Stahl Judit Enni jó! című szakácskönyve volt az, ami elsőként a kezembe került. Anyukám kapta a Nagymamámtól karácsonyra az én tanácsomra (ami csak arra terjedt ki, hogy valami szakácskönyv legyen, mert Anya azokat csípi). Az esett, hogy hazamentem az ünnepek után, ment a hülye tévé (asszem Jamie volt benne, de lehet, hogy pusztán az idő szépítő fuvallata idealizált Jamie-vé valami dinka amcsi sorozatot), és hát odahaza nekem mindig kell valami könyv az ölembe a tévé elé (illetve nem, nem csak odahaza, idehaza is)… Ezúttal Stahl könyve került oda. És bár akkoriban csak abszolút kívülállóként vizslattam mindenféle főzéssel kapcsolatos dolgot, ez az írás lefoglalt. Fölöttébb jópofának találtam. Egy délután alatt egyébként ki is olvastam, és utána az a fajta hiányérzetem volt, hogy na bumm, ezt befejeztem, most mi legyen, én ezt akarom folytatni!!! Hát folytatni nem tudtam. Úgyhogy végül Anyukám áldásával lenyúltam (ugyanis ami az én szememben vonzó volt, azaz az olvasmányosság, pont az szeparálta el Anya Lajos Maris-ízlésétől).
Úgyhogy azóta ez a könyv nálam lakott. De sokáig nem főztem belőle, merthogy nem főztem egyáltalán. Aztán úgy fél év után próbáltam néhány receptet, amiknek részben-egészben katasztrofális végük volt (penne fetával és fekete olajbogyóval, spagetti erdeigomba-szósszal). Azóta se próbáltam őket, de az újabban szerzett Stahl-tapasztalataim alapján azt gondolom, az én hibámból sikerültek félre. Mindenestre ezt a könyvet sokáig temettem használati szempontból (bár mindig barátként tekintettem rá az olvasás-élmény miatt, ugyanis tényleg főzővágy-csigázó hatással volt rám). Négy éve próbáltam újra két receptet nem is rossz eredménnyel. Aztán idén a csokis muffint csináltam; Monsieur őrjöngött - a boldogságtól!
És most, mivel egy kedves voltkollégám-barátom jött hozzám a párjával, elkészítettem a fokhagymás csigáját. Fele adagban, és szó szerint az ízlésemre formázva . Ő ugyanis tésztaalapra helyezve süti a csigákat, míg én csak úgy magukban porcióztam őket sütőpapírra.
De nem álltam meg a sós csigáknál, csináltam édeset is: azt Stahl muffinos könyvéből. Méghozzá az általam legzseniálisabbnak tartott muffint, almás-diósat, amit önkényesen átkereszteltem almáspite muffinná. És hogy miért ez a kedvencem? Mert a joghurttól rendkívül lágy, és sok nap után sem szárad ki. Ráadásul egészséges (alma+dió), és használhatom a saját szedésű almámat. Végül pedig a leghathatósabb érv: a hozzávalók a már az almáspitéből jól ismert fergeteges ízharmóniában olvadnak össze. (Az eredeti recepten kicsit változtattam: kevesebb, és csak nádcukrot használtam, emiatt növeltem a dió mennyiségét, teljes doboz joghurtot zuttyintottam – azaz 12-őt a javallott 10 deka helyett -, és bőkezűbben bántam a fahéjjal.)
