… avagy a kulináris rút kiskacsák esete
Vannak olyan ételek, amikről nehéz elhinni, hogy finomak. Túl egyszerűnek, túl íztelennek, túl semmilyennek tűnnek. Aztán valahogy mégiscsak kipróbáljuk őket. Mert hirtelen ott teremnek. Mert olcsók. Mert nincs kedvünk főzni, hát valahogy eszünkbe jut, hogy valahol ott van az a minimálrecept, amivel nem kell vesződni. Mert nem vásároltunk, és ezekhez valahogy ott van minden hozzávaló.
Megfőzzük őket. Magunk is meglepődünk, hogy hhm, finomak. Csodálkozunk még egy darabig, megesszük, örülünk neki. Aztán elfelejtjük. Nem teljesen, valahol ott van a tudatunk mélyén, de ahogy telik az idő, egyre inkább megfeledkezünk arról, hogy mit nyújtanak. Maradnak azok a minimálreceptek, amik először is voltak. Dicsőségük leáldozott.
Vagy mégsem?
Újra előáll az eredeti helyzet. Ismét elővesszük őket. Kicsit ódzkodva, mert az ízélmény már réges-rég elhomályosult. Illetve nem, nem kicsit, nagyon ódzokdva. Annyi minden jár a fejünkben, ami sokkal, de sokkal izgalmasabb lenne helyette. Többször halasztjuk is, aztán már nem halasztjuk tovább, mert minden hozzávaló ott van. Újra.
Hát következzék most az én rút kiskacsám, a Rachel Allan-féle tarka dahl, amit kétszer készítettem október óta. Ez egy végtelenül egyszerű, pár hozzávalós indiai fogás, bár kizárt, hogy autentikus lenne, már csak azért is, mert nem tisztított vajat (azaz ghít) használ. Hogy ezen felül még hány ponton lehetne belekötni, fogalmam sincs, nem vagyok szakértője az indiai konyhának. Egy kicsit sem. Annyit tudok, hogy a (vörös)lencse alapú ételeket dhalnak nevezik, amely feltétel itt maximálisan teljesül. Ezen kívül van még benne gyömbér, babérlevél, vaj, fokhagyma, köménymag, és az én verziómban chili, míg Rachelnél chilipor. Még annyi változtatást eszközöltem, hogy a lencseadagot majdnem feleztem, hisz úgy álltam hozzá, hogy nem akarok belőle maradékot (meg egyébként a vajas szósz miatt nem is lenne túl szerencsés), ellenben a vaj és a fűszerek mennyiségét megtartottam, mert úgy gondoltam, hogy kell az a kis extralöket, és szerintem és Monsieur szerint nagyon igazam van.
És akkor vegyük sorra a hozzávalókat kicsit közelebbről.
Vöröslencse. Pillanatok alatt megfő (10-15 perc), nem kell beáztatni, kiváló fehérjeforrás, magas a rosttartalma, lassan felszívódó szénhidrátok vannak benne, ezen kívül található benne A, B1, B2 és C-vitamin, továbbá kálcium, magnézium és vas. Szerintem most már bárhol kapható, de abban biztos vagyok, hogy a bioboltokon kívül DM-ben, Tescóban, Kaisersben biztosan. Pár száz forint a fél kiló, jó, a normál lencsénél némileg drágább, de így sem egy nagy tétel.
Gyömbér. A gumóját fogyasztjuk, főleg ázsiai ételekben. Azon kívül, hogy kiváló baktérium- és vírusölő, sokan afrodiziákumnak, illetve fogyasztószernek is tartják. Gyakorlatilag minden nagyobb szupermarketben kapható, pláne a hiperekben, de a jobb zöldségesek is tartanak belőle. Mivel nagyon gyorsan fássá válik, én mindig adagnyi (3-5 centis) darabokra vágom, és berakom őket a mélyhűtőbe. Nem kell kiolvasztani: egyszerűen elővesszük, megpucoljuk (én egyelőre legalábbis, bár egyre több helyen látom, hogy az emberek nem nagyon vesződnek vele - a fagyos gyömbért egyébként nagyon egyszerű pucolni), és felhasználástól függően lereszeljük vagy vékonyan felszeleteljük. Nálam mindig van itthon, sőt, a nyári időszakban ipari mennyiségben, mert ebből készítek limonádészerű italt, amit aztán literszámra döntök magamba.
Római kömény. Egyszer kell megvenni, és kész, ott van. Ráadásul a magyar konyha is használja, úgyhogy lehet, hogy rajtam kívül mindenkinek természetes, hogy van otthon (én régen nem szerettem, főzve nem tetszik az íze, ebben a receptben viszont pirítva van).
Fokhagyma, babérlevél, vaj. Aki főz, annál ezekből mindig van otthon. Illetve ha valakinél nincs vaj, csak margarin, annak ezúton üzenem, hogy jaj-jaj-jaj! Ízre ég és föld a kettő, a másik pedig, hogy hiába több kalória a vaj, és hiába mondják egyesek, hogy a margarin szívbarát, tessék csak belegondolni kérem: a vaj természetes, egy kis nekirugaszkodással bárki elkészítheti akár házilag is. Ellenben a margarin! Ki gondolja, hogy valami, amit csak szintetikusan lehet előállítani, egészségesebb lehet egy természetes produktumnál???
Tarka dahl
Hozzávalók 2 személyre:
- 25 dkg vöröslencse
- egy háromcentis gyömbérdarab
- 1 babérlevél
- 50 g vaj
- 10 gerezd fokhagyma
- 4 teáskanál köménymag
- 1 bird’s eye chili
Megpucolom a gyömbért, és vékonyan felszeletelem, a vöröslencsével és a babérlevéllel együtt egy kisebb lábosba szórom, és fél liter vízzel felrakom főni. Úgy 10-15 perc kell neki. Az elején, ha nagyon habzana a teteje, akkor szűrőlapáttal leszedegetem a habot, és a végén, ha úgy ítélem meg, hogy nagyon sok rajta a folyadék, akkor 5 percig fedő nélkül elpárolom a felesleget. A kész produktumot sózom.
Mikor a lencse már majdnem kész, egy serpenyőben közepes hőfokon felolvasztom a vajat. Amikor elkezd habosodni, beleszórom a vékonyan felszeletelt fokhagymát, a karikázott chilit (aki nem bírja az erőset, magozza ki) és a köménymagot, majd óvatosan addig pirítok őket, míg csodás és izgalmas illatok borítják a konyhát, illetve a fokhagyma kicsit megbarnul.
Ennyi. Maximum 15 perc, és aligmunka.
A lencsét elosztom két mélytányérban, és a tetejükre kanalazom a csodás vajas szószt. Naan kenyérrel tálalom, ami rendszerint van a mélyhűtőben, csak kiolvasztom, és 5 perc alatt készre sütöm a sütőben. De ha valakinek a naan nem tetszik, vagy nem tudja beszerezni, az körítse bátran basmati rizzsel, úgy is tökéletes, sőt, az eredeti recept azt ajánlja. A lencse főzési ideje alatt az is megfő.
Nagyon finom. Tényleg. És most már én is emlékezni fogok rá.