A múlt hét végén Monsieur meglepő kijelentéssel élt: egy darabig inkább csak gyümölcsöt szeretne reggelire, mivel redukálni szeretné a fogyasztandó cukormennyiséget (ennyit arról, hogy amúgy is csak karcsúsított muffinokat kapott!).
Azért ezt nem vehettem száz százalékig komolyan, így arra jutottam, hogy oké, megkapja gyümölcsérintést, de adok alá valami olyasmit is, ami által kihúzza a délelőttöt, és nem fut már 11.30-kor a benga irodai kantinba, hogy valami zsírtól csöpögő, alapvető odafigyelés hiányában készült duplaadagnyi borzalmat magába tömjön. Persze kapóra jött az is, hogy leledzett otthon egy termetes ananász, amivel kezdeni kellett valamit, és mi lenne kézenfekvőbb, mint amerikai palacsintára pakolni…?
Ami a palacsintát illeti, már többször alkalmaztam Nigella receptjét (banyek, már ötven éves, hát nem hihetetlen - az a nő egy CSODA!!!), tehát most is kézenfekvő volt, hogy az Ő könyvét emeljem le a polcról (azt azért be kell vallanom, hogy sosem tálaltam úgy, ahogy ott szerepel, azaz bacon-nel és juharsziruppal). Annyi tésztabeli változtatással éltem, hogy icurka-picurkával több cukrot raktam bele (1 tk helyett 2 ek-nyit), és illatosítottam egy kis fahéjjal. Az ananászt pedig nagyjából úgy dolgoztam föl, ahogy az almát szoktam a chausson aux pommes-hoz.
Amerikai palacsinta ananásszal
Hozzávalók a palacsintához:
- 225 g liszt
- 2 teáskanál sütőpor
- 2 evőkanál nádcukor
- 1 csipet só
- 1 teáskanálnyi fahéj
- 3 dl zsíros tej
- 2 tojás
- 30 g vaj
Első teendőm, hogy mikróban felolvasztom a vajat, hogy legyen ideje lehűlni, és ne ártson összekeveréskor a tojásnak. Eztán szépen kimérem a lisztet, hozzákeverem a sütőport, a cukrot, a sót és a fahéjat – és ezennel végeztem is a száraz hozzávalókkal.
Jöhetnek a nedvesek: mérőkancsóban kézihabverővel összekeverem a tejet a tojással, hozzádolgozom a vajat, és nyúlok a palacsintasütőért, hogy szépen közepes lángon felmelegítsem (mivel szert tettem egy abszolút tapadásmentes palacsintasütőre, nem használok semmiféle zsiradékot a sütéshez). Amíg felmelegszik, hozzáöntöm a vizeseket a porosokhoz, és szintúgy a habverővel baromi alaposan elkeverem őket.
ÉS nekilátok a sütésnek (Nigella most biztos azt mondaná, hogy igazán nyugtató hatással bír a megfáradt lélekre, ahogy sorra kerülnek ki a kezeink közül az aranybarna lepénykék): egyszerre mindig négyet csinálok, úgy lánytenyérnyi nagyságúakat, amiket óvatosan egy minimerőkanállal porciózok ki. Mindig akkor fordítok rajtuk egy műanyagspatulával, amikor a tetejükön kis buborékok jelennek meg.
Hozzávalók az ananász-dzsemhez (igazság szerint a manó tudja, lehet-e annak nevezni…?):
- egy ananász
- úgy 20 g vaj
- 1,5 evőkanál nádcukor
- 1 citrom reszelt héja
- fél citrom leve
- 1 teáskanálnyi őrölt fahéj
Veszek egy óriási műanyag vágódeszkát, egy nagy kést, valamint jóadag izom- és lelkierőt, és nekiesek… levágom a tetejét, aztán az alját, és végül az oldalakat is lecsupaszítom. Eztán hosszában felezem, kivágom a kemény közepét, és az illatos, nedvdús gyümölcshúst apróra kockázom.
Jöhet a sütés-főzés: a felmelegített párolóserpenyőben felolvasztom a vajat, rádobom az ananászdarabkákat, megszórom a cukorral és a fahéjjal, ráreszelem a citromhéjat, belefacsarom a fél citrom levét, és türelmesen összeolvasztgatom, és lefedve főzögetem úgy 10 percig. Ekkor agresszívabb eszközhöz folyamodom, ugyanis előveszem a krumplitörőt, és feléből nagyjából végigmegyek vele a gyümölcsdarabokon. Eztán újra lefedve főzöm néhány percig, majd fedő nélkül kicsit besűrítem.
Abszolút találomra ment az egész, de Monsieur már az illatra rendkívül lázba jött, majd mikor nem figyeltem oda, tipikus férfimódszerrel (hüvelyk és mutatóujjat öszefogva kicsíp egy darab, majd szájbahelyez, és végül lenyalogat) tesztelte a végeredmény, és fülig érő mosollyal közölte, hogy alig várja, hogy végre hétfő reggel legyen!
És eljött a hétfő reggel: a palacsinták harmada elfogyott, és Monsieur szinte már beteges módon, mosolyogva indult munkába...