Fokhagymás-olajbogyós csigák (a könyvhöz képest fél adagból csináltam, viszont így is 11 darab lett)
Hozzávalók a tésztához:
- 3,5 g szárított élesztő (na, mérje ki mindenki ahogy tudja, az én csodamérlegem fityiszt mutatott, úgyhogy találomra feleztem a 7 grammos élesztőt)
- 2 evőkanál + 1,5-2 dl melegecske víz
- 1 evőkanál olívaolaj
- 1 teáskanál cukor
- 1 púpos teáskanál provence-i fűszerkeverék
- 25 dkg + 1-2 evőkanálnyi liszt
- 5 dkg magozott, apróra vágott fekete olajbogyó (a recept friss rozmaringot ajánl, de nekem az nem volt itthon)
- ½ evőkanál só és bőven frissen őrölt bors
És a fokhagymás vajhoz valók:
- 5 dkg min, félórája nem hűtőben levő vaj
- 4 gerezd fokhagyma (ha nagyon duci, elég 3 is)
- 1 csapott-csapott kávéskanál só
Hozzávalók az egyebekhez:
- 1 tojás kenegetni
- kevés olaj a tál sikamlóssá tételéhez
Elővettem egy nagy tálat, és alaposan összekevertem benne a 2 evőkanálnyi vizet az élesztővel, a 1,5 dl vízhez pedig az olajat, a sót, a cukrot és provence-i fűszereket vegyítettem egy mérőkancsóban. Mikor kicsit felhabosodott az élesztős víz, hozzálöttyintem a mérőkancsó tartalmát, és a robotgép dagasztókarjával alacsony krafton apránként elkezdem belekeverni a (simán mikróban) felmelegített lisztet. Mire az összes lisztet hozzádolgoztam a vízhez, kezdődtek nálam a problémák, ugyanis nem a legjobb minőségű a robotgépem, és a kismennyiségű tészta szépen rátekeredett a dagasztókarokra, úgyhogy állandóan szedegethettem le róla a cuccot ahelyett, hogy békességben dagasztottam volna 6-7 percig nagyobb fokozaton. No de sebaj, ezúttal kibabráltam Murphy-vel, és valahogy ezt a problémát is sikerült orvosolnom oly simulékonyan, hogy a nyomdafestéket nem tűrő szavak is kimondatlanok maradtak. Eztán hozzáadtam a korábban apróra vágott olajbogyót, és kézzel még 1-2 percig gyúrtam a tésztát (ami egyébként lényegében egy kenyértiszta), majd átraktam egy kiolajozott tálba, meghempergettem az olajban, frissentartó fóliával letakartam a bucit, és egy órára magára hagytam, hogy duplájára puffadjon. (Ezalatt megsütöttem az alább olvasható muffint.)
Mikor letelt az idő (no és persze ha kellőképpen megkelt a tészta), megöklöztem kicsit (no nem valós dühből), és újra átgyúrogattam (illetve csak úgy a levegőben megráncigáltam). Ezt követően nagyon vékonyra kinyújtottam egy sütőpapírral bélelt nagy sütőlemezen, és szépen egyenletesen megkentem a zúzott fokhagymával és sóval dúsított vajjal, így a munkából csak annyi maradt, hogy feltekerjem, és kb. két centis szeletkékre vágjam, és a lemezen szépen fektetve eloszlassam. Ezen a ponton adtam neki újabb 15 perc pihenőidőt, és bekapcsoltam a sütőt 220 fokra. Mikorra a sütő elérte a kellő hőfokot, a felvert tojással lekenegettem a megnagyobbodott csigákat, és boldogan betoltam őket a sütőbe.
Nagyjából 20 perc alatt sültek meg, de már úgy 10 perc után mennyeien illatozott a lakás!
Almáspite muffin
Hozzávalók (elvileg 12, valójában nálam 18 muffinhoz):
- 13 dkg dió
- 10 dkg nádcukor
- 20 dkg finomliszt
- ½ kávéskanál szódabikarbóna
- 2 kávéskanál sütőpor
- 1 teáskanál fahéj
- 25 dkg (az nálam 2) alma
- 1 citrom héja, és a felének a leve
- 10 dkg vaj
- 1,5 dl tej
- 1 joghurt (12 dkg)
- 1 tojás
Első körben mikróban felolvasztom a vajat, a diót pedig összedarálom egy evőkanállal a cukormennyiségből aprítógépben. Eztán kimérem a lisztet, hozzáöntöm a diómorzsát, a szódabikarbónát, a sütőport, a fahéjat, belereszelem az alaposan megmosott-leszárított citrom héját, és derekasan összekeverem, valamint előmelegítem a sütőt 200 fokra. Majd mérőkancsóba öntöm a tejet, a joghurtot és beleütöm a tojást (a vajjal még várok, mert még nem hűlt le eléggé). Következő lépésként lereszelem az almát, és elkeverem a fél citrom levével, nehogy bebarnuljon. (Bár ha jobban belegondolok, nem tök mindegy, ha belesütöm sütibe? Hm???) Na most adom a többi nedves anyaghoz a vajat, alaposan összekeverem a kézihabverővel, hozzádolgozom a cukrot is, és már mehet is a szárazanyagokhoz, amikkel szintén elegyítem. Utolsóként mehet a nagytálba az alma is, még egy-két kavarás, és már porciózhatok is a muffintepsikbe. Semmi kapszli, én szilikon tepsivel nyomulok. És ahogy már fönt is említettem, nekem ennyi tésztából 18 muffinom lesz, de lehet, hogy másnál másképp áll a helyzet… Ó, és úgy 20-25 perc alatt sülnek meg.
Egy kis összegzés a végére: a két vendég, illetve mi ketten még aznap este kivégeztük a fokhagymás csigákat, a muffinok pár darabja pedig azért még megérte a másnapot (hangsúlyozom, 18 darab). Ó, és Monsieur, - vélhetőleg azért némi nem szemére vethető elfogultsággal - azt mondta, nyitnom kéne egy patisserie-t.
