Új barátomat, a karfiolt akartam gusztálgatni. Első kalandunk nemrég esett, egész konkrétan a minap véget ért francia úton, ugyanis ahogy azt már korábban egyszer kifejtettem, sokáig meglehetősen idegenkedtem a fehér zöldségektől (kivételt képezett a fehérspárga, ja és a gomba, amennyiben őkelmét is fehérnek óhajtjuk minősíteni).
Ráadásul Stahl sült karfiolos-szalonnás-csirkés tésztaételével (gyors olaszos tésztaételek) is régóta szemezgettem, nem kis részben azért, mert ily módon akartam átesni a karfiol-tűzkeresztségen, hiszen a szerző azt ígéri, hogy aki durva sikítófrászt kap a szimpla főtt verziótól, sütve annak is be fog jönni. Esetemben igaza volt a bejövéssel. A recepten azért jelentősen alakítgattam, mivel pl. nálam a dió nem juhsajtért, hanem a frissen importált roquefort-ért kiáltott.
Ez lett belőle:
Penne szalonnával, dióval, csirkemellel, pirított karfiollal és roquefort-os szósszal
Hozzávalók:
- 1 marék dió
- 5 dkg füstölt szalonna
- 2+2+2 ek olívaolaj (szalonna, karfiol, tészta)
- nettó 30 dkg karfiol
- 35 dkg csirkemellfilé
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 dl tejszín
- 7 dkg roquefort
- 2 szárított chili
- 2 marék bazsalikom
- só és frissen őrölt bors
- 35 dkg penne
Első körben száraz serpenyőben megpirítottam a diót, majd a zacsijába visszatéve jó alaposan elláttam a baját egy sodrófával, félretettem, kedvenc párolóserpenyőmet pedig kitöröltem papírtörlővel, hiszen a többi dolog is ebben készült.
A megtisztított karfiolt rozsáira szedve morzsásítottam az aprítógépben. A csirkemellet incuri-fincuri darabokra nyiszatoltam, sóztam-borsoztam, félreraktam, a tésztának meg elkezdtem a vízforralást.
A füstölt szalonnát apróra kockázva pörcösre pirítottam két evőkanál olívaolajon, majd szűrőlapáttal kiszedtem, félretettem. A zsiradék nagy részét leöntöttem (de nem ki!), majd megpirítottam rajta a csirkedarabkákat. Eztán ők is mentek a szalonna után, a serpenyőbe a félretett zsiradékkal és plusz durván két evőkanálnyi olívaolajjal a karfiolmorzsák költöztek. Őket némi sóval jó alaposan, barnára pirítgattam, mialatt felraktam főni a pennét, begyűjtöttem, megmostam és leszárogattam a bazsalikomot, a kezem ügyébe vettem a tejszínt, a chilit, no meg a fokhagymát.
Mikor a karfiol is elkészült, azt is szépen kiszedtem a serpenyőből, amibe belenyomtam a csírátlanított fokhagymákat, ippeg kettőt keverésztem rajta, és öntöttem is utána a tejszínt, amibe szépen belemorzsoltam a roquefort-t (tudom, hogy a fokhagymának elvileg nincs keresnivalója a roquefort mellett, de nemigazán tudok őkelmének ellenállni). Amikor a tésztából már elég keményítő oldódott a főzővízbe, egy merőkanálnyit belemertem a szószba, és szépen összeforraltam (és kicsit be- is).
A tésztát (természetesen a főzési idő – most11 perc - letelte után) leszűrtem, a szószba visszazuttyintottam a szalonnát-csirkét-karfiolt, összeforraltam, elzártam alattuk a lángot, belekevertem a diómorzsákat, majd a tésztát is, rányiszáltam a bazsalikomot, és vígan, és rendkívül éhesen tálaltam.
És: nagyon-nagyon finom lett. De! én tutira nem sorolnám ezt a gyors vacsorák közé, és hát macera is van vele bőven. Na persze, ha az embernek van ideje rá, akkor az ízek bőven kárpótolják. És Monsieur is rendkívül elégedett volt.
Mindazonáltal lehet, hogy icipicit átlépte nálam azt a határt, amikor már túl sok. Csak icipicit. De tényleg rengetegféle a különböző hozzávaló. Úgyhogy legközelebb tutira egy egyszerűsített verzióját fogom készíteni, de azt biztosan. Már jár is az agyam valamiféle füstölt szalonna-sült karfiol harmónián…
És még egy mondat engedtessék meg a karfiolról: rengeteg benne a C-vitamin, de kevés a kalória; fogyasztása segít a székrekedés, a vérszegénység és a daganatos betegségek megelőzésében és leküzdésében, ja és állítólag a főzővízébe szikkadt kenyeret dobva csökkenthetjük a – már elnézést de – büdös szagát.