Tavaly, Kasztliba költözésünkkor, mikor már a kezünkben volt az első bérlakásunk kulcsa, és másnap terveztünk is átköltözni a hotelből, elzarándokoltunk egy nagy szupermarketbe, hogy megvegyük a legszükségesebbeket. Ágyneműt, serpenyőket, törölközőket, meg miaszöszöket, amik még időközben eszünkbe jutnak. (Hát ilyet se csináltam még korábban…) Ekkor voltam itt először igazi nagy szupermarketben, mert korábban csak express kiszerelésekbe futottunk be bagettet, sajtot,felvágottat, paradicsomot venni. Ahogy beléptünk a Morrisonsba – ami azóta is a főforrásom, lévén durván 10 perc séta -, az első részleg, ami utunkba akadt, a halas volt. És bármennyire is céltudatosan igyekeztem a háztartási felszerelések felé, Monsieur is bármennyire igyekezett (a feltételezett) irányba állítani, nem bírtam megállni, hogy oda ne rohanjak a herkentyűkkel megrakott polchoz. Rögtön kiszúrtam, hogy akciós a főtt, tisztított garnéla, kettőt adnak egy áráért (amiről még akkor nem tudtam, hogy szinte állandó akció, vagy ha nem, akkor simán fél áron adják), és persze, hogy rögtön pakoltam is a kocsiba, hogyan is állhattam volna ellen, mikor annyira imádom, és mindaddig csak Franciaországban csemegéztem dögivel. Aztán a halak után pár méterrel jöttek a zöldségek, legeslegelőször a saláták. Gyönyörűségesek, minden fajtából, sok olyan is, amiről otthon csak álmodoztam (pl. zsenge zöldborsóhajtás / peashoot), és csinos csomagolásban, gyönyörűséges sötét zölden az egyik kedvencem: spenót! Persze ugrott ez is a kocsiba. Na ekkor Monsieur rámförmedt – lássuk be, jogosan -, hogy élelmiszervásárlásra visszajöhetek másnap, most koncentráljak a lényegre, és menjünk, és különben is, mit akarok kezdeni a szerzeménnyel. És tényleg, mit is?
Egy darab főzőújságom volt (BBC Good Food, 2011 júniusi szám - aligha felejtem el az elsőt…), internetünk még egy hétig nem, így teljesen magamra kellett hagyatkoznom, és bár nem volt nagy rutinom a garnélával (Fraoban Anyósom mindig páncélostól vesz fejenként 12 óriási darabot megfőzve, csinál hozzá majonézt, és előételnek esszük nagy boldogan, növekvő páncélhalmok mögé bújva), mire minden szükségeset beszereztünk, tudtam mit akarok. Visszarohantam a tejes részleghez, vettem egy nagy „csupornyi” rendkívül zsíros tejszínt, kerítettem fokhagymát, majd taglaitellét, és boldog izgatottsággal követtem Uracsot a pénztárhoz.
Másnap a szajréból elkészítettem első kasztlii főztömet, ami gondolom a fentiek után már Nektek is egyértelmű: tagliatellét tejszínes, garnélás, spenótos szósszal. És jól belegondolva nem tudom, illik-e egyáltalán a garnélát spenóttal párosítani, no meg rengeteg tejszínnel kegyetlenül elnehezíteni, de ez az étel valami hihetetlen jól sikerült, és azóta is csorgattam a nyálam, ha visszagondoltam.
Most, ahogy visszajöttünk Franciaországból, és azon kaptam magam, hogy egy extra zacskónyi bébispenóttal jöttem haza a bevásárlásból, hirtelen eszembe jutott. Lehet, hogy ez nálam már csak olyan utazás utáni étel lesz? Mondjuk egyszerű, pikk-pakk fogás, és igazi kényeztetés az elcsigázott léleknek…
Annyit változtattam most rajta, hogy nem főtt garnélát vettem, hanem nyerset fagyasztva, és a gyors körbepirítás után hozzálöttyintettem némi száraz vermutot, mert a garnéla főzés közben szereti az alkoholt. No és lecseréltem a tésztát linguinire, mert az a fő-főkedvencem - olyan húsos, roppanós, jólesően delejes. Ó, és a chilit majdnem elfelejtettem, mert bizony azt is adtam hozzá. Monsieur ebédjének elkészítése után itt árválkodott egy fél darab a konyhapulton, én meg nem tudtam neki ellenállni. Magam sem gondolnám odavalónak, de a függőség, az függőség. Azért kivételesen kicsit meghempergettem a két tenyerem között, és a magok egy részét beleráztam a kukába, nehogy csúnyán összekapjon az ereje a tejszínnel…
Lingiuni tejszínes garnélával és spenóttal
Hozzávalók:
- 40 dkg lingiune tészta
- 1 evőkanál olívaolaj
- 4 nagy gerezd fokhagyma finomra vágva
- fél bird’s eye chili, magjaitól részben megszabadítva
- 225 g nyersen fagyasztott garnéla, kiolvasztva
- 1 dl száraz vermut (utólag átgondolva úgy hiszem, sherryvel karakteresebb lett volna; ja és egyébként a vermut nyugodt lélekkel helyettesíthető fehérborral)
- 10 dkg bébispenót megtisztítva, félbevágva
- 2,5-3 dl nagyon zsíros tejszín (double cream)
- só és sok-sok frissen őrölt bors (fehér lenne az igazi, de csak egy borsőrlőm van, abban pedig nyilván feketét tartok, az előre darált borsban meg nem sok a bizodalmam)
A tésztát a szokásos módon sok-sok sózott, forrásban lévő vízben felraktam főni (úgy 9 perc kellett neki).
Mikor már 4 perce főtt a tészta, egy nagy serpenyőben az evőkanálnyi olajon pár másodpercig pirítottam a fokhagymát az ollóval hozzávagdosott chilivel, míg megéreztem az illatukat. Ekkor rádobtam a kiolvadt, alaposan lecsepegtetett, egyelőre szürke garnélákat, és úgy egy perc alatt körbepirítottam őket (ezalatt részben már rózsaszínben kezdtek játszani). A serpenyőbe löttyintettem a vermutot, nagyjából egy újabb perc alatt kirázogattam az alkoholtartalmát, majd a serpenyőbe öntöttem a tejszínt, és alaposan sóztam-borsoztam. Felforraltam, belekevertem a spenótot, és már el is zártam a lángot, nehogy túlfőjenek a rákocskák.
A tészta főzővizéből egy bögrényit kimertem, majd leszűrtem a linguinit, összekevertem a szósszal, egy kicsit lötyköltem hozzá a félretett főzővízből, ismét jól átkevertem, majd tálaltam (a saját adagomat ismét alaposan megborsozva). 
Ez elvileg négy embert kéne, hogy jóllakasson, pláne, hogy csak a zsíros tejszínben többszázezer kalória van, de mikor Monsieur két perc után kiürítette a tányérját, és elsomfordált a konyhába, tudtam, hogy örülhetek, ha marad nekem egy kis adag másnap ebédre...
