Nehezen jut eszembe az étlapokon a sertésszeletnél lehangolóbb megnevezés. Lelki szemeim előtt azonnal megjelenik a mocsokban dagonyázó állat, megcsapja az orrom a trágyaszag, és ha nem tudok elég gyorsan elvonatkoztatni, akkor az étvágyam is pillanatok alatt odavan. Ezek a képek nyilvánvalóan alapvetően meghatározták a malacevészethez való hozzáállásomat, ugyanis hosszú-hosszú évekig csak kolbász vagy sonka képében voltam hajlandó fogyasztani. Pedig ha malacot írnának, mennyire más lenne a helyzet! A malac okos, intelligens állat, pirospozsgás, a malacsült csábítóan elterül az asztalon! A malacot sikeresen megszerettem!
A kelkáposztával viszont talán még ennél is hidegebb volt a viszonyom. Ha messziről, már igen messziről kiszagoltam, hogy valahol kelkáposzta-főzelék készül, futottam is a másik irányba. Anyukámnak sokévnyi rábeszélésébe telt, míg hajlandó voltam megkóstolni. No nem a főzeléket, hanem a frankfurti levest. Ami érdekes módon ízlett, előszeretettel ettem azóta is, de megmaradt számomra a kelkáposzta egyetlen elfogadható felhasználási módjának. Mostanáig. Mert most eljutottam arra a pontra, hogy ideje továbbrendezni a viszonyunkat, különösképp, hogy szezonja van, és az egész fej kelkáposzták igencsak csábítóan sorakoznak a zöldséges rekeszekben. Ráadásul tele vannak rostokkal, A-, C-, K- és B6 vitaminnal, káliummal, magnéziummal, kálciummal, vassal, folsavval, mangánnal és tiaminnal, amikről ugyebár könnyelműség lenne a tél közepén legyintve lemondani.
Ezért úgy gondoltam, megpróbálkozom vele kicsit másképp: viszonylag rövid ideig, vajon hőkezelve, szalonnával és hagymával izgalmasabbá téve, chilivel élénkítve. Az eredmény olyannyira meggyőzőre sikeredett, hogy a kelkáposztát eleddig szintúgy megvető (vitaminokra fittyet hányó) Monsieur is repetázott belőle, és rövid úton felkerült a kedvencek listájára.
Mézes-mustáros malacszelet szalonnás-hagymás kelkáposztával
Hozzávalók a káposztához (elvileg 4 adag, de mi simán megettük a nagy részét):
- 50 g vaj
- 1 vöröshagyma félkarikákra vágva
- 50 g kolozsvári szalonna vékonyan felcsíkozva
- fél bird’s eye chili
- 1 kis fej kelkáposzta félbevágva, torzsájától megfosztva, majd vékonyan felcsíkozva
- só és frissen őrölt bors
Egy nagy lábosban felolvasztom a vajat, majd alacsony lángon 2 percig párolgatom benne a hagymát. Hozzáadom a szalonnát, és ollóval belenyesegetem a chilit, majd kicsit erősebb lángon addig pirítom, míg a szalonna ropogósra sül. Ekkor hozzáadom a kelkáposztát, alaposan átkeverem, majd felöntöm másfél deci frissen forralt vízzel, és lefedve 5 percig párolom. Az 5 perc leteltével megszabadulok a fedőtől, ellenőrzöm a fűszerezést, felcsavarom a lángot, és további maximum 5 perc alatt elforralom alóla a maradék vizet, illetve örömmel veszem, ha itt-ott kicsit oda is kap, mert az bizony nagyot jót tesz az ízének.
Hozzávalók a karajhoz:
- 2 nagy, vastag szelet malackaraj zsírjával együtt
- 1 evőkanál olaj
- 50 g vaj
- 1 teáskanál méz
- 1 evőkanál dijoni mustár
- ½-1 dl száraz vermut
A malackák alsó, zsíros részét ollóval sűrűn bevagdosom (így csodás ropogósra sül majd), majd sózom és alaposan megborsozom.
Egy nagy serpenyőben felhevítem az olajat, majd nagy lángon 1-1 perc alatt megpirítom a hússzeletek mindkét oldalát, és fél percig a zsíros aljukra felállítva is sütöm őket (na itt nagyon jól jön egy fogócsipesz), hogy a zsír ropogósra süljön. A husikat félreteszem, a lángot pedig visszaveszem takarékra, és felolvasztom a serpenyőben a vajat. Belekeverem a mustárt és a mézet, a lángot maximumra veszem, visszapakolom a szeleteket, majd felöntöm a vermuttal, és hevesen forralom egy percig, hogy már tálalhassak is.
Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy a nagyjából három perces hőkezelés alatt a vastag szelet karaj nem sül át teljesen, a közepe nagyon enyhén pink marad. otthon ezt személyt szerint csak nagyon bizalmi hentestől vásárolt hússal merném megtenni. Viszont higgyétek el, érdemes ezért bizalmi hentest beszerezni, mert az így elkészített karaj köszönőviszonyban sincs enyhén száraz, túlsütött alteregójával. Puha, szaftos, ízes!
A malac a kelkáposztával mennyei párosításnak bizonyult. Még fele-fele arányban krumpliból és tarlórépából (vagy kerekrépából) készült gratin dauphinois-t is készítettem egyébként, azonban a zöldségek arányával végül nem voltam maximálisan elégedett, ezért most annak a receptjét könnyed legyintéssel mellőzöm.
