Négy-öt éve, mikor Monsiuer-t Londonba exportálták tréningre másfél hónapra, egy hétre én is csatlakoztam hozzá. Ott aztán azon kívül, hogy heves vonzalmat fejlesztettem ki gyöngéd női lelkemben a lüktető város iránt, megismerkedtem a Tuk-tukkal is. Bár gyanítom, több Tuk-tukba is belefuthat az, aki Londonba téved, nekem A Tuk-tuk a közvetlen a szállodánk mellett, Bayswaterben létesített ázsiai vendéglátóipari egység, amely bár magát thaiként jellemzi, gyanítom azért azért további ázsiai nációk fogásai is fellelhetők az igencsak tetemes étlapon. Bár ez engem hidegen hagyott. Mint ahogy az is, hogy a személyzet egyértelműen nem thaiokból állt, hanem malájokból, akik igen nagylétszámban képviseltették magukat akkoriban a környéken (hogy azóta mi a helyzet, arról sajnos fogalmam sincs). Második este fedeztem fel őket magamnak, és biztató jelként értékeltem, hogy kellőképpen népes közönségük kellőképpen nagy hányadát ázsiaik tették ki. És nem csak helyben fogyasztásra volt lehetőség, hanem pár percnyi várakozás után feltankolhattam a kiválasztott, általában királyrákkal dúsított pirított tésztaételemet, hogy aztán a szállodai szobában az ágyon elterülve a tévé előtt egyem meg, ami már önmagában majdhogynem akkora gyönyörűséget okozott, mint maga a fogyasztás, tekintve, hogy nálunk az ágyból tévézés kizárva, merthogy nem tárolunk erre alkalmas készüléket a hálóban, másrészt pedig én kelnék ki magamból a legjobban, ha bárki is kettőnk közül arra vetemedne, hogy az illatos ágyikóban falatozzon.
Egyébként be kell vallanom, nem voltam valami kísérletező kedvű, talán ha két ételt kipróbáltam, és azokhoz ragaszkodtam. Azokhoz viszont annyira, hogy egyik nap képes voltam a Towertől visszametrózni, hogy azt ebédeljem, amit aztán este meghallván Monsieur úgy értékelt, hogy nem vagyok normális, hogy még a kultúrával szemben is képes vagyok a hasamat előnyben részesíteni. Ez egyébként nem (feltétlenül) igaz, de mindegy.
Pedig láttam ám én mást is, ami felkeltette az érdeklődésemet! Többször láttam filigrán ázsiai lányokat óriási ibrikek fölé hajolva hol pálcikával ezt-azt kivéve, majd lenyelve belőle, hol szintén óriásméretű kanalakkal lefetyelni. Lelki szemeimmel magamat is elképzeltem hasonlóképpen, de aztán a kíváncsiságomat legyűrte a kipróbált finomság utáni vágyakozás. Amit aztán utólag már bántam rendesen, tekintve, hogy egy tésztalevesbe is bele lehet pakolni mindazt, amire én vágytam, nevezetesen a csodás-színes zöldségeket, meg a királyrákot.
Lényegében azóta vágyakoztam egy ilyen levesre, pláne, hogy az utóbbi időben az interneten, meg szakácskönyvekben, meg „szaklapokban” mindenütt szembejött velem egy-egy fajta, úgyhogy elhatároztam, hogy itt az ideje, hogy abszolváljam.
Csöppet sem nagy ördöngösség egyébként, sőt, miket beszélek, egy ilyet összehozni a világ legegyszerűbb dolgai közé tartozik, bár tény és való, hogy otthon némileg megnehezíti a feladatot a keleti hozzávalók beszerzése, ami egyébként azért csöppet sem lehetetlen, tessék csak az itt-ott előforduló Ázsia boltokra gondolni. Az alapot húsleves, chili, cukor, csillagánizs, gyömbér és szójaszósz adják, amit még esetleg ki lehet egészíteni lime-mal vagy citromfűvel, sőt, gondolatban azzal is eljátszottam, hogy mi lenne, ha tamarindpasztát is kevernék bele…?
Aztán ha a lé forrdogál, lényegében azt pakolunk bele, amit akarunk, ami kéznél van, vagy amitől szabadulni akarunk. Én most kivételesen direkte erre az alkalomra vásároltam. Kelt, shiitakét, hosszúszárú brokkolit, zöldbabot és bébikukoricát, sőt, mindezt kicsit nagyobb mennyiségben, mert már a maradékra is volt másnapra tervem. És a tésztán kívül emellett még lazaccal dúsítottam, mert már régóta ki akartam próbálni levesbe.
De kinek-kinek saját ízlése szerint kísérletezésre fel!
Ázsiai udon tészta leves lazaccal
Hozzávalók 4 adaghoz:
- 1,25 l csirkehúsleves
- 1 bird’s eye chili
- 1 evőkanál nagyon melaszos barnacukor
- 1 csillagánizs
- egy háromcentis gyömbérdarab gyufaszálakra vágva
- 3 evőkanál szójaszósz
- 150 g kel a vastagabb főerétől megszabadítva, vastagon felcsíkozva
- 70 g shiitake gomba felezve, majd vastagabb darabokra vágva, a szárak félbevágva
- 20 dkg lazac lebőrözve, falatnyi darabokra vágva
- 80 g hosszúszárú brokkoli
- 40 g bébikukorica, valamennyi háromba vágva
- 40 g finom, vágott zöldbab
- 1 csokor koriander, a szárak finomra vágva, a levelek félretéve
- 160 g babcsíra
- 2 * 150 g kész udon tészta (az udon tészta egy igen vastag, húsos, tömény, kicsit gumíszerű japán tészta)
Felforralom a levest a gyömbérrel, cukorral, csillagánizzsal, a karikára vágott chilivel és a szójaszósszal. Mikor már szépen lobog, kicsit mérséklem a lángot, és belekeverem a keldarabokat és a shiitake gomba szárakat. Egy perccel később magát a gombát, újabb perc elteltével a lazacot, ismét egy perc múlva a brokkolit, még egy perc elteltével a bébikukoricát, a zöldbabot és felaprított korianderszárakat, majd ezúttal úgy másfél, 2 percen belül a babcsírát. Hagyom, hogy rottyanjon egyet, majd elzárom a lángot, és tálalok. (Fontos, hogy ne főzzük agyon a zöldségeket, és aszerint válogassuk meg a bepakolásuk sorrendjét, hogy melyikük mennyi idő alatt fő ressre.)
Mivel ketten eszünk, ezért csak az egyik 15 dekás udon-csomagot bontom ki, és elosztom két nagyon mély tányér között, majd a könnyebb fogyaszthatóság kedvéért – szégyen-nem szégyen – egy ollóval darabokra vágom a tésztaszálakat. Mindegyikre rámerek egy nagy adag levest, majd megszórom a tetejüket felaprított korianderlevekkel, és meg is vagyok. Tradicionálisan a tartalmat pálcikákkal kéne kienni, míg a levet nagyobb, fából készült kanállal kimerni, de nincs készletünk. Sima kanállal is nagyon finom.
