...ami helyesen clafoutis, csak azért magyarosítottam a címben, mert ott úgy mókásabban fest, pláne a tojásgyümölcs mellett. Az elnevezés egyébként az okcitán nyelvből került át a franciába, és arra a sütőtálra utal, amiben az immár róla elnevezett gyümölcsös pite készült. Az okcitán elnevezésből is következtethető, hogy ez az étel Franciaország dél-nyugati részéről, egész pontosan Limousin régióból ered, ami a clafoutis-n kívül híres még a limoge-i porcelánról, illetve a kivételes minőségű húsmarháiról is. A clafoutis eredetileg az itt őshonos fekete szemű cseresznyéből készül, melyet magozatlanul a sütőtálba szórtak (a maghoz az extra ízanyagok miatt ragaszkodnak, továbbá azért is, mert a vágatlan gyümölcsből nem folyik ki a leve, eláztatva vele a süteményt), majd egy sűrű palacsintatésztaszerű masszával öntötték le, hogy a sütőben puhára, pontosabban enyhén remegős-kocsonyásra süssék.
Mára olyan népszerűségre tett szert, hogy szerte a világon készítik, és nem pusztán cseresznyével, hanem bármilyen egyéb gyümölccsel is, aminek épp szezonja van. Sőt! Az sem túl ritka, pláne Franciaországban, ha valaki sós verziót készít belőle. Persze a hagyományos vonalat képviselők ragaszkodnak ahhoz, hogy csak az eredeti változatot szabad clafoutis-nak nevezni, és az összes többit illessék a flognarde névvel, de nem sokan hallgatnak rájuk…
Magam is egyébként sósat prezentálok itt, sőt mi több, soha nem is készítettem még édes verziót. Egyrészt azért, mert nem vagyok nagy gyümölcsfogyasztó (kivételt képez ez alól a paradicsom), másrészt Monsieur reggelijét kivéve édességet sem nagyon szoktam készíteni. Persze ha valaki elém tenne egy adag friss cseresznyéset, nyilván nem mondanék rá nemet, sőt, élvezném is, de egyébként köszönöm szépen, maradok az alábbi, padlizsános-kecskesajtos verziónál. Amiben egyébként nincs liszt, mert újabban itt az a tendencia, hogy liszt helyett kukoricakeményítőt kevernek a tésztába.
Padlizsános clafoutis
Hozzávalók (étvágyfüggően 3-4 adaghoz):
- 4 evőkanál olívaolaj
- 2 padlizsán
- 3 nagyméretű tojás
- 2 dl zsíros tejszín (30%)
- 1 teáskanál kukoricakeményítő (Maïzena)
- 1 kis csokor kapor (mert nekem kaporhoz volt kedvem – ahogy mindenki más is használjon az aktuális preferenciájának megfelelő zöldfűszert)
- 15 dkg hengeres kecskesajt
- só és frissen őrölt bors
A megmosott, megszárított padlizsánt kisebb kockákra vágom, majd egy nagy serpenyőben 1-1 evőkanál felhevített olívaolajon négy adagban megsütöm (adagonként úgy 5 perc alatt). A felesleges zsiradékot papírtörlőn leitatom a padlizsándarabkákról, majd sózom és borsozom őket.
A sütőt előmelegítem 200 fokra / gázon 6-os fokozatra. A padlizsánsütésre használt serpenyő nyelét több réteg alufóliába bugyolálom, hogy ne égjen meg a sütőben (akinek nem műanyag a serpenyőnyele, az itt előnyben van, nem kell a bugyolálással vesződnie).
Egy tálban felverem a tojásokat, majd hozzájuk keverem a tejszínt, némi sót, borsot és a keményítőt, illetve a kecskesajt apróra kockázott kétharmadát (10 dekát), valamint a felaprított kaprot. A serpenyőmet alaposan szemügyre veszem, mennyi zsiradék maradt az alján - amennyiben úgy ítéltetik, hogy a majdani lepényem beleragadna, akkor egy kenőecset és egy kevés olívaolaj segítségével biztosítom az egyszerű tálalást. Eztán mehetnek a serpenyőbe a padlizsánkockák, amiket meglocsolok a tojásos-kecskesajtos keverékkel, és óvatosan összeforgatom. A maradék kecskesajtot korongokra vágom, és kirakom vele a lepény tetejét, majd csak a színe kedvéért finoman megszórom a legelső kezembe akadó piros őrölt fűszerrel (jelen esetben cayenne borssal).
Az előmelegített sütőben úgy 20 perc alatt sül készre. Az fontos, hogy itt nem frittata állagra törekszünk. Akkor van készen a clafoutis, mikor finoman megrázzuk a serpenyőt, és enyhén, de olyan kocsonyamódra remeg.
Ehető hidegen, melegen, no és persze langyosan például paradicsasalátával, no és persze mindenképp valami finomabb kenyérrel. A maradék (már ha akad) mehet az ebéddobozba.
