Alapvetően nem tartom magam sem sorozatfüggőnek, sem lustának, de az utóbbi időben valahogy ismételten beszippantott Robert Merle Francia históriája (ami hiánytalanul végigolvasható a neten), továbbá a Szívek szállodája, ami idióta magyar címe ellenére fölöttébb szórakoztató (szerintem). Azon felül, hogy ezeket olvastam, illetve néztem, az égadta világon semmihez nem volt kedvem – még főzni se (bár főztem), pláne nem írni róla.
Ezen kívül az én nagy és okos Bátyám úgy esett, hogy Manchesterben dolgozott vagy egy hónapig, én meg felkerekedtem, és meglátogattam. (Ő is meglátogatott minket a múlt hétvégén, de ez főzési szempontból nem mérvadó, bár boltba rohangáltam dögivel. Terveztem ugyanis tapas-estet, de nem volt idő kivitelezni, tekintve, hogy eljátszottuk az időt a tengerparton.) Kasztliból levonatozni az ipari forradalom fellegvárába két és fél órát vesz igénybe, azonkívül nekem a pályaudvarra kijutni úgy egy óra, és mivel fél kettőkor indult a vonatom, így az otthoni ebédtől el kellett tekintenem. Az fel sem merült, hogy valami műkaját tankoljak fel útközben, a vonatos snackekről sincs túl nagy véleményem, ezért azt fundáltam ki, hogy a Bratyónak délelőttre szánt édes muffinok mellett készítek sós muffint is, aztán azt lakmározom a vonaton, ami meg megmarad, jó lesz a pubból visszatérve a hotelszobába.
Nem receptet követtem, hanem a saját édesekre kidolgozott metódust ültettem át sósra. A szokásos gyümölcs helyett most egy cukkinit reszeltem bele, hogy sokáig puha és friss maradjon, tej helyett tejfölt használtam, ízesítőnek pedig a lekvárt chilis pesztó váltotta fel.
Cikkinis-mozzarellás muffin
Hozzávalók:
- 1 közepes cukkini (úgy 20 dkg) lereszelve, minimálisan lecsöpögtetve (besózás nélkül)
- 65 g mozzarella apróra felkockázva (annyi volt itthon, aminek utólag nagyon örülök, mert pont ideális mennyiségnek bizonyult)
Szárazanyagok:
- 20 dkg fehérliszt
- 50 g zabpehely (sosem árt)
- 25 g teljes kiőrlésű liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- ½ teáskanál szódabikarbóna
- 1 csapott teáskanál só
- jó sok frissen őrölt bors
Nedvesek:
- 1 dl étolaj
- 1 dl tejföl
- 1 tojás
- 5 teáskanál chilis pesztó (Bertolli márkájúban árulnak itt olyat)
- néhány löketnyi tabasco szósz (az erejét nem akartam a véletlenre bízni)
Előmelegítettem a sütőt 190 fokra / gáz 5-ös fokozatra.
Egy nagy tálban összekevertem a szárazanyagokat, majd beleszórtam a felaprított mozzarellát és a reszelt cukkinit is. Egy mérőkancsóban a nedves anyagokat is elegyítettem, majd hozzáöntöttem a tálban várakozó többiekhez, és néhány gyors mozdulattal összekutyultam. A keveréket elosztottam a muffintepsi 12 mélyedésében (nekem szilikon van, ezért nem kapszlizok, de akinek hagyományos, az nyilván papírozza ki őket), majd 20-25 perc alatt készre sütöttem. Gyerekjáték.
Igazán ízes, lédús jószágok születtek, nem lehetett rájuk panasz, de azt be kell vallanom, hogy továbbra is tartom, hogy a sós muffin nem az én műfajom. Legalábbis magában nem, mert mondjuk ha salsával eszegetném, vagy krémsajttal, esetleg tejföllel, akkor lehet, hogy mélyebb barátságot kötnénk. Bratyó először alaposan ledöbbent, hogy sós és nem édes, sőt mi több, először azt hitte, ugratom, de aztán megbarátkozott a gondolattal. Ami pedig Monsiuer-t illeti, az itthon hagyott hatot nálam jóval lelkesebben, nagyjából két perc alatt tűntette el. Szóval ízlések és pofonok...