Régen írtam már, sok víz lefolyt azóta a Szajnán, de mentségemre legyen mondva, eseménydús időszak áll mögöttünk. A november 11-i hosszú hétvégén (itt nemzetileg ünneplik az első világháború végét) Bretagne-ba mentünk, továbbá levezényeltünk egy ebédmeghívást, illetve tartottunk egy úgymond francia módi vacsorabulit. Bretagne-ról szeretnék majdan hosszabban is írni, mert egyrészt csodálatos vidék, másrészt mindig mennyei étkezésekben van részünk ott – neki is rugaszkodtam már többször a vonatkozó bejegyzéésnek, de egyszerűen annyi a mondandóm, hogy sosem értem a végére, így úgy gondoltam, itt az ideje kirakni valami mást, különben lehet, hogy még egy hónapig nem kerül ki új poszt.
Ami a fenti ebédet illeti, két tényező nehezítette a szervezését/készítését: egyrészt két 5 éven aluli kislány is részt vett rajta, másrészt pedig az anyukájuk laktózérzékeny, úgyhogy egy számomra teljesen ismeretlen terepen kellett megállnom a helyem. Mivel a gyerekeket (pláne az alig kétéves kisebbet) lehetetlenség normálisan asztalhoz ültetni, afféle kanapés, dohányzóasztalt körbeülő kencés, tapasos étkezést kreáltam szigorúan vaj-, tej-, tejszín- és sajtmentes alapon. És ha azt gondolnátok, hogy ez szimpla játszma, igyekszem leszögezni, hogy csöppet sem. Például desszertnek sütőtökös brownie-t gondoltam először, mígnem végignéztem vagy 30 különböző étcsokoládé összetevőit, és szembesültem azzal, hogy mindegyik tartalmazhat nyomokban tejet. Aztán mesélték azt a sztorit, hogy legutóbb például két karika choirzo kolbásztól (!) lett rosszul a lány…
Végül a következő hideg kencéket szolgáltam fel friss baguette-tel és natúr tortilla chipsszel: erdélyi padlizsánkrémet (nem a majonézes, hanem a sima olajos változatot), Stahl-féle fehérbabos kencét, szardíniakrémet (összetört szardíniát kikevertem citromlével, kezeletlen citrom reszelt héjával, extra szűz olívaolajjal, nagyon finomra vágott salotta hagymával és petrezselyemzölddel), kacsahúsból készült rillette-t és egyszerű, citromos avokádókrémet. Meleg tapasnak pedig készítettem a korábban már ismertetett patatas bravast (paradicsomos sült krumplit) és albondingast (paradicsomos miniatűr húsgombócot), továbbá kreáltam még egy adag csalfa tabbouleh-t is. Került még az asztalra koktélparadicsom, bébiretek, kesudió és olívabogyó, desszertnek pedig a Stahl.hu-n talált kókusztejes tápióka pudingot ettük.
Ami a vacsorát illeti, az az elegánsabb, rengeteg terítékes verzió volt. Aperitifnek a következők kerültek az asztalra: a korábban már bemutatott füstölt heringes blini annyi különbséggel, hogy ezúttal a hal alá rendkívül sűrű (kézműves) créme fraiche került kevés citromlével, sóval, citromhéjjal és kaporral kikeverve. Aztán készítettem még diós-roquefort-os mini-gougéres-t (afféle égetett tésztából készült puffancsot), caprese falatkákat, és raktam ki az elmaradhatatlan kesuból és olívabogyóból is. Az előétel dijoni mustáros-gránátalmalé öntetes rukkola volt gránátalmamaggal és füstölt kacsamell szeletekkel. Főételnek tejben főtt zsályás karajt főztem pék módra készült burgonyával (annyi különbséggel, hogy másfél órán át sütöttem 165 fokon, majd fél órán át fedő nélkül 200 fokon) és vichy sárgarépával. A sajttálra került camembert, coulummier (Ile de France-i brie), Pélardon (nem pasztörizált tejből készült cévennes-i kecskesajt), tomme de Savoie (szavojai félkemény sajt) és morbier (Comté régióból származó félkemény sajt, aminek a közepén végigfut egy „penészcsík” – ránézésre olyan, mintha a roquefort-ral ötvöznék). A desszerten nem kellett gondolkodnom: csak előkaptam a mélyhűtőből a korábban készített édes mandulás omlóstészta második felét, és hipp-hopp összedobtam a mennyei Tarte au chocolat-t, amit megfejeltem még egy kevés vaníliafagyival is. Zseniálisan éreztük magunkat, a vendégek hajnali 2 tájban távoztak, mi utána még megittuk az aperitifhez kibontott második üveg champagne maradékát, majd beájultunk az ágyba... másnap pedig fél napig mosogattam megállás nélkül...
Ezeket azért írtam csak így felsorolásszerűen, mert fotókat egyik alkalommal sem készítettem – gyanítom, furán néztek volna rám… Viszont hogy ma se maradjunk recept nélkül, elővettem egy cukkinis-diós-roquefort-os lepényt, amit már vagy egy hónapja kreáltam gyors vacsora gyanánt, be is gépeltem frissiben, csak aztán ott várakozott szegény a receptes mappámban mostanáig. Most azért poroltam le, mert holnap estére is valami hasonlót tervezek, meg aztán egyébként is bűn lenne róla megfeledkezni, mert hihetetlenül finom, alig kell hozzá néhány alapanyag, és aligmunkával jár az elkészítése.
Leveles lepény cukkinivel, roquefort-ral és dióval
Hozzávalók:
- 1 gyárilag előre kinyújtott, csupa vajas leveles tészta
- 1 nagy cukkini
- 20 g vaj
- 2 evőkanál créme fraiche (helyettesíthető 1 evőkanál tejszín és 2 evőkanál tejföl keverékével)
- egy kis maréknyi dió - durvára vágva
- roquefort, úgy 80 g (helyettesíthető más kékpenészes sajttal)
- só és frissen őrölt bors
A sütőt előmelegítem 200 fokra. A leveles tésztát kitekerem egy sütőpapírral borított tepsire, a szélétől fél centire keretet vágok rá (óvatosan, hogy ne vágjam át a tésztát), majd a belsejét villával alaposan megszurkálom.
A cukkinit belereszelem egy nagy serpenyőbe, rádobom a vajat, rászórok fél teáskanál sót, és nagy lángon alágyújtok. Ahogy elkezd sercegni, alaposan átkeverem, lejjebb veszem a lángot, és addig párolom, míg kiadja magából a felesleges nedvességet.
A tésztát 5 perc alatt elősütöm.
A kész cukkinihez hozzákeverem a creme fraiche-t, majd szépen elkenem a tésztán a kereten belül. Megszórom a durvára vágott dióval, megpöttyözöm (ízlés szerinti mennyiségű) roquefort-ral, és 20 perc alatt készre sütöm.
Kell ennél egyszerűbb? Ráadásul mennyei!
