-gá ütöttem magam, ugyanis kifejlesztettem a legfinomabb és legegyszerűbb rohadt banánmentő édességet, amire még némi csúsztatással egyesek akár azt is rá mernék sütni, hogy egészséges. Történik ugyanis folyamatosan, hogy a pénteki bevásárlásból állandó jelleggel 8-10 banánnal térek vissza, ugyanis Monsieur a szombat-vasárnapi sportfoglalkozás előtt csak és kizárólag banánt fogyaszt, de persze mindig kevesebbet, mint amennyit vettem. Én meg nem szeretem a banánt, úgy ahogy megterem, mert nekem túl édes-tömény, ez van. Ezért a maradékból, ami sehogy sem hajlandó szublimálódni, alkotni kell valamit. Készült már banános muffin, meg mézes banánkenyérszerűség, de nálam egyik sem volt igazán nyerő, bár Monsieur mindig gond nélkül eltűntette őket. Aztán egyszer csak ráleltem egy receptre, ami felkeltette az érdeklődésem. Gyanítom, hogy a Good Food online-ról való, de igazság szerint már dunsztom sincs, mert már az elején sem tartottam be az ott leírtakat, mostanra meg, úgy nagyjából a nyolcadik készítésre valószínűleg az édesanyja sem ismerne rá, mert folyamatosan alakítok rajta, nevesítve folyamatosan növelem rostanyag (zabpehely – hú mekkora találmány, teljes kiőrlésű liszt) mennyiségét, a cukorét meg csökkentem és kombinálom. A következő sütésnél valószínű az alábbi hozzávaló-megoszlás sem lesz már mérvadó, mert az iménti tevékenységet addig folytatom, míg egyszer csak már tényleg egészséges lesz a recept, viszont az élményfaktor is eltűnik, és akkor visszatérek az egyel megelőző állapothoz. Jobban belegondolva mondjuk nem is lesz baj, ha majd kicsit kevésbé lesz finom, mert a legutóbbi sütést délután 4-kor szedtem ki a sütőből, és fél hétre a termetes gerinc fele már hiányzott…
Banángerinc
Hozzávalók:
- 75g vaj
- 70g kristálycukor
- 20 g finomítatlan nádcukor
- 50 g zabpehely
- 140 g liszt
- 35 g teljes kiőrlésű liszt
- 2 teáskanál sütőpor
- 1 teáskanál fahéj
- némi frissen reszelt szerecsendió
- 50g dió kisebb-nagyobb darabokra vagdosva
- 2 tojás
- 4 érett banán
- fél citrom leve
Felolvasztom a vajat a mikróban, és félreteszem hűlni.
Összekeverem a liszteket a zabpehellyel, a sütőporral, a fahéjjal, valamint a szerecsendióval, mehet bele a kétféle cukor is, aztán már a dió is, és jöhet az újabb alapos keverés.
Előmelegítem a sütőt 170 fokra (gázon 4-es fokozat, a francba manóba is, hogy életemben először gázsütőm van, tökre nem vagyok tisztában a fokozatokkal).
A banánokat egy kisebb tálba töröm úgy, hogy közben alaposan meg is nyomorítom a darabkákat, hogy könnyebb dolgom legyen majd a villával. Hozzáöntöm a citromlevet, és jöhet a brutálvillás kezelgetés. Ha pempős a banán, mehet bele a vaj is, egy alapos keverést követően pedig beleütöm a tojásokat. Úgy csinálok, mintha tojásokat vernék föl, és a nedves részleget is késznek nyilvánítom.
Annyi maradt vissza, hogy a nedves cuccot a szárazba keverjem, és jippijájéé, mehet a massza a szilikonos őzgerincformába. Merthogy nekem az van. Ha nem szilikonból lenne, akkor először vajjal kenném ki, és lehet, hogy még sütőpapírt is tennék bele.
Betolom az előmelegített sütőbe, és első körben 50 percig sütöm. Időnként azért ránézek, és ha a teteje nagyon barnulna, lefedem sütőpapírral vagy alufóliával.
Az 50 perc után finoman beleszúrok egy villát, és ha tapad rá a tészta – ez nálam mindig így az ötvenperces próbánál -, visszatolom további 5 percre. Ekkor már mindig jó lett. Várok, amíg hűl egy kicsit, majd kiborítom egy vágódeszkára, amiről izibe tovább borogatom egy tálalásra alkalmas tányérra. Újra várok, mert még mindig nem hűlt ki eléggé, és ha most nekiállok szeletelni, darabjaira esik szét. Monsieurt meg amennyire lehet, próbálom távol tartani. De nem lehet…
