A lóbab évek óta izgatta a fantáziámat. A legelső szakácskönyvben találkoztam vele, amit magamnak vettem talán 19-20 évesen. A Larousse Az egészséges és ínyenc konyha című kiadványa a szóban forgó mű, mely élelmiszercsoportonként (zöldségek, gabonafélék, halak, stb.) veszi górcső alá a főbb alapanyagokat (hát nem nagyon spóroltak ki semmit), mindegyiknek taglalva az egészségre gyakorolt hatásait, és 3-4 ételt bemutatva velük. A lóbab salátákban szerepelt, ha jól emlékszem, például füstölt makrélával (aztán lehet, hogy hülyeségeket fecsegek, végül is évek óta nem néztem bele), és nagyon ínycsiklandó képek szerepeltek róla. Az egészségre gyakorolt hatásai csöppet sem elhanyagolhatóak: kedvező összetételű fehérjékben gazdag, aztán magas a B1-, a B2- és a C-vitamin-tartalma, illetve kiemelendő a vas-, magnézium-, foszfor-, kálium- és nátriumtartalma is.
Mindazonáltal itt, Kasztliban láttam először lóbabot a maga fizikai valóságában. (Mivel hogy mi, magyarok leginkább takarmánynövényként tekintünk rá – mint mondjuk még a kárórépára is -, amin nagyon itt lenne az ideje változtatni.) És most, hogy beköszöntött a szezonja, nem volt kérdés, hogy veszek belőle. Igen furcsa teremtmény: a szép nagy hüvely belülről extramód bélelve van, és csak pár szem tényleges zöldség sorakozik benne. Előre sejtettem, hogy a 650 gramm növényből minimum kétharmada lehámozódik, de azért így is meglepődtem azon, hogy a végén ott álltam mindösszesen 144 grammnyi babbal. Amiket egyébként még tovább hámozhatnánk. Mert hogy van a babszemeken még egy fedőréteg, amit forrázás után lehet könnyen eltávolítani, és akkor igazán puha és friss szemeket kapunk – salátákhoz szokták így ajánlani az angol médiumok. De meggyőződésem, hogy mint általában minden zöldségnél, itt is a fedőrétegben van a legtöbb vitamin, illetve igenis hozzátesz a fogyasztási élményhez a két különböző textúra, úgyhogy eszembe nem jutott a szemeket teljesen lecsupaszítani.
És hogy mit is kezdtem velük? Először eltűnődtem azon, hogy langyos salátaként kerülnek tányérra némi koktélparadicsommal, ötperces tojással, bayonne-i sonkával vagy füstölt heringgel, de az időjárás és a bab mennyisége hamar józanabb gondolatokra sarkallt. És azért hogy a paradicsomos vonalat megtartsam az eredeti gondolatmenetből, tésztaétel mellett tettem le a voksom. Nem akartam viszont beteríteni a dolgot egy konzervből készült, erőteljes paradicsaszósszal, így maradtam a koktélparadicsomnál, amit viszont tetemes mennyiségű vajjal mélyítettem, hiszen régóta ismert, hogy a legjobb (francia) ételek titka a vaj, vaj, és még egy adag vaj…
Linguini baconnel, lóbabbal és koktélparadicsommal
Hozzávalók:
- 35 dkg linguini
- 1 evőkanál olívaolaj
- 4 szelet bacon felcsíkozva
- 1/4 fej vöröshagyma (épp volt ennyi maradékom, különben valószínűleg kihagyom, bár utólag örülök neki, hogy belekerült) széltében vékonyan felszeletelve
- 3 gerezd ecetben eltett fokhagyma széltében félbe, majd vékonyan felszeletelve (ez azért került bele, mert egyszer csak belém hasított a felismerés, hogy én ezt még sohase, ezért úgy döntöttem, hogy eljött az ideje, és vettem, és ezért ahol lehet, használom)
- 1 gerezd fokhagyma ugyanúgy előkészítve, mint az ecetben eltett
- 1 bird’s eye chili
- 40 dkg koktélparadicsom félbevágva
- 1 teáskanál cukor
- úgy 15 + 30 g vaj
- 3 bazsalikomág, levelei leszedve, egymásra halmozva, félbetűrve, majd vékonyan felcsíkozva
- 615 g hüvelyes lóbab, ami megtisztítva nekem egészen pontosan 144 g lett
- só és frissen őrölt bors
A tésztát a szokásos módon forrásban lévő sós vízben felraktam főni.
Felaprítottam a felaprítanivalókat.
Mikor a tészta már úgy 4 perce főtt (9 perc kell összesen annak a fajtának, amit én használtam), egy nagy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, majd elkezdtem benne pirítani a szalonnát. Egy-két perc után rádobtam a hagymát, és addig pirítottam őket együtt, míg a szalonna már majdnem pörcösre sült. Akkor hozzáadtam a fokhagymákat, ollóval hozzányestem a chilit, majd ahogy elkezdtem érezni az intenzív fokhagymaillatot, a serpenyőbe szórtam a félbevágott paradicsákat is.
Közben, mikor a tészta főzési idejéből már csak 3 perc volt vissza, hozzászórtam a hüvelyétől megfosztott lóbabszemeket.
A már majdnem készre főtt tészta főzővizéből úgy egy merőkanálnyit a ragus serpenyőbe mertem, belekanalaztam a teáskanálnyi cukrot, és így forraltam tovább némileg sózva és borsozva, míg a tésztát leszűrtem.
Aminek szintén eljött az ideje, de előtte még két további merőkanálnyit kimertem a főzővizéből.
A serpenyőbe a raguhoz hozzákevertem a nagyjából 30 gramm, míg a leszűrt tésztához a 15 gramm vajat, végül szépen elegyítettem őket. Mivel úgy ítéltem meg, hogy elbír még egy kis főzővizet, picit hozzálötyköltem, alaposan elkevertem, majd a kész ételhez kevertem a bazsalikacsíkokat.
Kettőnk vacsoráján kívül maradt még egy óriási adag másnap ebédre is (végül inkább két adagra, azaz két ebédre osztottam fel). És, ugyebár tudjuk, hogy a maradék tészta rendszerint elfárad, kinyúlik, és nem egy élmény a fogyasztása, ellenben itt a vaj csodákat művelt, (szinte) élvezhető maradt a másnapi ebéd is.
