Muszáj megírnom ezt a listát, mert időnként nyüszítek magamban, annyira hiányzik egy-egy étel otthonról. Most épp a spárgával vagyok így, a csodás kötegek látványával a standokon, az illatukkal, és azzal, hogy abban a rövid időszakban, mindenhol ott vannak. Annyiszor készítem őket, hogy már szinte elegünk van belőlük, aztán mikor elmúlik a szezon, mégis elszontyolodunk, és alig várjuk a következő évi termést. És bizony úgy látom, hogy otthon már tombol a láz...
Szóval ezzel a listával szándékozom kiírni magamból a hiányukat, aztán meg nem árt időnként belső leltárt sem tartani.
Spárga. Ilyen felvezetés után mivel is kezdhetnék mással?! Elvileg ugye itt is van spárgaszezon, de nem igazán észlelem, tekintve, hogy egész éven át van spárga, de csak a zöld, mindig ugyanúgy néz ki, és ugyanannyiba kerül. Így nem lehet ugyanannyira értékelni, mint otthon. Nincs a levegőben az a sóvárgással teli izgalom, nem figyeli az ember napról napra, hogyan csökken az ára, nincs az, hogy ma fehér spárgát veszek, holnap meg zöldet. És milyen csodásak a félkilós kötegek! Itt a legnagyobb köteg, amit eddig láttam 20 vagy 25 dekás volt. Pedig hát az nem mennyiség, azzal biza nem lehet kielégíteni az igényeket! Úgyhogy vágyakozom, vágyakozom csak csendesen.
Füstölt kenyérszalonna. Ha Anyukám nem küldene újra és újra, akkor a konyhám sokat veszítene a házias melegségéből. Hogy mibe is használom? Rántottába, gombaragu alá, karakteresebb tésztaételekhez, tojásos nokedlihez, szükség esetén helyettesítek vele pancettát, kolozsvári szalonnát, erdélyi szalonnát, bacont, akármit. Mihez nem használom tulajdonképp?
TV paprika. Nekem ugye mindenhez igényem van valamilyen zöldségre, így a kenyér plusz felvágott, kenyér plusz sajt reggelikhez is (csak a frissen sült kenyér-bretagne-i sókristályos vaj párosához nem kell semmi, de semmi). És a paprika bizony az egyik legkedveltebb melléjük a részemről. De nem a kaliforniai paprika, az túl édes - igazság szerint én azon kevesek közé tartozom, akik nem rajonganak érte, tulajdonképpen csak sütve szeretem. Úgyhogy ahányszor látom a nagy piros-narancs-zöld pöffetegeket, annyiszor jut eszembe a tv paprika a maga sápatag szerénységében. És a lecsó! Mindig viaskodom magamban, ha Anya küld paprikát, hogy egyesével kebelezzük be őket ehhez-ahhoz, vagy lecsó legyen belőle. Roppant trükkös kérdés…
Hegyes erős. Imádom a chilit, de a chili nem tudja kiváltani a hegyes erőset. Némi túlzással a chilinek csak íze van, textúrája nincs, szemben a mi csípős paprikánkkal (attól az esettől most nagylelkűen tekintsünk el, amikor a paprikának nincs ereje), és bizony számtalan olyan étel van, amibe kell a textúra is. No meg a friss kenyér-kolbász duóhoz csak nem rágcsálhat az ember lánya chilit?
Túró. Körözött, körözött, körözött. Otthon rendszeres reggelim volt, brühü… Monsieur is nagyon megszerette. Aztán még palacsinta, lasagne, csirkemell, túrógombóc, sós lepények. De ami legeslegjobban hiányzik az még mindig a körözött.
Őrölt pirospaprika. Úgy hiszem, nem szorul magyarázatra. Az a mázli, hogy amennyire esszenciális, annyira könnyű szállítani is, úgyhogy kis szerencsével sose fogyok ki belőle.
Sárgahüvelyű zöldbab. Gyerekkorom óta nagy kedvencem a zöldbabfőzelék és a zöldbableves (mármint sárga). Zöldbablevest nem olyan régen elkövettem – nem is rosszul – zöld zöldbabból, de attól tartok, a főzelék az más tészta. Pedig havonta egyszer főzném, az biztos.
Gyalult tök. Érdekes módon otthon évente egyszer-kétszer kívántam a tökfőzeléket, de mióta Angliában élünk, havonta eszembe jut, és hiányzik. Tipikus, nemde?
Sóskakrém. Én a sóskások rendjébe tartozom, ha főzelékről van szó. Az egész család egyébként a spenótot imádja, de Anyukám az én kedvemért készített mindig sóskát is. Tükörtojással, barnarizzsel, nekem maga a gyönyörűség.
