Emlékszem, még jó pár éve egyszer az azóta Párizsba emigrált, és réges-rég nem látott barátnőmmel enyhén kicsípve csak úgy betévedtünk a Vásárcsarnokba (azért a nagybetű, mert a Fővám tériről beszélek), és egyszerre jött ránk, hogy elfogyott a füstölt szalonnánk. A hentes fiú, ahol végül kiköszörültük a csorbát, teljesen el volt halva, hogy két fiatal lány, és füstölt szalonnát vesznek. Mondtuk neki, hogy ez teljesen normális, imádjuk, néha akár magában is. És így van: a füstölt szalonna meggyőződésem szerint minden magyar konyhának kötelező tartozéka. Annyira sokoldalúan használható, annyira feldob mindent, hogy nem is tudom, mit kezdenék hosszútávon nélküle.
Itt Angliában persze nem lehet kapni. (Nem is értem, hogy lehetnek olyan nagyon kövérek füstölt szalonna nélkül, mert olyan nagyon kövérek némelyek bizony, mintha napi fél kilót falnának belőle.) Úgyhogy most kókadoznék jobbra is meg balra is, ha Anyukám nem küldene vagy hármat belőle minden egyes szeretetcsomagban. Hát így van nekem füstölt kenyérszalonnám. Sőt, most először, azon kaptam magam, hogy túl sok. Annyira sok, ami azonnali cselekvésért kiált, nem elég csak úgy elrántottázgatni.
Hát szétnéztem, és megakadt a szemem a múlt héten sok egyéb mással egyetemben hazacipelt másfél kiló vöröshagymán, és rögtön beugrott, hogy van egy leveles tésztám is a mélyhűtőben, hát lepény lesz belőle. Tészta, némi tejföl, szalonna, szalonnazsírban sült hagyma. Pár szeletnyi rusztikus éden. (Azon eltűnődtem, hogy fokhagymát keverjek-e a tejfölbe, de végül elvetettem, mondván ne nyomja el a hosszan párolt vöröshagyma édességét. A kakukkfüvön is sokat méláztam, és ott a középutas megoldás nyert: használok, de nem túl sokat - csak úgy aláfestésnek, de semmiképp nem lényegi szereplőnek.)
Szalonnás-hagymás lepény
Hozzávalók:
- 10 dkg füstölt kenyérszalonna kockákra vágva
- 5 közepes, illetve nagy fej vöröshagyma vegyesen; félbevágva, majd vékonyan felcsíkozva
- fél teáskanál kakukkfű
- 1 csomag kinyújtott leveles tészta
- 4 evőkanál tejföl
- só és frissen őrölt bors
Előmelegítem a sütőt 200 fokra (gáz 6-os fokozat).
Egy serpenyőben erős lángon kisütöm a szalonnából a zsírt, majd a pörcöket szűrőlapáttal félreteszem. A helyükre a szeletelt vöröshagyma kerül: kicsit sózom, majd nagy lángon kevergetve pirítom míg kicsit összeesik, ekkor megszórom a kakukkfűvel, lejjebb veszem a lángot, lefedem, és úgy 20 percig párolom. Közben azért néha-néha átkeverem, az ugyanis bűbájos tőle, ha kicsit megbarnul, de azért meg ne égjen.
Míg a hagyma készül, kitekerem a leveles tésztát, sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetem, majd a szélére úgy egy centis keretet vágok, de nem vágom át a tésztát teljesen, míg magát a belső „képet” egy villával random módon megszurkálom – ezzel az a célom, hogy a széle kicsit felpuffadjon, míg a belseje lapos maradjon. Nagyjából 15 perc alatt, míg kicsit megbarnul, elősütöm a sütőben.
Ha a hagyma is megvan, és a tészta is megvan, jöhet az összeszerelés. A tésztát megkenem a négy evőkanálnyi tejföllel, megszórom a szalonnapörcökkel, borsozom (sózni nem sózom, mert a füstölt szalonna, illetve a zsírja elég sós, továbbá a hagyma kicsit külön is sózva vagyon), elosztom rajta a hagymát, és újabb 10 perc alatt szépen összesütöm.
Naivan négybe vágom, pedig ekkor már tudom, hogy Monsieur minimum két szeletet megeszik, és híg vinaigrette-tel (nem akarom a szokásos mód olajosra, elég zsír van már mindenfelé – másfél evőkanál balzsamecet, másfél evőkanál extra szűz olívaolaj, egy evőkanál víz, só és frissen őrölt bors) meglocsolgatott vegyes zöldsalátával tálalom.
(Monsieur: „Oh, c’est bon, qu'est ce que c'est bon! Qu'est ce que c'est bon! Délicieux!”
Majd vesz még egy szeletet. Előző felkiáltások újra és újra. Miután az is elfogyott, megkérdezte, hogy ebben ugye nincs sok zsír/kalória…?!
Hát de van, bizony, rengeteg! Azért olyan finom!)
