Igazi szakácskönyv-mániákus vagyok. Pláne, mióta Kasztliban vagyunk - órákat el tudok tölteni az Amazonon újabb és újabb irodalom után kutatva. Olyannyira, hogy az ottani kívánságlistámon már több mint száz könyv szerepel, pedig tényleg csak olyan könyveket veszek fel rá, amiket szándékomban is áll beszerezni. Persze azért ami a vásárlást illeti, visszafogom magam, de már most is úgy vagyok vele, hogy előre fő a fejem, hogy hogy a csudába fogjuk ezt a rengeteg könyvet költöztetni, mikor végre búcsút veszünk majd Kasztlitól. A legrosszabb egyébként, amit most már muszáj beismernem önmagamnak is, hogy miután megrendelem az adott könyvet, fűt a kíváncsiság, alig bírok megmaradni a bőrömben, míg megérkezik, majd nagy vehemenciával rávetem magam, két napig bújom keresztbe-kasul, hogy aztán a többiek közé száműzzem, és ki tudja meddig rá se nézzek, és ne is főzzek belőle, meg semmi. És közben már ki is nézem, hogy melyik könyvet rendeljem meg legközelebb (sőt, esetenként meg is rendelem azonnal)…
Úgyhogy persze időről-időre elővesz a lelkiismeret-furdalás, ezért a lelkemen könnyítendő, ilyenkor előveszem valamelyiküket és gyorsan főzök belőle valamit. Most a Jacob Kenedy-féle tésztás könyvre került sor, amiről ugye írtam már korábban itt. A keresés az úgy nézett ki, hogy először megnéztem, milyen tésztafajták vannak itthon, és azokhoz milyen szószokat ajánl. Majd, mivel ezzel a megközelítéssel kudarcot vallottam (nem voltak itthon megfelelő hozzávalók), a szószokat kezdtem el nézni, hogy melyiket tudom prezentálni bevásárlás nélkül. A farfallénél akadtam rá egy szardellás-brokkolis mártásra, amire rögtön felvillant a zöld jelzőlámpa, és még azáltal sem hagytam eltántorítani magam, hogy nem volt itthon tejszínem, illetve a Jacob által megnevezett alternatív tésztákkal (canestri, fettucine, gnocchi sardi, reginette, trenette) sem rendelkeztem. Operáltam helyettük créme fraiche-sel és linguinivel, és az eredmény valami fenomenális lett. Veszett jó. És 15 perc alatt elkészült. Így fogja végezni a legközelebb zsákmányolt brokkoli is...
Linguine con broccoli e alici, vagyis linguine brokkolival és krémes, szardellás szósszal
Hozzávalók:
25 dkg linguini
35 dkg brokkoli (egy kisebb fej) rózsáira szedve
2 evőkanál olívaolaj (a könyvben extra szűz, de mivel hőkezelve lesz, én maradok a simánál)
3 gerezd fokhagyma (eredeti receptben 2) hajszálvékonyan felszeletelve
1 teáskanál szárított chilipehely (a könyvben ¼ teáskanál, de én a chilit nem szeretem elaprózni – így sem lesz erős a végeredmény egyébként)
30 g szardella felaprítva
80 ml créme fraiche (a receptben 60 ml nagyon zsíros tejszín)
50 g parmezán, meg még egy kevés a végén a tésztára reszelni
rengeteg frissen őrölt bors
A tésztát lobogó, sós vízben felrakom főni – a csomagoláson előírt minimumnál két perccel korábbra időzítem a leszűrést, mert majd a végén a szószban készre fő. Mikor már csak 5 perc van vissza a főzési időből, hozzáadom a brokkolirózsákat is.
Eztán egy nagy serpenyőbe öntöm az olívaolajat, beleszórom a fokhagymát, és alágyújtok, majd addig kevergetem a fokhagymát, míg elkezd barnulni. Ekkor megszórom a chilipehellyel, átkeverem, majd elzárom alatta a lángot. Mikor már nem sistereg, hozzáadom a szardellát, és addig kevergetem, míg kvázi felolvad az olajban. Ekkor visszakapcsolom a tüzet, a serpenyőbe kanalazom a créme fraiche-t, és hipp-hopp összerottyantom.
A tészta főzővizéből kimerek egy fél bögrényit, majd leszűröm a tésztát, és a szószba zuttyintom. Alaposan átkeverem, majd löttyintek rá egy keveset a félretett főzővízből, hogy kicsit lazítsak rajta, és alaposan összemelengetem. Végezetül hozzákeverem a parmezánt, kegyetlenül megborsozom, és tálalok is.
A kiporciózott adagokat ellentmondást nem tűrően ismételten megborsozom, majd reszelek rájuk még egy kevés parmezánt is.