Spenótkrém. Sosem főzelékbe. Azt érthetetlen okból nagyon nem szeretem, pedig amúgy minden egyéb formában rajongok a spenótért. A krémet gnocchihoz használtam rendszeresen.
Kolbász. Főzni, sütni, chorizoval jól kiváltható. De ha az ember kenyérrel enné, vagy bárhogy máshogy nyersen használná fel, akkor a könnyedén hozzáférhető chorizo fajták bizony nem elég jó minőségűek, túl durván vannak darálva. És bizony az otthon viszonylag egyszerűen elérhető házi kolbászoknak nincs párja…
Túró Rudi. A túró rudi a külhoni magyarok sóvárgásának kötelező tárgya. Gyanítom, mindenki listáján ott van, akkor is, ha otthon két-háromhavonta egyszer fogyasztották. Muszáj, ételjelkép.
Karalábé. Két évvel ezelőttig rá se voltam hajlandó nézni. Aztán egyszer csak rászántam magam, megkóstoltam, és azóta nem nagyon tudtam ellenállni a zsenge gumóknak. Van bennük valami tiszta, ártatlan, ingerlően kívánatos. A tárkonyos csirkeraguleves elképzelhetetlen karalábé nélkül, és én bizony azt nagyon imádom.
Házi sonka. Dédelgetett gyerekkori emlékem, ahogy a Nagymamáméknál eszem a saját készítésű házi sonkát puha fehér kenyérrel és hagymával. Azóta is nagy kedvencem, és ha nagyritkán hozzájutok, maximálisan kiélvezem. Itt nincs semmi hozzá fogható. Kapható persze pármai sonka, meg serrano és fekete erdei sonka, amik finomak, finomak, de az én szememben bizony nem érnek fel a jó magyar házi sonkával. Pontosabban teljes más jellegűek, telejssen más a felhasználásuk.
Hungária Extra Dry. Imádom a pezsgőt! Nem is csak feltétlenül ünnepelésre, sőt, szeretem nemesíteni vele például a péntek estéket is. Az itt legelterjedtebb cava, prosecco vagy az egyéb habzóborok viszont nem nyerték el a tetszésemet, többségük a közepes lőre kategóriába esik. Igaz, champagne is széles körben hozzáférhető, no de „A PEZSGŐ” viszont már kifejezetten az ünnepi kategória, egyrészt túl drága, másrészt meg olyan lenne csak úgy hét közben kibontani egy üveget, mintha az ember az esküvői ruhájában indulna lötyögni a barátokkal egy tapas bárba. A Hungária Extra Dry azonban minden szempontból tökéletes: a minőségébe csak a kákán is csomót kereső személyiséggel megáldottak vagy ultrasznobok köthetnek bele, ami pedig az árát illeti, ezért a minőségért jobb árat kívánni sem lehetne. Csodás párosítás!
Sima magyar lencse. Gyakran dicsérem írásaimban a puy lencsét, de bizony igazán jó lencsefőzeléket csak hazai lencséből lehet főzni. Számomra pedig nem élet az élet lencsefőzelék nélkül. Havonta egyszer szeretek készíteni egy tetemes mennyiséget, amit aztán vagy öt napon át eszem ebédre, és az ötödik nap sem unom, sőt, szomorú vagyok, mikor elfogy.
Kacsamell. A kacsamell szerintem az egyik legcsodásabb húsféle. Jól elkészítve (nem agyon sütve, hanem szép pirosasan, alig fűszerezve, tökéletesen ropogósra sütött bőrrel) az ünnepi asztal dísze, csodája, jaj de szeretem, elepedek érte! Itt meg bizony nem nagyon lehet kapni. Mondhatni nagyritkán, ha látok egy-két darabot, azt is elképesztően magas áron. Otthon bezzeg mindenhol ott van. Nem mondom, nem olcsó, de nem is drága. Otthon gyakran ettük, mióta itt vagyunk, csak egyszer került az asztalra: Karácsony napján. Ó és a fütölt kacsamell és libamell!
(Monsieur tavaly májusi születésnapi vacsorájának főfogésa: kacsamell, ha jól emlékszem medvehagymás krumplipürével, zöldspárgával és selymes mustárszósszal.)
Egyelőre ők jutottak eszembe. De attól tartok, ez egy folyamatosan bővülő lista…
Kedves Sorstársaim, külföldre szakadt magyarok, akik esetleg idetaláltatok! Ti miért epekedtek, mit hiányoltok otthonról?
És Ti, akik otthon vagytok, mit gondoltok, Nektek mi hiányozna legjobban?