Na ugyebár a tegnapi posztomban leírtam, hogy vacsorára bolognai spagettit tervezek, és becsszóra teljesen komolyak voltak a szándékaim. Olyannyira, hogy mivel a szupermarketben, ahol egyébként nagybevásárlást tartottam, nem kaptam szálzellert, meg csirkemájat, így a vállamon két baromi nehéz bevásárlószatyorral beoldalaztam először a zöldségeshez, majd a henteshez is, pedig higgyétek el, nem volt könnyű mutatvány. Aztán a pékségben, ugye az újabb két szatyorral kiegészülve, már gyakorlatilag alig bírtam előkotorni a pénztárcámat…
Mire hazacipekedtem, és felevickéltem a lépcsőn (ami nagyon keskeny), majdnem 7 óra volt. A fejemben meg az élt, hogy a bolognai ragu elkészítése nagyjából két óra – 9 körül fogunk vacsorázni, nem a legjobb, de még belefér, gondoltam. Aztán felütöttem az olasz tésztás könyvemet, és végigolvastam a receptet, majd nekiálltam csapkodni a homlokomat, merthogy aszerint, miután az ember egy órán át összerakja a ragut, még 4 órán át kell azt csendesen rotyogtatni! A fejcsapkodás rövid úton szentségelésbe, és önostorozásba csapott át, mondván mi a manónak kell nekem olyan fejetlennek lennem, hogy ha már egyszer konkrét recept alapján akarok főzni, akkor miért nem tudom azt előre elolvasni! Egy pillanatra felmerült bennem, hogy mi lenne, ha nem főzném négy, csak egy órán át, de hamar jobb belátásra tértem, mert ha tényleg autentikus fogást akarok prezentálni, akkor annak lényegében az a kulcsa, hogy hagyom az összetevőket békésen-békésen összerotyogni.
Na de akkor mégis mi a lótuszbogarat együnk? Két napja halnap volt, előző nap veganap, úgyhogy mindenképpen a húst akartam erőltetni, de az sehogy sem tetszett, hogy kikapjak valamit a mélyhűtőből, és mikróban olvasszam ki. Elkezdtem tűnődni, mim is van a hűtőben: kevés kolbász és szalonna. A kolbászból lehetne kolbászos tészta, no de mivel a bolognait csak elnapoltam, sok lenne a tésztából, nem, nem, nem… Aztán hirtelen megvilágosodtam: ott a csirkemáj, 42 deka, mert ugye 35-öt kértem a hentestől, hogy újra csináljak csirkemájkrémet is, ő meg először csak 32 dekát mért, mondtam, hogy tegyen még, másodszor meg ennyi lett, én meg rábólintottam, hogy jó.
Szóval 37 deka felhasználható csirkemáj. És legyen viszonylag egyszerű és gyors a kivitelezés, tészta ugye kizárva. Hoppá, lehetne rizottó! Csakhogy Monsieur újabban valamiért nem szereti az igazi rizottót… És beugrott: legyen akkor magyaros rizottó, azt mennyire szerettem mindig, és már ezer éve nem ettem! Gyorsan elővettem a barna rizst, és leöntöttem forralt vízzel, míg kitaláltam a konkrét koncepciót - hogy olyan legyen, mint emlékeimben, csak kicsit átgondoltabb. Arra jutottam, hogy mivel itt állok egyébként is egy nagy csokor zellerrel, csinálok egy sofrito-alapot (vagyis finomra vágott zellert, sárgarépát, hagymát, húsos szalonnát pirítok), ahhoz adom a rizst, úgy is átpirítom, majd csirkealaplével felöntöm, és majdnem készre főzöm. Akkor belekeverek némi mirelit zöldborsót, és egy külön serpenyőben vaj-olaj keverékén pillanatok alatt körbepirítom a falatnyi darabokra vágott májat, hogy a belseje még erőteljesen rózsaszín maradjon. Mikor a zöldborsó nagyjából megpirult, a rizshez keverek konzerv gombát (mert gomba kell bele, és csak konzerv akadt itthon), majd a májat, elzárom a lángot, és úgy 5 percig pihentetem, hogy a rizs hője krémesen lágyra főzze a májat. És hogy teljes legyen az illúzió, a kész adagokra füstölt karavánt reszelek (ezúton is hála Anyukámnak a nemrégiben küldött szeretetcsomagért!), és tejfölt (vagyis créme fraiche-t) kanalazok mellé.
Igazság szerint, eredetileg nem igazán állt szándékomban posztot írni erről, és képet is csak ímmel-ámmal csináltam, de veszett jó lett! Számomra legalábbis mindenképpen. A kivitelezés kicsit újragondolt, de abszolúte felébreszti a nosztalgikus emlékeket. Szóval remélem, nem bánjátok!
Magyaros csirkemájas rizottó új alapokon
Hozzávalók 4 adaghoz:
- 1 fej vöröshagyma
- 2 zellerszál
- 1 sárgarépa
- 2 + 1 evőkanál olívaolaj
- 50 g húsos szalonna - felkockázva
- 25 dkg beáztatott barna rizs (úgy 15 percig áztattam frissen forralt vízben, az is megtette)
- 5 dl csirkealaplé
- ½ teáskanál szárított zsálya
- 3 maroknyi mirelit zöldborsó
- 1 evőkanál vaj
- 37 dkg csirkemáj – megtisztítva és falatnyi darabokra vágva
- nettó 115 g konzerv csiperke
a tálaláshoz: - petrezselyem
- füstölt sajt
- créme fraiche (tejföl)
A vöröshagymát, a zellerszárakat és a sárgarépát nagyobb darabokra vágtam, majd robotgépben finomra aprítottam. Egy párolóserpenyőben közepesen magas lángon felhevítettem két evőkanál olívaolajat, félig megpirítottam benne a szalonnát, majd belekanalaztam a zöldségeket, sóztam, borsoztam, és időnként megkevergetve 10 percig pároltam őket. Eztán belekevertem a rizst, feljebb tekertem a lángot, és úgy 5 percig kevergetve pirítottam, majd felöntöttem a csirkealaplével, és hirtelen felindulásból hozzákevertem fél teáskanálnyi szárított zsályát (a máj és mi szeretjük ugyanis), sőt, a finomra vágott zellerleveleket is. Átkevertem, befedtem, és kis lángon addig gyöngyöztettem, míg a rizs nagyjából megpuhult (ez úgy 25 percet vett igénybe, de ugye a barna rizs is eltér a barna rizstől – a saját szokásos márkáját nyilván mindenki kiismeri), ekkor belekevertem a zöldborsót.
Ahogy a zöldborsó is az edénybe került, nagy lángon felhevítettem egy serpenyőt, összeolvasztottam benne egy evőkanálnyi vajat és olajat, majd 2-3 perc alatt körbepirítottam benne a májdarabkákat (a belsejük maradjon piros, majd a rizs hője készre főzi őket!).
Ahogy a zöldborsó is nagyjából megpuhult (3 perc), a rizshez kevertem a gombát is, majd végezetül a májat, és befedve hagytam 5 percig pihenni, hogy készre főjön a máj.
Tálalásnál reszeltem rá karaván sajtot, megszórtam aprított petrezselyemmel, és elégedetten kanalaztam rá créme fraiche-t is.
Hihetetlenül jól esett!
