Ez a fogás relatíve gyakran kerül az asztalunkra, de valahogy sosem íródott meg. Ez nem igazságos vele szemben, mert jóindulatú, szinte elronthatatlan, elegáns és mégis otthonos egyben.

A makréla itt, Észak-Angliában elterjedt, olcsó, amolyan közönséges tengeri halféle, az én szemben karcsú, vékony termetének, és gyönyörű kékes-ezüstös színének köszönhetően azonban mindezek ellenére kifejezetten kívánatos gavallér. Íze elég karakteres, mivel a kifejezetten zsíros, nem fehérhúsú halak közé tartozik, és épp a telítetlen zsírsavaknak köszönhetően nagyon hasznos az emberi szervezet számára. Ráadásul gazdag B-vitaminokban, káliumban, nátriumban és foszforban is. A jól elkészített makréla gerincét, és így a szálkái nagy részét könnyedén el lehet távolítani, gyakorlatilag egy villával kiemelni, míg a néhány, a húsba beékelődő csontdarab nem túl zavaró, mert csak az állat hasának a hátsó felében van belőle pár.

Az erőteljes íze miatt szeretem karakteresebb mustárszósszal készíteni, ami egyébként Monsieur számára a fogás legkiemelkedőbb része. Ő némileg hálátlan a makrélával szemben, a nyelvhalhoz és az aranydurbincshoz hasonlítja, és emiatt nem tudja saját magáért értékelni. Én nem osztom a nézeteit. Ráadásul istenien illik hozzá az alaposan lepirítgatott újkrumpli is, ami számomra újabb indok a készítése mellett. Tudom, újkrumpli otthon már nem akad, de itt ezzel nagy szerencsém van, ugyanis még mindig megtalálható az az igazán apró szemű kedves, amiért úgy rajongok…

Makréla fóliában sütve pirított újkrumplival, mustárszósszal, zöldbabbal (2 személynek)

Hozzávalók a halhoz:

• 1 nagyobb makréla
• 1-2 gerezd citrom
• kb 10 g vaj
• némi apróra vagdosott snidling
• nagyon kevés, nagyon picire aprított piros kaliforniai paprika
• egy evőkanálnyi száraz fehérbor
• kevés só

A burgonyához:

• 50 dkg babykrumpli
• 50 g (vagy inább 70? :-) )vaj
• 1 ág rozmaring
• nagy szemű só

A mustárszószhoz:

• 15 g vaj
• 1 salotta
• 1 evőkanál liszt
• 1 dl fehérbor
• néhány kakukkfűág
• 2,5 dl marhahúsleves
• 1 csapott evőkanál magos dijoni mustár

A zöldbabhoz:

• 25 dkg mirelit (zöld!) zöldbab
• 15 g vaj
• 4 gerezd fokhagyma

A makrélák hasába benyomom a citromot, kevés metélőhagymával összedolgozott sózott vajat, a tetejüket pedig megszórom nagyon apróra vágott kaliforniai paprikával. Illetve így járnék el, ha a halas már nem tette volna meg helyettem… Letépek egy akkora darab alufóliát, amekkorába szépen bele tudom csomagolni a halacskámat, kicsit megkenegetem olajjal (vagy pöttyintek rá valamennyit és kézzel elkenem), rálöttyintem az evőkanálnyi bort, a közepére ültetem barátomat, majd szépen a fóliába csomagolom. A koncepció az, hogy a halam maximálisan be legyen zárva a fóliaburokba, de nem túl szorosan, hogy maradjon hely a békés párolósáshoz. A sütőt előmelegítem 190 fokra.

A kis bébikrumplikat lecsutakolom, de nem kaparászom le a héjukat, majd kevés sóval előfőzöm őket. Mivel itt a bébikrumpli tényleg nagyon apró - olyan mint amit otthon a szezon elején a piacon lehet kapni -, 5 perc bőven elég is nekik.

A halacskát 20 percre a sütő középső részébe tolom.

Nekiállok a krumplipirításnak: egy nagy, fedővel rendelkező serpenyőben felolvasztom a tetemes mennyiségű vajat, beleszórom a rozmaringleveleket, majd ha kellőképp felhevült, mehet bele a krumpli is. Alaposan, nagyon alaposan lepirítgatom. Nem szívbajoskodom közben, tapasztalatom szerint szinte képtelenség a krumplikat túlégetni. Úgyhogy minimum 8-10 percet kapnak, én csak annyit csinálok közben, hogy időnként egy-két erőteljes toló-dobó mozdulattal átforgatom őket a serpenyőben, és alaposan sózogatom.

A zöldbabot egy mikrózható edénybe szórom egy-két evőkanál vízzel, és 2-3 perc alatt lefedve készre főzöm a ketyerében.

Jöhet a szósz: egy kis szószserpenyőben a felolvasztott vajban megpárolom az apróra vágott salottát, megszórom a lisztel, alaposan átkeverem, ráöntöm a bort, körülbelül a kétharmadára beforralom, beleöntöm a húslevest, a kakukkfűleveleket, a mustár, és alaposan összeforralom. A végén belekeverem a creme fraiche-t, hagyom, hogy egyet rottyanjon, és késznek nyilvánítom. (Ha vendégeknek készíteném, lehet, hogy megfontolnám azt a lehetőséget, hogy a kész szószt szitán átpasszírozzam, hogy szép homogén legyen. Magunknak ilyenekkel nem bajlódom, meg aztán én szeretem benne a hagymadarabkákat.)

A zöldbabhoz ismét előveszek egy lábost, felolvasztom benne a neki szánt 15 g vajat, óvatosan megpirítgatom benne a négy apróra vagdosott fokhagymát, majd a babot némi só kíséretében alaposan átkeverem benne.

Ezzel minden kész van. Őszintén: leírni fárasztóbb, mint megfőzni.