Hogyan is volt…?
Monsieur talán valamikor május vége felé félig komolyan jelentkezett egy párizsi állásra, június elején megkezdődött az interjúzási folyamat, majd június 12-én tudatták vele, hogy tárt karokkal várják, kezdjen legkésőbb augusztus elsején. Másnap felmondott a kasztli munkahelyén, és mivel rengeteg szabija volt még, úgy alakult, hogy a felmondási idő ellenére is indulhattunk Párizsba 29-én. Én azt hittem, hogy az ottani durván másfél hét lesz a legeslegfárasztóbb időszak, hiszen M azt még végigdolgozta, miközben én pakoltam, ügyeket intéztem. Próbáltam lezárni az ottani életünket, és bizonyos szempontból elindítani az újat: lemondogattam a közüzemi szolgáltatásokat, felmondtam az albérletet, költöztetési megoldásokat szondáztam, repülőt intéztem, hotelt foglaltam, Párizsban lakásokat kerestem… Végül számos majdnem-infarktust követően a teljes fizikai és idegi kimerültség határán megérkeztünk Franciaországba, hogy aztán ráeszméljünk: az itteni munkánk sem lesz sokkal könnyebb, az itteni napjaink sem lesznek kevésbé kimerítőek.
Rendszerint reggel 8-kor elindultunk a hotelből (ami csöppet sem úgy festett, mint a weboldalon persze), és mentünk egyik lakástól a másikig, én laptoppal a vállamon, hogy ha akad kieső időnk, tudjunk emaileket ellenőrizni, illetve további lakásokat keresni egy-egy üveg badoit mellől egy bisztróban. Alapvetően a város nyugati oldalán fekvő 16. kerületre koncentráltunk, amit talán úgy tudnék legegyszerűbben jellemezni, hogy a párizsi burzsoázia székhelye, ennek megfelelően elegáns, nyugodt, kevésbé pezsgő környék, turisták sem sokat forgolódnak arrafelé. És igen, láttunk egész gusztusos kis lakásokat, na de a konyhák kivétel nélkül szinte mind borzadályosak voltak. Apró kis lyukak, lényegében kétégős rezsókkal, semmi sütő, vagy maximum valami minibizgeráj, alig valami előkészítő felület, nyista mély-, csak egy aprócska vacak hűtő! Én megértem, hogy nehéz mindent belezsúfolni 30-35-40 négyzetméterbe, no de hogy egy olyan ország lakosai, akiknek az életében ilyen központi szerepet tölt be a gasztronómia, hogyan érhetik be azokkal a főzőfülkékkel…?
Úgyhogy miután M szülei folyamatosan azzal jöttek, hogy miért nem költözünk inkább Saint-Germain-en-Laye-be, pár nap után hajlandó voltam néhány kósza gondolatot szentelni az ötletnek, pláne, miután kimentünk oda M nővéréhez vacsorázni, és az RER-ről leszállva balra megpillantottam a kastélyt, jobbra pedig a görög jellegű monumentális templomot, majd este végighajtva a városon szembesültem az élénk éjszakai élettel. Azért tettünk még egy kósza kitérőt Levallois-ba is (Párizs egyik észak-nyugati elővárosa, olyan szinten összeépülve vele, hogy a metróról leszállva az ember nem érzékeli, hogy egy másik városban jár), de egy héten belül átköltöztünk egy saint-germain-i hotelbe, és elkezdtük módszeresen zaklatni a helyi ingatlanirodákat. Merthogy innen M megszabadul napi minimum 2 óra ingázástól (a munkahelye Le Peq-ben van, ami a szomszédos kisváros és RER-megálló), olcsóbban jutunk több négyzetméterhez, és bizony franciább Párizsnál (ezt nem fejtem ki, mindenki értse, ahogy akarja). Itt 4 napon belül megtaláltam az álomkonyhámat annyi szépséghibával, hogy a lakás (a többi helyi kiadó lakással egyetemben) bútorozatlan volt. Beindítottuk a bérbevételi folyamatot, és 4-én elindultunk Bordeaux-ba, hogy kicsit kifújjuk magunkat a családi fészekben. Persze az ottani nyaralás sem volt teljes egészében nyaralás, hiszen az ingatlanos egy ottani irodájában véglegesítenünk kellett a papírmunkát, és el kellett kezdenünk bútorokat felkutatni, no meg némi nyári ruhatárat is beszerezni, hiszen az elmúlt két évben Észak-Angliában semmifajta frissítés nem volt indokolt.
