Van Franciaországban ez a Gourmand nevezetű gasztromagazin, amit nem nagyon veszek, mert számomra a stílusa túlságosan – hogy is mondjam? – földhözragadt... Meg azért sem, mert a lap arca és mindenhatója Cyril Lignac, akiről lényegében semmit nem tudok, csak annyit, hogy itt a csapból is ő folyik, továbbá hogy túlkozmetikázott a fizimiskája, nem tetszik a hangja, és tenyérbe mászó az ábrázata, úgyhogy per pillanat nem is akarok ennél többet megtudni róla. Viszont a múltkor az történt, hogy kifogtam egy igazán lassan haladó sort a szupermarketben a pénztárnál, és unalmamban néztem jobbra-balra, míg kiszúrtam a sor mellé helyezett újságokat. Nem volt sokféle, csak egy tévéújság, az adott üzlet saját mini szakácskönyve (amit már többször átforgattam, de nem keltette fel az érdeklődésemet még akkor sem, amikor már annyira vágytam valamiféle gasztroimpluzusra, hogy szinte bármilyen újságot megvettem volna, csak legyen már valami!) és a Gourmand. Hát akkor levettem azt, és ahogy megláttam a teljes címlapot, miszerint a levesekre koncentrál, ráadásul Stéphane Reynaud vendégszerepel benne, úgy döntöttem, ez a szám megérett a kosaramra. (S.R. egy nagysikerű francia szakácskönyvszerző, illetve a Michelin és a Gault&Millaut által is értékelt Villa 9 Trois nevezetű étterem tulajdonos-séfje, és kerek, kedves ábrázata van. Több könyvére pedig már Angliában is elkezdtem fenni a fogam.)
Itthon aztán pikk-pakk átfutottam a lapot, megállapítottam, hogy nem dobtam ki az ablakon azt a közel 3 eurót, s azzal félre is tettem, mert épp nem szenvedtünk leves hiányban. Úgy 5 napja vehettem újra elő, immáron főzési szándékkal, és találtam is benne egy kellemesnek ígérkező igazi téli levest, ami sütőtökből és karfiolból készül (érdekes párosítás!). A recept egyébként teljesen csupasz volt, gyakorlatilag mindenféle fűszerezést nélkülözött, de azon ugye könnyen lehet segíteni, ahogy az alábbi példa is mutatja. Ami pedig végképp sokat dob az értékén, hogy alatta kis keretben elárulja, hogyan készíthetünk a kikapargatott magokból ropogtatnivalót, ami amellett, hogy csodás a leveshez, állandó nassolnivalóként szolgált engem az elmúlt napokban…
Karfiolos sütőtökkrémleves (Soupe de citrouille et de chou-fleur)
Hozzávalók:
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1 nagy vöröshagyma - felkockázva
- 1 kis sütőtök (megtisztítva úgy 50 deka) – megpucolva, kimagozva, felkockázva
- 1 kis karfiol – rózsáira szedve
- 1 evőkanál fehérborecet
- 1 teáskanál őrölt római kömény
- 1 dl zsíros tejszín
- 2 teáskanál méz (nekem ennyi hiányzott)
- szerecsendió
A karfiolrózsákat egy nagy tálba halmozom, felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi, és beleöntöm az ecetet. 5 perc múlva leöntöm róla az ecetes vizet, majd sima vízben kiáztatom belőle az ecetízt. (Ez elvileg azért jó, mert így főzés közben nem lesz erős karfiolszag mindenütt. És tényleg!)
Egy nagyobb lábosban az olívaolajon, közepes lángon, kevés só kíséretében 5 percig párolom a hagymát. Eztán hozzáadom a sütőtökkockákat és a karfiolrózsákat, ismét sózom, továbbá borsozom és megszórom a római köménnyel, majd így is pirítgatom őket 5 percig, időnként átkevergetve. Következő lépésként felöntöm 7,5 deci frissen forralt vízzel, befedem, és kis lángon 25 perc alatt készre főzöm.
A megfőtt levest botmixerrel pürésítem, hozzákeverem a tejszínt, majd további sóval és borssal, illetve mézzel és szerecsendióval beélesítem az ízeket.
A levest pirított tökmaggal megszórva és kevés extra szűz olívaolajjal meglocsolva tálalom.
A pirított tökmaghoz a tökből kioperált magokat alaposan átmosom, majd amennyire csak lehetséges leszárogatom. Egy tálba szórom őket, rájuk locsolok egy kevés olívaolajat és sót, alaposan átforgatom őket, végül 175 fokra előmelegített sütőben úgy 35-40 perc alatt, egyszer átkeverve, készre sütöm őket. (Vigyázat, egy idő után nekiállhatnak pattogni, úgyhogy mindenki óvatosan nyitogassa a sütőajtót!)
Egyébként mivel az én legnagyobb lábosom is csak bruttó 2,7 litert bír el, nem tudtam az összes karfiolrózsát beleszuszakolni. Ami kimaradt, átforgattam némi sóval, borssal, őrölt korianderrel, őrölt római köménnyel és olívaolajjal, majd 200 fokon megsütöttem, és csudafinom karfiolt kaptam. (Tervezem megemlíteni majd az utóéletét is.)