlattam rajta a fokhagymadarabkákat, kényszeresen geometrikus formában elrendeztem rajta a sajtdarabokat és a felezett koktélparadicsákat, majd végül megszórtam a bazsalikalevekkel, és újabb 10 perc alatt készre sütöttem.
Isteni lett. Kell a manónak a ricotta ezek után.
(Off topic. Bár anno kifejezetten jó helyesírónak számítottam, a sok fejben tartott recept és elkészítési módozat úgy tűnik az agyam egy poros részébe száműzte helyesírásunk szabályait, így mikor idegen szavakat kell toldalékolnom, rendszerint csak pillogok, majd a kötőjelről, illetve annak hiányáról random módon döntök valahogy. Persze utánanézhetnék, de a vágy helyett eleddig újra és újra a lustaság győzedelmeskedett. Bezzeg a volt munkahelyemen, ha a csoportunkban valaki elírt valamit, időnként túlbuzgónak tűnő, ám szeretve tisztelt főnökasszonyunk fogta és kimásolta a magyar helyesírás szabályainak vonatkozó fejezetét, és elküldte csoportcímre mindenki okulására. Most visszasírom azokat az időket…)
