Monsieur-vel időnként eltöprengünk azon, hogy a Magyarországon töltött 5 éve alatt mennyire sikerült kiismernie minket, magyarokat, illetve a magyar kultúrát. Ilyenkor rendszerint két dolog miatt teszek magamnak szemrehányást: sosem vittem el igazi borkóstolótúrára mondjuk Egerbe, Tokajba vagy délen Szekszárdra esetleg Villányba, továbbá sosem jártunk igazi magyaros étteremben. A bortúrára mondjuk, hogy van mentségem, mondjuk. Ugye azt bonyolultabb megszervezni, rá kell szánni egy hétvégét, miközben annyi mást kéne csinálni - kifogást könnyű találni. Ami viszont a magyaros éttermet illeti, ugye csak kicsit utána kellett volna szaglászni, felülni a metróra vagy beülni egy taxiba, és kész is.
Igen, azt írtam, utána kellett volna szaglászni, mert be kell valljam, foggggalmam sincs, hol vannak és melyek a jó magyaros éttermek, hiszen sosem jutott eszembe, hogy de jó lenne magyaros étteremben enni. Bár úgy hiszem, magyar emberként ez normális: magyaros ételt otthon eszünk, Anyukánk, Nagymamánk készíti. Az én esetemben ez alól egy hosszú időszak képez kivételt: a gyerekkorom és a tinédzserkorom egy része, mikor hol itt sakkoztam, hol ott sakkoztam az országban, és ha nem akartunk borzalmas menzakaját turkálni (merthogy a versenyeket rendszerint iskolákban szervezték, elszállásolni kollégiumokban szállásoltak, étkeztetni a menzán étkeztettek), akkor elmentünk egy étterembe, ami ugye magyaros volt, mivel akkoriban minden magyaros volt.
Két ilyen étterem maradt meg az emlékezetemben. Az egyik Pakson van, ahol éveken át a tavaszi szüneteket töltöttük egy tíznapos versenyen: a Halászcsárdába mentünk el mindig minimum egyszer (kétszer, háromszor), letudva ezzel a halászlészükségletünket. A másik valahol a Duna-Tisza közén van, nem is biztos, hogy étterem, lehet, hogy valami falusi kricsmi: a tiszadobi sakktáborba menet álltunk meg ott, és akkor ettem életem egyetlen éttermi brassóiját. Nem emlékszem, milyen volt, maga az evés ténye maradt meg mindössze, de ez valahogy beleégett az elmémbe, hogy úgy mondjam, és aztán nemrég, ahogy ezt így végigfuttattam, eszembe jutott, hogy brassóit akarok. Úgyhogy fogtam magam, és készítettem. És itt viszont leszögezhetem, hogy kristálytisztán emlékszem, hogy isteni finom volt!
Az én brassóim - a provence-i fűszereket leszámítva - úgy hiszem, három dologban tér el a szokásostól: a tetemes mennyiségű vörös- és fokhagymát nem finomra vágom, hanem robotgépben pürésítem, mert szerintem így sokkal izgalmasabban olvad össze a hússal, és majdan a krumplival, aztán adok a raguhoz füstölt őrölt paprikát is, ami csodásan megbolondítja, illetve újkrumplit pirítok, amit nem hámozok meg, így sokkal izgalmasabb marad a textúrája.
Az én Brassóim
Hozzávalók:
- 10 dkg füstölt szalonna
- 50 dkg disznócomb
- 1 púpos evőkanál provence-i fűszerkeverék (igen, itt elvileg majoránnát illenék használni, de valahogy a majoránna sosem épült be a háztartásomba)
- 3 nagy fej vöröshagyma
- 1 fej fokhagyma
- 1 teáskanál füstölt paprika
- 1 kg újkrumpli
- olaj
- só és frissen őrölt bors
A húst ujjnyi csíkokra vágom, és összeforgatom a fűszerkeverékkel, úgy egy csapott teáskanál sóval, és sok-sok frissen őrölt borssal. A megpucolt vörös- és fokhagymát robotgépben pürésítem. A krumplit megsikálom, és úgy két centis darabokra vágom. A szalonnát felkockázom.
A krumplit 3 percig előfőzőm egy nagy lábosban, majd a szűrőben visszaakasztom a lábos peremére, befedem, és takaréklángon alágyújtok, hogy elpárologjon róla a nedvesség – időnként átrázogatva úgy 10-15 perc szükségeltetik ehhez.
Egy közepes lángon nagy serpenyőben egy evőkanálnyi olajon pörcösre pirítom a szalonnát (igen, logikusan nem kéne alá olaj, elég zsír sül ki belőle, de én úgy figyeltem meg, hogy egy evőkanálnyin sokkal szebben sül), majd szűrőlapáttal félreteszem. A helyén 2-3 adagban körbepirítom a húscsíkokat, majd azokat is félteszem egy másik tányérra. Ekkor a visszamaradó zsiradék egy részét áttöltöm a krumpli főzésére használt nagy lábosba (ami alatt ugye ekkor már nem ég a takarékláng). Két evőkanál kell, hogy maradjon a serpenyőben: ezt ismét felhevítem, majd úgy 5 perc alatt visszafogott lángon, némi só kíséretében átpárolgatom rajta a hagymapürét. Eztán visszapakolom a húst, belekeverem a paprikát, sózom és borsozom, ráöntök úgy fél deci frissen forralt vizet, majd lefedve úgy 20-30 percig gyöngyöztetem, míg a hús puhára fő. Főzés közben többször ránézek, és ha úgy ítélem meg, hogy nagyon elpárolgott róla a nedvesség, öntök alá ismét egy kevés vizet. Mikor kész van, hozzákeverem a szalonnapörcöket.
Mikor a hús már sínen van, elkészítem a krumplit. Először is megnézem, mennyi ízes zsiradékot sikerült kinyernem a hús alól - ha nem fedi be a lábos alját, öntök még hozzá olajat. Eztán alaposan felforrósítom, belezuttyintom a krumplit, szigorúan nem sózom, majd befedem, és időnként átrázogatva úgy 15 perc alatt kívánatosra pirítom. Ha már kész van, akkor sózom, még egyszer átrázom, és elzárom a lángot.
Annyi dolgom maradt, hogy a húst elkeverjem a krumplival, előkutassam a konyhaszekrényből a szupermarket lengyelrészlegén beszerzett kovászos uborkát, no meg a hűtőből a tejfölt, és végre-végre ehetünk! Imádom, még ha ronda is!