Szardínia a legtöbb ember számára az, ami a konzervben „terem”. Félreértés ne essék, ezt nem ítéletként írom, pusztán ténymegállapításként, hiszen teljesen érthető, hogy a tengerpartot nélkülöző hazánkban friss szardíniához hozzájutni bár nem lehetetlen, de még ma sem egyszerű feladat (mint annyi más esetben is, itt is budapestiek előnyben). És az sem meglepő, hogy az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ezt az aprócska halacskát frissen is lehetne fogyasztani, hiszen a beidegződés nagyúr. Aztán esetleg egy mediterrán nyaralás alkalmával megkóstolja az ember, hiszen a grillezett szardínia a mediterrán tájak elmaradhatatlan nyári fogása, és akkor aztán vélhetőleg beleszeret.
Bevallom egyébként, korábban is én sem szenteltem túl sok figyelmet neki. Még az első angliai évben készítettem egészben, csicseriborsóval körítve, és nem tudom, mit ronthattam el, de valami borzalmas volt, ráadásul utána napokig bűzlött a konyha is. Aztán később próbáltam neki igazságot szolgáltatni: időnként kisütöttem néhány filét, szimplán, fűszeres lisztben megforgatva, ami finom volt, de még nem került ki az említésre sem érdemes kategóriából. (Mielőtt valaki megjegyezné, hogy miért kell nekem Angliában egy alapvetően meleg vizekben élő halat erőltetnem, igyekszem leszögezni, hogy az angol partoknál is halásszák, bár ezek nagyobbak a mediterrán szardíniánál. Az angolok esetenként pilchardként hivatkoznak rájuk, és van bizony olyan angol, aki nem is tudja, hogy amit pilchard néven szeret, az valójában szardínia.)
Aztán Franciaországba költözve, egyik nap, ahogy zsákmány után nézegelődtem a halasnál, a szardíniára pillantva beugrott Monsieur Anyukája, aki a tavalyi La Rochelle-i kirándulás alkalmával folyamatosan arról beszélt, hogy ő majd grillezett szardíniát óhajt vacsorára, mert neki az a kedvence. Persze végül nem lett belőle semmi, mert a korábban menőnek kikiáltott halétteremben, ami aztán enyhén szólva is csalódásnak bizonyult, csak „felkapottabb”, drága halakat tartottak, meg egyéb (túlfőzött) tengeri kütyüket. De mindenesetre akkor ott a halasnál én eldöntöttem, hogy itt az ideje, ki kell próbálni a grillezett szardíniát, pláne, hogy Anyukám szeretetcsomagban utánam küldte az évek óta nélkülözött grillserpenyőmet. (Tudom, tudom: a grillserpenyő nem egyenlő a kerti grillel, de a semminél sokkal-sokkal jobb!) Úgyhogy vettem 8 szardíniát kemény 96 euró centért (!), és boldogan hazaindultam a zsákmánnyal. Hogy aztán itthon konstatáljam, hogy kis barátaim még teljesen egyben vannak, ergo a belezés rám maradt. A kezdeti „hú a manóba” után hozzáfordultam a Youtube barátomhoz, ahol megtaláltam az alábbi videót, aminek a segítségével pár perc alatt minden csúnyaságtól megszabadultam, és az előbbi hőstettemtől mérhetetlen büszkeséggel eltelve már pácoltam is a kis fickókat.
Ezúttal a mediterrán módinak megfelelően kakukkfűvel, citrommal, némi őrölt római köménnyel, illetve olívaolajjal. És aztán a szimpla zöldsalival és kenyérrel fogyasztott végeredmény olyan nagyon finom volt, hogy egy héten belül másodszor is vettem belőlük, hogy kipróbáljak egy még izgalmasabbnak ígérkező harissás pácot. (A harissa a Magreb országok jellemző fűszerpasztája, melynek alapját a többféle, különböző erősségű paprika adja. A paprikapürét tovább fűszerezik még fokhagymával, őrölt koriandermaggal és köménymaggal, és általában növényi olajjal elegyítik. Franciaországban mindenhol kapható tubusos kivitel, otthon pedig arab, illetve ázsiai élelmiszerboltokban lehet hozzájutni, de házilag is könnyedén előállítható.)
Mediterrán citromos szardínia
Hozzávalók:
- 8 egész szardínia kibelezve, lehetőleg fejével együtt
- 8 kakukkfűág
- 3 kezeletlen citrom (mindegyik reszelt héja + 2,5 citrom leve megy a pácba, a maradék fél citrom dekorálásra kell)
- 3 evőkanál olívaolaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál őrölt római kömény
A kibelezett szardíniákat kívül-belül alaposan leitattam konyhai papírtörlővel, a hasukba bedugtam egy-egy kakukkfűágat, majd egy zárható dobozba sorjáztam őket. A pác hozzávalóit, vagyis a citromok lereszelt héját, és kettő és félnek a levét, az olívaolajat, a zúzott fokhagymát és a római köményt alaposan elkevertem, majd a halra öntöttem, lefedtem, és időnként átforgatva, hogy a pác az összes halat átjárja, négy órán át a hűtőben marináltam őket.
A négy óra leteltével max lángon felhevítettem a grillserpenyőmet. A halakat kiemeltem a pácból egy papírtörlőre, óvatosan sóztam és borsoztam, majd kitártam az összes ablakot, és maximumra felnyomtam a szagelszívót. Végezetül a halacskákat oldalanként 2-3 percig grilleztem, miközben egy ecset segítségével folyamatosan kenegettem őket a páclével.
Ahogy már fentebb említettem, az elmaradhatatlan fehérboron kívül friss baguette-tet és épphogy vinaigrettes zöldsalit kaptak kísérőül.
Harissával pácolt szardínia
Hozzávalók:
- 12 szardínia
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
- 2 evőkanál harissa paszta
- 2 teáskanál méz
- 1 lime leve és reszelt héja
- 1 teáskanál őrölt koriander
A második alkalommal már 12 szardíniát vettem, mondván a jóból sosem elég…
Itt is egyébként lényegében ugyanígy jártam el, mint a citromos szardíniánál, annyi különbséggel, hogy ezúttal csak 2 órát mertem a halacskákat a pácban hagyni, nehogy aztán a harissa minden szardíniaízt elnyomjon.
Ezúttal a vinaigrette-be kevertem kevés zúzott fokhagymát, mézet és dijoni mustárt is, illetve kanalaztam némi guacamolét is a halak mellé, mert úgy tartotta a kedvem.
És ez is nagyon-nagyon finom volt, de azt kell mondjam, hogy a várakozásommal ellentétben, az egyszerű citromos pác kenterbe verte a harissás verziót…
A kétszeri edzést követően pedig némileg nagyképűen ezennel kijelentem, hogy immáron egész tehetséges hasfelmetszőnek vélem magam.
