Ez volt a rántotta után az első étel, amit elkészítettem. 19 évesen. Szakácskönyv még nem volt a kezemben, és hát sosem sündörögtem Anya körül a konyhában, csak mikor már készen volt az étel, és szabad volt a rablás. Úgyhogy némileg kőkorszaki módra készült ez a fogás: nagyjából az játszódott le a fejemben, hogy én szeretem a tonhalkonzervet, meg a hagymát, ja és a spenótot, a gomba meg a kedvencem, ergo ezeket én most összefőzöm … kötőanyagnak jó lesz tejszín. Az nem volt kérdés, hogy a köret csak tészta lehet, a rizsfőzést egyenesen agysebészeti magasságokba képzeltem akkoriban. És hogy hogy alakult a fűszerezés? Jamie-t láttam vagy kétszer a tévében (olyan helyes gyerek volt akkoriban), és láttam, hogy bazsalikát és oregánót használ, tehát úgy gondoltam, hogy azok az ízesítés non plus ultrái…
Ennyi. Így született meg a tonhalas tésztám, melyet azóta is imádok. És Monsieur is imádja. Úgyhogy készítem és készítem. Oh, és azért kapta végül a pret-a-porter nevet, mert ha jobban belegondolunk, a hagymát kivéve minden konzervből, fagyasztóból, illetve kamrapolcról kerül bele. (Abszolút ideális gyorsvacsora!)
Pret-a-porter tészta
Hozzávalók:
- 40 dkg fusilli (és itt mindig ragaszkodom hozzá, még sose készítettem másfajta tésztával)
- 3 nagydoboz tonhal
- úgy 20 dkg mirelit spenót (természetesen egész levelek)
- egy üveg szeletelt gomba
- 2 nagy vöröshagyma
- 4 dl tejszín
- szépadag granulált fokhagyma (igen, tudom, hogy igazi fokhagymát kéne használni, de régen is granuláltat használtam, és ezen a recepten nem akaródzik változtatni)
- 1-1 evőkanál szárított bazsalika és oregánó
- icipici só, icipici frissen őrölt bors
Előveszem a párolóserpenyőmet, némi olajjal felhevítem, beledobom az apróra kockázott hagymát, és szépen megdinsztelem. Ezalatt nekilátok a vízforralásnak, valamint lecsepegtetem a halkonzerveket és a gombát. Enyhén sós-olajos vízben felrakom főzni a fusillit (nekem 11 perc), és ezalatt vígan összedobom a szószt: tonhal a hagymára, összeforgat; gomba hagymára és tonhalra, összeforgat; tejszín bele, fokhagyma, bazsalika és oregánó bele, icipici só-bors bele; felforral és mirelit spenót bele, összeforgat. Békén hagy. Még mindig békén hagy. Aztán ha végre újra forr az egész, nekiesek a spenótlabdáknak a fakanállal, és megpróbálom őket szétrombolni, ugyanis roppant cseles módon a körülöttük forrongó tömeg ellenére képesek belül még fagyosak maradni. De ahogy szépen felolvadnak, és el tudom őket keverni az ízes szószban, kész is van minden, beleértve a tésztát is. És ezesetben nem keverem őkelmüket a szószhoz, mert régen sem tettem. És azért is, mert ebből négy nagy adag lesz, ugyanis újra élvezni akarom, és ha összekeverném, a tészta pikkpakk beszívná a szószt, elázna tőle, és másnapra totál élvezhetetlenné válna az egész. Ennyi. Jaaaj de nagyon szeretem...
A képről meg annyit, hogy sajnos ez nem a friss adagról készült, hanem másnapi újramelegítettről, így a színek már kevésbé erőteljesek. De hát ez van, előző este kétségbeesve, de azért méltósággal konstatáltam, hogy lemerült a gépem...
