Ma szinte az egész napot a konyhában töltöttem, ha nem főzéssel, akkor mosogatással. Reggel sütöttem kenyeret, aztán főztem kétszer rántottát, csináltam zöldbablevest, majd jemeni palacsintát (nagyon finom, meg fogom írni, már sokadszorra készült), végül kisütöttem két szelet füstölt tarját, amit zsályás babpürével tálaltam (na ebből nem lesz poszt, alulmúlta az elvárásaimat). De most egyikükről sem fogok írni, mert másról szeretnék immár két napja, csak tegnap az egész délutánt a tengerparton töltöttük, és legyalogoltunk több mint 10 kilométert részben a homokban és a jéghideg vízben, úgyhogy este csak arra volt energiám, hogy bambuljam az eurovíziót – ha emlékeim nem csalnak, ez volt rá az első alkalom.
Most itt az oregánó-pesztós csirkemell lesz az írás tárgya, amit kis túlzással épp egy éve készítettem még otthon. Nemrég rendezgettem a fotóimat, és úgy bukkantam a nyomára. Aztán ellenőriztem, és maga a recept szerencsére le volt mentve a többi között.
Minden adandó alkalommal hazamentünk akkor tavasszal, mert már eldőlt a kiköltözés. Csodás idő volt, sokat voltam a kertben, így esett, hogy valahára felfedeztem Anyukám fűszerkertjét. Hihetetlen volt, hogy korábban nem tűnt fel. Csak az óriási bokorrá duzzadt tárkony persze, ami mellett a száraz leveleket és gallyakat szoktam égetni novemberben és kora tavasszal. Nem is bokor tulajdonképp, hanem óriási dzsungel. Egyszer mindenféle előjel nélkül előugrott belőle egy félszemű cica, akivel kölcsönösen a frászt hoztuk egymásra, majd úgy esett, hogy idővel örökbe fogadott minket.
De vissza a kultúrált fűszerkertre: akad benne citromfű, lestyán, oregánó és kakukkfű. Minden hétvégén szüreteltem belőlük egy szép csokorral, aztán hét közben így-úgy amúgy felhasználtam. Csodásan fűszeres volt így az élet: folyamatosan kísérleteznem kellett!
Az oregánóból legelőször pesztó lett, a legjobb, amit valaha ettem. Majd következő héten ugyanezt a pesztót tejszínnel és tejjel higítottam, és pirított csirkemell-kockákhoz kevertem: csodás lett, igazán csodás!
Oregánó-pesztós csirkemellragu
Hozzávalók:
- úgy 40 dkg csirkemellfilé vékonyan felcsíkozva
- 1 evőkanálnyi liszt
- só és frissen őrölt bors
- 2 evőkanálnyi vaj
- 1 evőkanálnyi olívaolaj
- 2 dl tejszín
- úgy 1 dl tej
A pesztóhoz:
- 1 csokor oregánó
- fél fej új fokhagyma
- 30 g pörkölt, sótlan földimogyoró
- 2 evőkanálnyi reszelt parmezán
- 1-1,5 dl extra szűz olívaolaj
- kevés (!) só
Először elkészítettem a pesztót: turmixgépbe dobtam a földimogyorót, belezúztam a fokhagymákat, beletépkedtem az oregánót, beleszórtam a parmezánt, felöntöttem egy deci extra szűz olívaolajjal, icipicit sóztam, és összeturmixoltam. Ellenőriztem a fűszerezést, illetve az állagát, és ha úgy ítéltem meg, még egy kis olajjal újramixeltem.
A csirkemell darabkákat sóztam és borsoztam, majd megszórtam egy evőkanál liszttel, alaposan összeforgattam, majd az olaj és a vaj keverékén oldalanként egy-két perc alatt megpirítottam (itt még nem cél, hogy átsüljön, majd fő a szószban is). Hozzáadtam a tejszínt és a tejet, újfent egy-két perc alatt összeforraltam, végül belekevertem a pesztót, hagytam egyet rottyanni, és elzártam alatta a lángot. Barnarizzsel körítettem, és apróra vágott paradicsával és bazsalikával (igen, miért is ne férne a képbe?) díszítettem.
.
Úgy, de úgy ennék belőle most is, csak Kasztliban ugye hiánycikk a turmixgép…
