Úgy tűnik, valamiféle tyúkanyó-effektus van rajtam kitörőben, mert már megint rámtört a süthetnék. Nem magamnak, nem azért, mert édességet akartam, hanem csak úgy, hogy legyen itthon. Nem igazán tudom hova tenni a dolgot, de Monsieur persze örült neki.
Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy készítek valami csili-vili habos-krémes csokicsodát (közeledik a Húsvét vagy mi), de aztán visszatértem a realitások talajára, és inkább a konyha „kipucolását” választottam. Tudom, ez így elég prózaian hangzik, de tessék nekem elhinni, hogy a legváratlanabb ízharmóniák mindig ilyenkor mutatkoznak meg.
Három darab árvult kiviből indultam ki – először úgy gondoltam, legyen belőlük morzsasüti. Több receptet is átfutottam a neten, de valahogy amikor a megvalósítás útjára kellett volna lépni, visszavonolót fújtam két okból is: a morzsasüti frissen a legjobb, amikor még langyos, márpedig én nem rögtönfogyasztandó sütit akartam, másrészt pedig azért, mert akárhogy vizslattam a konyhát, nem találtam olyan megfelelő sütőalkalmatosságokat, amikben egy-egy adagnyit lehetne készíteni.
Úgyhogy mint oly sokszor máskor, ezúttal is a muffin mellett döntöttem, amibe ráadásul egy lejáratközeli joghurtot is bele tudok csempészni. Ám ezzel a két hozzávalóval még nem voltam kielégítve, akartam valami csavart belevinni a dologba. Így mivel aznap vettem egy nagy csokor mentát, és az esti raitához csak a csokor harmada kellett, úgy döntöttem, azzal fűszerezem.
Ezen a ponton pedig a lekvárba is belefutottam - gondoltam, egyrészt talán kicsit megszínezi a kész sütit, másrészt pedig ad neki egy kis fanyar pikantériát. A számításaim bejöttek (az igazi színezést leszámítva, ahhoz azért túl kevés volt a lekvár): az utóbbi időszak legizgalmasabb muffinja született meg ezen a délutánon.
Még annyit kell előre bocsátanom, hogy amikor az ember szabadon játszik a muffin hozzávalóival, előfordulhat, hogy a kész tészta állaga túl sűrű lesz – ebbe most én is belefutottam. De ez nem ok az aggodalomra, nyugodtan lehet utánhigítani például egy kis tejjel. És így persze az is előfordulhat, hogy nem egészen 12 muffinji tésztánk lesz, hanem kicsit több, de ezért végképp senki nem szokott haragudni...
Kivis, mentás, fekete ribizlis muffin
- 12,5 dkg joghurt
- 2 dl tej
- 1 tojás
- 1 evőkanál feketeribizli dzsem
- 90 g + 12 apró darabka vaj
- 10 dkg graham liszt
- 15 dkg fehérliszt
- ½ teáskanál szódabikarbóna
- 2 teáskanál sütőpor
- 1 csipet só
- 5 dkg kristálycukor (meglepetten konstatáltam, hogy kifogytam a nádcukorból)
- 3 kivi
- 3 ág menta
Először mikróban felolvasztottam a 90 grammnyi vajat, hogy lejen ideje lehűlni, és ne verje ki a tojásnál a biztosítékot.
Aztán – mivel úgy döntöttem, hogy mintás muffinokat gyártok – az egyik megpucolt kivit 12 vékony szeletre vágtam, és a muffintepsik mélyedéseibe raktam egy-egy icipici darab vajat, egy csipet cukrot, majd egyet-egyet a kiviszeletekből.
A sütőt 200 fokra melegítettem elő.
Eztán kimértem a különbözőféle liszteket egy nagyobb tálba (gondoltam, a grahamliszttel adok kicsit az egészségnek is), hozzáadtam a sütőport, a sót és a szódabikarbónát, és jó alaposan összekevertem.
Egy mérőkancsóba pedig kimértem a tejet, hozzáadtam a tojást, a joghurtot, a dzsemet és a kihűlt vajat, kézihabverővel összekevertem, majd beledolgoztam a cukrot is, és az egészet a szárazanyagokhoz adtam (ezen a ponton higítottam picit további tejadaggal, de ezt már belekalkuláltam a fönti mennyiségbe).
A két maradék kivit megpucoltam, apró darabkákra vágtam a mentalevelekkel egyetemben, és a tésztához kevertem, aminek a nagyrészét eloszlattam a muffintepsiben, de nem akartam nagyon megtömni őket, így négy sütinyi adag a következő körben készült.
Ja, és úgy 20-25 perc kell nekik.