Nem tudom, más hogy van vele, de velem bizony előfordul, hogy betervezem egy fogás elkészítését, aztán mégsem főzöm meg. Majd újraütemezem, és ismét nem főzöm meg. Általában az olyan ételekkel esik ez meg, amikhez minden hozzávaló elvan a kamrapolcon vagy a mélyhűtőben, illetve esetleg frissáruk, de olyanok, amiket rendszeresen veszek és nap mint nap használok.
Az alább következő rákhúsos tésztaétel is ilyen. A legelső itt vásárolt, egész pontosan júniusi Good Food magazinban bukkantam rá a receptjére. Először júliusban ütemeztem, aztán gyakorlatilag minden hónapban legalább egyszer, de valahogy sosem került az asztalra. Vagy valami csoda folytán elmaradt az esti főzőcskézés, vagy bevásárlás közben elcsábultam valamiféle zöldséggel, netán hússal, és azonnal tálalni akartam.
Az alább felhasznált rákkonzerv is egyébként szeptember óta a konyhaszekrény lakója, akkor tettem ugyanis magamévá Monsieur Anyukájának kamrapolcáról… Ez van kérem, kommunizáltam, de mentségemre legyen szólva már márciusban is ott volt, és senki nem vett tudomást a létezéséről. Cseppet sem. (Hú egyébként ilyenkor mennyire örülök, hogy Monsieur családja nem beszél magyarul… ) Én itt legalább hetente ránéztem, és újra-újra ütemeztem, ütemeztem csak lelkesen.
Egyébként királyrák konzervről van szó. És pont az elkészítés napján néztem meg a Ramsay-féle F-wordből (Fickó f-fel) azt a részt, ahol Gordon éppen alaposan felfedezi magának ezt a nemes fajt. Elutazik Norvégiába, beöltözik valami ultradurva búvárruhába, amit ő maga úgy jellemez, hogy „I’m dressed in a f*ing condom”, végül jég alá merül, hogy maga fogja ki az ebédjét. Közben persze kifejti, hogy mennyire hideg van, de azon túl, hogy nagyon-nagyon, pontos mutatókra nem emlékszem. Másik felkapott mondása a részből, hogy „My balls are like f*ing icecubes”. De azért annyira nagyon rosszul nem érezhette magát, mivel az első adag helyszínen elkészített, tálalt, illetve elfogyasztott rákhús után lelkesen mondja a hivatásos búvároknak, hogy menjenek vissza a második adagért. Bár ez nyilván azzal is magyarázható, hogy szerinte a királyrák húsa legalább olyan ízletes volt, mint a homáré, ha nem... Na én ezzel az alábbi élmény alapján nem tudok egyetérteni, bár tény és való, hogy homárból sosem ettem konzervet, és valószínűsítem, hogy nem is vetemednék rá. (Mondjuk immáron tudva, hogy a királyrák valóban is fajtája királya - már ami a húsát illeti -, ígérem, ebből sem veszek majd sose. Bár, ha hozzámvágják…)
Lingiuni rákhússal és koktélparadicsával
Hozzávalók:
- 25 dkg lingiune
- 2 evőkanál olívaolaj
- 3 gerezd fokhagyma vékonyan felszeletelve
- 1 piros bird’s eye chili felkarikázva (eredetileg szárított chilipehely szerepel a receptben)
- 20 dkg koktélparadicsa
- 1 citrom leve és reszelt héja
- 1 doboz konzerv rákhús (nettó 213 g)
- 1 evőkanálnyi kapribogyó, ha nagyobbak a szemek, akkor kicsit összevagdosva (ez nem feltétlenül kell bele, csak akkor használjuk, ha édes az a paradicsom)
- egy marék bazsalikom durvára felaprítva
- só ás frissen őrölt bors
A tésztát a szokásos módon al dentére főzöm, a főzőlevéből pedig leöntés előtt egy bögrényit félreteszek.
Egy nagy serpenyőben a felhevített olívaolajon pikk-pakk átpirítom a fokhagymát, hogy ne piruljon meg, majd rádobom a chilit is, átkeverem, és mehet a serpenyőbe a koktélparadicsa is. Egy percig kavargatom, majd megszórom a citromhéjjal, leöntöm a levével, belekeverem a kaprit is, finoman sózom és borsozom, majd még néhány percig főzögetem, hogy a paradicsa összeessen, de azért ne főjön szét. Eztán elzárom alatta a lángot, belekeverem a konzerv rákhúst és a kifőtt tésztát, elkeverem, szemmértékre adok hozzá a tészta főzővizéből, rászórom a bazsalikát, újra elegyítem, és tálalok. Igazi F-Word tempó, kevesebb mint 15 perc alatt kész. Nyam-nyam.
