Mikor novemberben otthon voltunk, azt kell mondjam, rácsodálkoztam, hogy mennyiféle cidert lehet már ott is kapni. Akkor jutott eszembe,hogy bár itt élek a cider egyik hazájában, még sosem főztem vele. Azt ugye tudjuk, hogy az alkohol milyen csodákat képes tenni a húsokkal: szaftosan tartja őket, extra mélységet, aromát kölcsönöz nekik, esetenként csodás színt ad nekik, majd mennyeivé avanzsálja a melléjük készülő szószokat. Nagyon kíváncsi lettem hát, hogy a cider mire képes, így mikor nem sokkal a visszatérés után két szépséges sertéskaraj landolt a kosaramban, nem volt kérdés, hogy egy (négy) cider is utánuk ugrik.
Hát bizony nem kellett csalatkoznom, a hatás nem maradt el, a végeredmény mennyei lett. Viszonylag drágább, száraz cidert vettem: kóstolva is csodás, de amit a szósszal művelt, az valami fenomenális volt! Rajta kívül csak némi rozmaringgal, tejszínnel és dijoni mustárral ízesítettem, és a krémes mustáros íz mellett adott neki egy enyhe édeskés felhangot, amit ugye sem vermuttal, sem borral nem lehetett volna kiváltani, és azoknál rafináltabbá varázsolta az összképet…
Mustáros sertéskaraj ciderrel
Hozzávalók:
- 1 evőkanál vaj
- 1 evőkanál olaj
- 2 nagy szelet, csont nélküli, de alsó zsírréteggel ellátott sertéskaraj
- 1,5 dl cider
- 1 ág rozmaring, levelek felaprítva
- 1-1,5 dl tejszín
- 2 púpos teáskanál magos dijoni mustár
- só és frissen őrölt bors
A szobahőmérsékletű karajokat alaposan leitattam, majd az aljukon lévő zsírréteget ollóval sűrűn bevagdostam (ahogy a szalonnát a cigánypecsenyéhez), hogy jó ropogósra süljön, végül sóztam és borsoztam mindkét oldalukat.
Egy nagy serpenyőben összeolvasztottam a vajat és az olajat, és addig hevítettem, míg a vaj habzani kezdett. Ekkor kezdtem pirítani a sertéskarajt. Először az egyik oldalát egy percig, majd felállítottam, úgy, hogy a bevagdosott zsíros része érintkezzen a serpenyővel, és úgy fél percig pirítottam, végül a másik oldalának is adtam egy percet, és félretettem a serpenyőből.
Az immár üres serpenyőbe beleszórtam a rozmaringot, felöntöttem a ciderrel, és nagy lángon beforraltam, majd hozzáadtam a tejszínt, belekevertem a mustárt, ellenőriztem a fűszerezést, majd visszapakoltam a husikat (a levüket is beleöntve a serepnyőbe), és egy perc alatt készre forraltam őket. (Az így nyert szószmennyiség másoknak sok lehet, ők csökkentsék a hozzáadott tejszín mennyiségét, de mi szószmániások vagyunk, pláne ha a szóban forgó szósz ennyire finom.)
Pirított újkrumplit és vajjal párolt póréhagymát készítettem mellé. A póréhagyma receptje itt található, csak annyit változtattam rajta, hogy ezúttal három centis darabokra vagdostam őkegyelmét, no és ahogy a képen is látszik, kicsit odakapattam (így jár, aki főzés közben elrohangál), mindazonáltal így is nagyon finom lett.
(A ciderrel főzésnek-sütésnek Franciaországban (is) nagy hagyománya van, Normandia ugyanis tradicionálisan almatermesztő vidék, amiből calvadoson – mondjuk, hogy almapálinkán – kívül cidre-t is főznek, így mi sem természetesebb, mint hogy ezen nedűknek a konyhai felhasználásáról sem feledkeztek el.)
