Nos, ugye ott tartottunk legutóbb, hogy elkészült a franciás ökörmájragu, a cavolo nero meg hazatért velem együtt. Ami első ránézésre egyértelmű róla, hogy bizony ő az egyik legpofásabb káposztaféle. Kecses, hosszú, vékony, mélyen sötétzöld, szinte már feketében játszó leveleivel hogyan is hagyhattam volna ott a boltban?
Pályafutását egyébként Toscanában kezdte, de hamarosan az egész csizmaországban rajongani kezdtek érte. És nem pusztán a szépsége folytán van helye a közkedvelt alapanyagok között: mindössze egy csészényi mennyiségében több mint fele megtalálható az egy napra ajánlott K-, A- és C-vitamin mennyiségnek, továbbá gazdag rézben, rostokban, vasban, B- és E-vitaminokban, sőt, antioxidánsokban is. A textúrája - mivel a felülete huplikkal gazdagon borított - izgalmasabb a többi káposzta-, illetve kelfélénél, íze pedig enyhén diós jegyeket is hordoz. Felhasználása is fölöttébb szerteágazó: ideális némi olívaolajon, fokhagymával pirítva zöldköretként, kitűnő levesekben, vagy polenta feltéteként, bruschettaként, de a fagy által megcsípkedett leveleket akár nyersen is fogyasztják.
Én most egy egyszerű tésztaétel mellett döntöttem.
Linguini baconnel és cavolo neróval
Hozzávalók 3-4 adaghoz:
- 4 szelet bacon
- 1+1 evőkanál olívaolaj
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 bird’s eye chili (ha valaki kevésbé tüzesen szereti, magozza ki)
- 30 dkg cavolo nero káposzta
- 3 dl zsíros tejszín (aki autentikusabban akarja, az hagyja el a tejszínt, és inkább keverjen a kifőtt tésztához vajat – nálunk ez lényegében kizárt, mert Monsiuer ragaszkodik a nehezebb tésztaszószokhoz)
- szerecsendió
- só és frissen bors dögivel
- 35 dkg linguini
Először előkészítem a dolgokat, hogy utána már csak a főzésre kelljen koncentrálni: a baconszeleteket felcsíkozom, a cavolo nerót megmosom, de nem szárítom meg (így nem csak sül majd a serpenyőben, hanem párolódik is), kivágom a közepén végigfutó eret, majd a leveleket felcsíkozom. A fokhagymákat megpucolom, félbevágom, kiszedem a csírákat, majd félkarikára vágom őket, továbbá vizet forralok a tésztának.
A csomagoláson feltüntetettek szerint némi sóval felrakom főni a tésztát.
Egy nagy serpenyőben egy evőkanál olajon pörcösre pirítom a szalonnát (istenien ropog majd a kész ételben!), majd egy szűrőlapáttal kiveszem és félreteszem. A serpenyőbe öntöm a másik kanál olajat is, majd pár másodpercig pirítom benne a fokhagymaszeletkéket. Ollóval hozzákarikázom a chilit, átkeverem, majd hozzáadom a cavolo nero csíkokat is, ismét átkeverem, majd lefedem, és lejjebb veszem a lángot. Pár perc elteltével ellenőrzöm, nem akar-e leégni, és ha úgy látom igen, akkor rámerek egy-két merőkanállal a tészta főzővizéből. Mikor a kel már vagy 5 perce a serpenyőben van, felöntöm a tejszínnel, sózom és borsozom, ráreszelek egy kevés szerecsendiót, felforralom, majd belekeverem a félretett szalonnát is. Ha nagyon besűrűsödne, ismét rámerek egy-két merőkanálnyit a főzővízből. Pikk-pakk összerotyogtatom, és elzárom a lángot.
A tésztát leszűröm, de félreteszek egy keveset a főzővizéből, hisz’ az sosem árt. Belekeverem a tésztát a szószba, kicsit lötykölök rá a félretett főzővízből, és már tálalok is. 15 perc volt a konyhában, az eredmény pedig egyszerű, ámde egyszerűen isteni!
