Már régóta szemezgettem Nigella színpompás sültpaprika-salátájával, de közelebbi kapcsolatba még nem kerültünk egymással ez idáig. De most minden adva volt hozzá: akadt sárga és piros kalifpaprikám, sőt egy fél doboz fetám is a hűtőben. Már csak annyi gondom akadt, hogy Nigella báránylapockából készült hússaláta mellé tálalta az ő verzióját, nekem azonban nem állt szándékomban husit adni mellé, ugyanis a sós fetával bolondított nyáridéző édességű paprikát főszereplőnek akartam. Többféle körítés is eszembe jutott, és végül a bulgur lett a nyertes. Tulajdonképp így utólag abszolút evidenciának tűnik - hogy is juthatott más is az eszembe…? És ha már lúd, legyen kövér alapon, adtam hozzá egy kis konzervszardíniát, hogy még színesebb legyen a tányér (gondoljunk csak bele, hány féle íz, hány féle textúra!).
Sültpaprika fetával, bulgursalival és szardíniával (2 főre kalkulálva)
Hozzávalók a fetás sültpaprikához:
- 1-1 piros és sárga kaliforniai paprika
- szárított fokhagymával ízesített extraszűz olívaolaj
- kevés fluer de sel (ez estben szerintem a sima kisszemű tengeri só nem kielégítő)
- 12-15 dkg feta
- néhány szál petrezselyem a díszítéshez
Azzal kezdek, hogy a sütőrácsot a sütő alsó harmadába rakom, és előmelegítem 250 fokra. Amíg bemelegszik, megmosom a paprikákat, alaposan megtörölgetem őket, majd egy kisebb tepsiben megágyazok nekik alufóliával, és belefektetem őket. Ha elég forró odabent a hangulat, betolom a paprikákat, és alaposan odapörkölök nekik (értsd mindkét oldalukat kvázi szenesre sütöm).
Ha már tényleg fekete és hólyagos a héjuk, kiszedem őket, betakarom őket újabb adag alufóliával, és negyed óráig békénhagyom. Ezalatt az idő alatt szépen összesnek, és a héjukat könnyedén le tudom húzni. Ha ez is megvan, kiszedem a magokat és az ereket, majd szép háromszögekre vagdosom őket, és egy lapostányérra kerülnek. Megöntözöm őket a Ferran Adriá nevével fémjelzett szárított fokhagymával ízesített olívaolajjal (a sarki közértben lőttem, ráadásul igen kedvező áron – hát nem hihetetlen?), és a hűtőbe teszem őket durván másfél órára, hogy szokják egymás ízét. (Ezalatt elkészítem a bulgursalit.)
Ha letelt a másfél óra, két nagytányérra osztom a paprikaszeleteket (váltakozva a pirosat a sárgával), rájukvagdosom a fetát, finoman megszórom fleur de sel-lel, és petrezselyemmel díszítem őket. Majd melléjük tálalom a következő bulgursalátát...
Hozzávalók a bulgursalihoz:
- 15 dkg bulgur (azaz búzatöret - rendkívül egészséges, finom és rengetegféleképpen készíthető)
- 1 kisfej lilahagyma
- ½-1 dl extraszűz olívaolaj (érzéssel)
- ¾ erőspaprika (chili híján kényszermegoldás)
- fél citrom leve
- 1 csokor petrezselyem
- só
Átöblítem a bulgurt, majd nagyjából 10 perc alatt megfőzöm, és beleöntöm egy jénaiba. Ha picit hűlt, apróra vágom a lilahagymát, az erőspaprikát és a petrezselymet, majd a citromlével, az olívaolajjal és egy csapott kávéskanál sóval egyetemben a bulgurhoz keverem. Ezennel megvagyok, mehet ez is egy órára a hűtőbe. (Alapvetően mind a bulgursalinak, mind a paprikáknak jót tesz, ha minél hosszabb idejük van a hűtőben összeszokni, de idő híján az 1-másfél óra is tökéletesen megteszi.)
És ha már nagyon kiéheztünk, csak tálalás van vissza, azaz ahogy már fentebb írtam, a nagytárnyéron egymás mellé kerülnek a paprikák a bulgurral, és mivel telhetetlen vagyok, még egy olajos szardínia konzervet is kibontok, és szépen rájuk helyezem a letisztogatott, gerinccsatornájától megfosztott filéket. (Nem tudom, más hogy van vele, de nekem a gerincrész bár nagyon egészséges, de nem jön be, és ha már azt kiszedegetem, megszabadítom a halacskákat az oldalukat borító pikkelyszerűségektől is.)
És a tetszési index? Mikor Monsieur hazajött, kérdezte, ehet-e tésztát (volt még maradék a tonhalas tésztából), én meg mondtam, hogy nem, mert ma mást eszünk. De mit? Salátát. Enyhe fintor. Biztos nem lehetne tésztát? Nem, már minden elő van készítve. Kukk a hűtőbe. Hm, ez mi? A saláta alapja. Hmmm, akkor jó. Tálaltam. Monsieur arcán kisütött a nap. És az enyémen is.