25-én úgy érkeztünk vissza Saint-Germain-be, hogy miután átvesszük a kulcsokat, majd megérkezik az ágyunk, egy kanapé és egy könyvespolc. Hát nem érkezett meg: két napig harcoltunk értük, míg végül sógornői segédlettel mi magunk hazaszállítottuk őket… Az elkövetkező napokban harcba kezdünk a francia bürokrácia ellen (per pillanat még ők vannak nyerésben), illetve nekiálltunk benépesíteni a lakást elektromos ketyerékkel, tisztítószerekkel és mindenféle kütyüvel, amik az élethez elengedhetetlenül szükségesek. Augusztus elsején M munkába állt, én elkezdtem belerázódni a saint-germain-i életbe, és most ott tartunk, hogy még mindig rengeteg minden hiányzik (köztük olyan esszenciális javak, mint székek, étkező- és dohányzóasztal), hiszen autó nélkül az ilyen beszerzések rémálomba illenek, de már világlik a fény az alagút végén (lekopogtam). Kezdem a konyhában is otthon érezni, magam, bár szinte úgy vagyok vele, hogy újra meg kell tanulnom főzni az elektromos főzőlapon. Úgyhogy itt az ideje, hogy a blogba is új életet leheljek, és megkezdjem a tudósítást a valódi FRANCIA konyhámból!
Ma azért még nem recept jön, hanem az alábbiakban megosztok Veletek néhány random tudnivalót az új otthonunkról, Saint-Germain-en-Laye-ről:
- 1025-ben alapította (Capet) II. (Jámbor) Róbert,
- királyi székhely volt lényegében addig, míg XIV. Lajos fel nem építette Versailles-t, bár utána is királyi város maradt a francia forradalomig,
- a ma látható királyi kastély kápolna részét maga IX. Szent Lajos építtette 1238-ban,
- számos egyéb francia uralkodó mellett maga XIV. Lajos is itt született a IV. Henrik pavilonban, melynek falát egy bölcső jelöli, amely bölcső a város címerébe is beépült,
- a kastély parkját az a Le Notre tervezte, aki a későbbi a versailles-i parkot is kialakította,
- a kastély ma archeológiai múzeumként funkcionál; itt található például a híres Brassempouyi vénusz,
- a város leghíresebb „polgári” szülötte Claude Debussy, akinek a lakóháza a tőlünk szomszédos utcában funkcionál helytörténeti múzeumként,
- 43 ezren lakják, melyből közel 8 ezer lakos angolszász, köszönhetően a helyi nemzetközi gimnáziumnak,
- Párizs belvárosától 19 km-re fekszik, a Szajna partján,
- az A jelzésű RER (mondjuk hév) vonal egyik végállomása, a Diadalív 25 perc alatt érhető el vele,
- a valaha királyi vadászterületként funkcionáló, mesterségesen kialakított saint-germain-i erdő 48 négyzetkilométert tesz ki,
- M nővére azt mondta, hogy Yvelines département (mondjuk megye) legszebb városává kiáltották ki, amiből az következik, hogy a kikiáltók Versailles-nál is szebbnek tartják,
- akinek beugrik a foci, ráhibázott: a Paris SG, vagyis Paris Saint-Germain lényegében itt van,
- sajnálatos módon úgy érzékelem, hogy drágább mint az „átlag” Párizs – az élelmiszer, a brasserie, az étterem, a minden, kivéve az albérletet,
- itt ettem életem talán eddigi legfinomabb croissant -ját, abban a pékségben, ami a lakásunktól 3 percre található (ebben benne foglaltatik a lépcsőzés),
- merthogy még sosem laktam ennyire városközpontban: a házunk egy sétálóutcában van, aminek ha kimegyek a tőlünk saccra 30 méternyire található elejére, velem szemben áll a kastély, mellettem a nagytemplom, és további 10 méternyire az RER-lejárat, a másik irányban pedig 5 perc alatt érem el a piacteret,
- 100 méteres körzeten belül eddig 4 hentest számoltam, van egy zseniális halas és vagy 8 pékség (még keressük a legjobb baguette-t),
- kedden, csütörtökön és vasárnap van piac – én vasárnap járok (eleddig),
- múlt vasárnap M-mel is visszamentünk, és vettünk ludas porcelántányérokat, meg liba-rillettes-et (konfitált/abált husi apróra darálva és zsírban tartósítva), meg baguette-tet, majd ittunk egy ricard-t (ánizslikőr), és jóízűen megebédeltük a baguette-tet a rillettes-tel…
Hát egyelőre ennyi jutott eszembe, ill. ennyire van ma időm, de majd alkalmasint mesélek még Saint-Germain-ről (vélhetőleg a Facebook-on), legközelebb pedig már (remélhetőleg holnap) recepttel (is) jelentkezem.